Ahogy az egyik szereplő megjegyzi: „Jerzy nagy misztifikátor volt, a démonok azonban, akik folyamatosan a válla mögött somfordáltak, valódiak.” – Részlet
A világhírű lengyel dráma- és forgatókönyvíró jól ismerte a titokzatos Jerzy Kosinskit, aki – főleg A festett madár című regényének köszönhetően – óriási sikereket ért el Amerikában. Egy időben komoly Nobel-díj-jelöltnek számított, az amerikai PEN elnöke volt, igazi híresség – egy lengyel író, egy „új Conrad”, aki angol nyelven alkot felkavaró regényeket a holokausztról, az amerikai politikai élet abszurditásáról vagy épp az ember legmélyebb szexuális vágyairól… S aztán egyszer csak minden elkezd összeomlani, Kosinskit plágiummal és sokszoros hazugsággal vádolják – s végül 1991-ben öngyilkosságot követ el.
A regényben az író egy készülő forgatókönyv hőse, aki a maga teátrális egyéniségével elképesztően manipulálja az embereket. S ahogy az egyik szereplő megjegyzi: „Jerzy nagy misztifikátor volt, a démonok azonban, akik folyamatosan a válla mögött somfordáltak, valódiak.”
Głowackinak nem a leleplezés a célja, miután Kosinski csalásainak, hazugságainak történetét már több életrajzban megírták (azt is, hogy A festett madár, a második világháború alatt, gyerekfejjel átélt borzalmakról szóló regénye, melyet hiteles önéletrajzi történetként adott elő, valójában színtisztán képzeletének szüleménye), hanem egy különlegesen tehetséges és ellentmondásos alkotó személyiségének mozgatórugóit, sikerének, majd bukásának rejtett okait próbálja megragadni. S közben ugyanolyan beleérzéssel szól magáról az íróról, mint a nőkről, akiket önző és szadomazochista tébolyában tönkretett.
Janusz Głowacki: Good night, Jerzy
(Részlet a könyvből)
És akkor bejön Irina, fiatalka, smink nélkül. Ferde szemek, szőke haj, telt ajkak, szakadt farmer és póló.
A casting vezetője: Mása első álmát adtam neki.
Rendező: Oké. Kezdjed!
Irina: Mása álmát?
A casting vezetője: Mása álmát.
Irina: Oké, szóval ez biztos, hogy álom, hiszen az nem lehet, hogy be vagyok zárva egy szobába. Nincs kád, csak egy zuhany, az ablakokon meg rács, azon túl csak az óceán hangja, a falak mögül meg mindkét oldalról kiáltások, dalolás, nyöszörgés, nevetés és sóhajtozás hallatszik – szóval, még a falak is ócskák. Rajtam csak egy köntös van, öv nélkül, hogy fel ne akasszam magam, az ágyon ülök, és hallgatom, amit a két férfi közül az egyik magyaráz: drága butácskám, ne állj ellen nekünk és másoknak se, akik azt akarják. Megháláljuk, ha nem is utolsó csepp vérünkkel, de kőkemény amerikai dollárokkal, szóval csak rendesen, mint a jó menyasszony, tedd szét a lábad, és küzdd le a szégyenérzeted, vagy amit akarsz, és akkor a borotvára sem kerül sor. Nézd, mi értelme lenne, ha téged idegen földbe temetnénk, ráadásul pópa nélkül, a szüleiden Moszkvában meg behajtanánk az adósságod… Saját kezűleg írtad alá a szerződést, egy évre szól. Miután visszafizetted a repülőjegyed árát, az ügyféltől húsz százalék tisztán a tiéd, vagyis százból húsz. Ha napi húszat fogadsz, úgy meggazdagszol, mint a mesebeli királynő.
A casting vezetője: Mi ez, bazdmeg?
Rendező: Hadd fejezze be.
Irina: És aztán mindenféle férfiakról álmodtam: kicsikről, nagyokról, kövérekről, soványakról, fiatalokról, öregekről, zsidókról, amerikaiakról, feketékről, baptistákról, katolikusokról és pravoszlávokról, tisztákról és koszosakról, műveltekről és egyszerűekről, olyanokról, akiknek voltak extra igényeik és olyanokról, akiknek nem… A mennyezet alatt egy nagy ventilátor kevergeti a levegőt, olyan, mint egy repülő propellere, de olyan magasan van, hogy még az ágyról sem lehet felugrani, hogy lefejezzen. Végül egy kis öregemberben, aki szintén eljött, hogy aztán furdalja a lelkiismeret, volt egy kis emberi érzés, megsajnált, kislányának nevezett, most is látom álmatag képzeletemben, ahogy lassan cammog a posta felé, a Moszkvába címzett levelemmel, amelyben segítségért könyörgök.
A casting vezetője: Mi ez?
Irina: Nem tetszik? Nekem se.
A casting vezetője: Összekeverted a castingokat.
Irina: Ez nem Mása álma?
A casting vezetője: Nem ám. Részeg vagy, húzzál innen!
Irina: Ez egy valódi, saját álmom. Ittam, persze, de nincs jelentősége… csak ideges vagyok… egyébként nem iszom.
A casting vezetője (a rendezőhöz): Ne haragudj.
Rendező: Én is sokat iszom… Na és tovább hogy van? Hadd mondja.
Irina: Tudom, hogy unalmas, ugyanez minden második orosz nő sztorija Amerikában. Ami ismétlődik, az előre látható. Ezt Csehov írta. Annak pedig, barátom, hogy ittam, nincsen jelentősége, mint már mondtam.
A casting vezetője: Köszönjük szépen, most elmehetsz.
Rendező: Fogd be, te pedig folytasd. (A casting vezetőjéhez) Csehovot sem szereted?
Irina: Folytassam? Inkább kicsit visszamegyek az időben.
Rendező: Hol tanultál meg így angolul?
Irina: Az iskolában, a bordélyban és a Columbia Egyetemen. Tudom, hogy orosz akcentusom van.
Rendező: Nem jöttem volna rá.
Irina: De végül is orosz lányt kell alakítani, nem? Szóval most visszamegyek, az óceán felé. Moszkvából repültem Amerikába, hogy egy év pincérkedéssel összeszedjem a pénzt egy lakásra és a két eltervezett gyerekemre, és hogy kifizessem Zahar adósságát az Orosz Hadseregnek. Ugyanis megjött az ukáz, azzal, hogy ki kell fizetnie a katonai felszerelését, amelyet akkor vesztett el, amikor Csecsenföldön a saját hibájából fogságba esett. Tartalmazott: egy Kalasnyikovot két tárral, egy táskát tele kézigránáttal, egy gázálarcot, egy új egyenruhát bakanccsal és egy gyalogsági ásót. Ez persze szemenszedett hazugság. Nehéz szívvel otthagytam a színészkedést. Előlegként kaptam egy repülőjegyet, a JFK repülőtéren már vártak rám ketten. Beszálltunk egy lesötétített limuzinba. Az egyik lefogott, a másik vodkát öntött a torkomba, sziszegett a fülembe, és szétfeszítette a lábamat. Rugdosok, harapok, kiabálok, de ő borotvával fenyegetett és belém hatolt, nekem meg már semmihez sincs erőm, teljesen kétségbeestem. Az ablakból autókat látok, tele emberekkel, de mi hasznom belőle? Amelyik lefogott, az leborult rólam, és cserélt a másikkal. O volt a második férfi az életemben, ugyanazt csinálta, vodkát öntött a torkomba, és úgy befogta az orromat, hogy nem tudtam mit csinálni… menjek még visszább az időben?
Rendező: Elég lesz. (A casting vezetőjéhez) Hát, valóban ártatlanka. Most gyerünk, Mása álmát!
