Az én-tudatot, a tudás természetét, területét és korlátait vizsgálta, neki is köszönhetjük, hogy a testedzés, a játék, az érzelmi szabadság, a jellemformálás és a szülői példa fontossága bekerült a köztudatba. John Locke hányatott életét ma példaértékűnek tekintjük.
„Az olvasással tudást halmozunk fel az agyunkban, de sajátunkká az csak a gondolkodás révén válik.”
John Locke angol orvos, filozófus, az angol empirizmus jelentős képviselője 380 éve, 1632. augusztus 29-én született. Az awringtoni születésű Locke a Westminster Schoolban, majd az Oxfordi egyetemen tanult, erősen foglalkoztatták a természettudományok, az orvostudomány. Barátai voltak Robert Boyle vegyész, Thomas Sydenham orvos és Isaac Newton fizikus. Szorosan együttműködött Sydenhammel, a 17. század egyik legjelentősebb orvosával, a fertőző betegségek kezelésének az úttörőjével.
Egy ideig diplomata is volt, majd Lord Ashley (a későbbi Shaftesbury gróf) orvosa és tanácsadója lett. 1668-ban a Royal Society tagjává választotta. 1672-től Shaftesbury lett a lordkancellár, Locke pedig a Kereskedelmi és Gyarmatügyi Bizottság titkára.
„Amit meg akarunk tanítani, nem szabad erőltetett, kötelező feladattá tennünk a gyermek számára. Mert amit azzá teszünk, terhessé válik, és az elme viszolyogva fogadja, még ha előtte közömbös tevékenység is volt, vagy éppen öröm forrása: Csak parancsoljuk meg egy gyermeknek, hogy minden nap ugyanabban az időben pörgesse meg a csigáját – akár van hozzá éppen kedve, akár nincs. Tegyük kötelezővé a játékot, amivel naphosszat játszik, s nézzük meg, ha így cselekszünk, vajon nem megy-é el a kedve a játéktól egészen?”
Betegsége miatt négy évig a dél-franciaországi Montpellier-ben élt, majd 1679-ben tért vissza Angliába, de az ellene hozott politikai vádak miatt ismét emigrált, ezúttal Hollandiába. 1685-ben, amikor a katolikus II. Jakab uralmát megdöntötték, Mária királynéval, az új király, Orániai Vilmos feleségével tért haza. A közéletben már nem vett részt, 1691-ben barátai essexi birtokára vonult vissza. 1688-ban publikálta névtelenül a Levél a vallási türelemről című művét, majd ugyanebben az évben a politika-elméleti munkáját, az Értekezés a polgári kormányzat igazi eredetéről címűt, amiben cáfolta a királyok hatalmának isteni eredetét, s elvetette az abszolutista uralmat. Javasolta a törvényhozó és végrehajtó hatalom szétválasztását.
Filozófiájának lényege az ismeretelmélet. Locke nem hitt abban, hogy a világ gondolkodás útján megismerhető, szerinte ez csak a tapasztalat és annak elemzése révén lehetséges. Fő művében, az Értekezés az emberi értelemről (1690) címűben azt bizonygatta, hogy tudatunkban nincsenek eszmék, a tudás a külső és a belső tapasztalat terméke. Az empirizmus alapján a dolgok belső lényegéről nem tudott magyarázatot adni, így azt megismerhetetlennek nyilvánította. A belső tapasztalatok elemzésével megalapozta a kísérleti pszichológiát. Jelentős felismeréseket tett a tudat szerepéről az érzékelésben, s az érzékszervek kapcsolatáról, az emlékezetről, a megkülönböztetés és összehasonlítás, az élvezet és fájdalom, az érzelmek és az én-tudat terén. Az értekezés harmadik könyve a nyelvet tárgyalta, a negyedik a tudás természetét, területét és korlátait vizsgálta.
Gondolatok a nevelésről című művében a testedzés, a játék, az érzelmi szabadság fontosságát, a jellemformálást és a szülői példa fontosságát emelte ki. A kereszténység ésszerűsége című munkája szerint a hitet az észre építve kell megalapozni. Toleráns nézetei az angol protestánsokhoz álltak közel.
„Egyetlen ember sem adhat egy másiknak hatalmat …olyasmi fölött, ami fölött maga nem rendelkezik hatalommal. Márpedig az, hogy az ember nem parancsolhat saját értelmének, s nem határozhatja meg bizonyossággal ma, hogy milyen véleményen lesz holnap, világosan látszik a tapasztalatból és az értelem természetéből, mely nem képes a dolgokat másképp felfogni, csak ahogy azok megjelennek neki.”
Locke-ot a tudásba vetett hite miatt a felvilágosodás első filozófusának tartják. Számos iskola merített belőle az angol empiristáktól az amerikai pragmatistákig. Locke fogalmazta meg a klasszikus liberalizmus elveit, amelyek az amerikai függetlenségi háború és az alkotmány eszméire, de a XX. század gondolkodására is jelentősen hatottak.
