Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt, avagy Jonas Jonasson és a svéd humor magyarul. – Részlet
Nem kell megijedni a kiadói ajánlás miatt, ami egyenesen a mi egyetlen és megimsételhetetlen Rejtő Jenőnkhöz hasonlítja Jonassont, mert jogos a hasonlítás: Rejtő vagy akár Kurt Vonnegut sajátos, fekete humorából valóban van valami Jonassonében. A százéves hős jelenkori kalandjai mellett múltjával is megismerkedhetünk, ami egyben alkalmat ad a 20. század történelmének bemutatására egy nagyon görbe tükörben
Jó hírünk van a magyar olvasók számára: Rejtő Jenő a messzi északon, Svédországban reinkarnálódott! Jonas Jonassonnak hívják. Ez a Jonasson pedig nekiállt és megírta a modern, 21. századi Svejket. Fülig Jimmy szelleme összetalálkozott az egykori cseh bakával, s ennek a találkozásnak frenetikus történetfolyam lett az eredménye.
Egy svéd kisvárosban, az idősek otthonában születésnapi ünneplésre készülnek: az otthon lakóját, a százéves Allan Karlssont akarják felköszönteni – el tudnak képzelni ennél érdektelenebb kezdést? Pedig ez a ravasz Jonasson bizony így kezdi kalandregényét, hogy aztán átcsapjon egy tejesen kiszámíthatatlan és végtelenül vicces ámokfutásba, amelynek minden egyes fordulata elismerő csettintésre készteti az olvasót, és minden bekezdésben ott van legalább egy, de inkább több ütős poén. Nem hiába vásárolták meg a könyvet egy év alatt majd’ nyolcszázezren a kilencmilliós Svédországban, és jelenik meg több mint harminc nyelven szerte a világon.
Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt
(Részlet a regényből)
A Never Again hivatalosan motoros-klubnak volt bejelentve, a valóságban azonban egy kisebb csoport büntetett előéletű fiatalemberből állt, a vezetőjük egy még büntetettebb előéletű középkorú férfi volt, a bűnözői tevékenységet ráadásul mindegyikük gyakorolni is kívánta.
A csoport vezetőjét Per-Gunnar Gerdinnek hívták, de mindenki csak „Főnök”-nek szólította, másképp nem is merték volna, mert a Főnök így akarta, és a Főnök majdnem két méter magas volt, százharminc kilót nyomott, és szeretett késsel hadonászni, ha valami vagy valaki nem tetszett neki.
A Főnök kis lépésekkel indult el a bűnözői pályán. Egy vele egyidős társával zöldséget és gyümölcsöt importált Svédországba, és a származási országra vonatkozó adatokat folyamatosan meghamisította, részben azért, hogy az államot megfossza adóbevételének egy részétől, részben pedig azért, hogy magasabb áron adhassa el áruját a vásárlóknak.
A Főnök társának egyetlen kis hibája volt csak: túlságosan szűkre méretezte lelkiismeretének befogadóképességét. A Főnök komolyabb árukkal akarta folytatni az ipart, formalinnal tartósított élelmiszerekkel. Tudomást szerzett róla, hogy Ázsiában már előállítanak ilyet, és az a gondolata támadt, hogy svéd húsgombócot fog importálni a Fülöp-szigetekről, az árut olcsón, hajóval hozza be, mert a megfelelő mennyiségű formalinnal a hús, ha kell, akár három hónapig is eláll, akár harminc fokos melegben is.
Az ára viszont olyan alacsony, hogy a húsgombócot nem is kell svédnek nevezni, úgy is kifizetődik. A dán is megteszi, gondolta a Főnök, de a társa nem akart részt venni a vállalkozásban. Szerinte a formalin nagyon megfelel a hullák balzsamozására, de arra nem, hogy húsgombócoknak adjanak vele örök életet.
Útjaik elváltak egymástól, és a formalinos húsgombóc ötletét a Főnök végül soha nem valósította meg. Inkább azt az ötletét vette elő, hogy maszkot húz a fejére, és elrabolja legerősebb konkurensének, a Stockholmi Gyümölcsimport Kft-nek a napi bevételét.
Egy machete és az „ide a pénzt, különben…” kezdetű dühös ordítás segítségével – tulajdon legnagyobb meglepetésére is – egy pillanat alatt negyvenegyezer koronával lett gazdagabb. Minek bajlódjon az ember importálással, ha egyszer szinte munka nélkül is ilyen jó pénzt lehet keresni?
A későbbiekben e gondolat jegyében folytatta tevékenységét. Többnyire sikeresen, a rablási iparágban egyéni vállalkozóként eltöltött mintegy húsz év alatt csak alig néhányszor kellett szabadságát nem önként vállalt keretek között eltöltenie.
Két évtized után azonban a Főnök úgy gondolta, ideje volna valami nagyobb vállalkozásba fognia. Beszerzett magának két, jóval fiatalabb segédet, mindjárt adott is nekik vicces beceneveket (az egyiket Karónak, a másikat Küblinek hívta), és segítségükkel hamarosan két pénzszállító autót is sikeresen kirabolt.
A harmadik pénzszállító kirablásának azonban az lett az eredménye, hogy mind a hármuknak négy és fél évet kellett eltölteni a Hall nevű zárt intézményben. Itt pattant ki a Főnök fejéből a Never Again létrehozásának ötlete, amit azután gondosan megtervezett. Az első fázisban a klubnak mintegy ötven tagja lenne, akik három operatív csoportban dolgoznának: a „rablás”, a „drog” vagy a „zsarolás” ágazatban. A Never Again elnevezés a Főnök látomásának arra a vonására utal, hogy a bűnözésnek olyan tökéletesen zárt és professzionálisan működő struktúráját kívánta létrehozni, hogy a jelenlegihez hasonló kényszerszabadság eltöltése Hallban vagy ehhez hasonló zárt intézményekben egyszerűen soha többé ne legyen aktuális. A Never Again lesz a szervezett bűnözés Real Madridja (a Főnök szerette a focit).
A tagok toborzása Hall bentlakóinak körében jól indult. De a Főnök édesanyjának egyik levele, melyet a fiának írt, valahogy utat tévesztett, és kézről kézre járt a lakótársak között. A levélben a mama többek között intette fiacskáját, óvatosan barátkozzon a börtönben, nehogy rossz társaságba keveredjen, vigyázzon az érzékeny mandulájára, és azt írta, nagyon várja már, hogy az ő kis Per-Gunnarja kiszabaduljon, és újra játszhasson vele egy kört a Kincses Sziget társasjátékkal.
Ezek után a Főnök már hiába késelt meg két jugoszláv rabot ételosztás közben, és hiába tört-zúzott úgy nagy általánosságban. A tekintélye odalett. A harminc eddig verbuvált tagjelöltből huszonhét lelépett. Karón és Küblin kívül még egy venezuelai rab, José Maria Rodriguez maradt benn a csapatban, ez utóbbi azért, mert titokban szerelmes volt a főnökbe, de ezt még önmagának sem merte soha bevallani.
A venezuelait hazája fővárosa miatt mindenesetre Caracasnak nevezték el. De a Főnök, bármennyit szitkozódott és fenyegetőzött is, ezek után már egyetlen új tagot sem bírt verbuválni a klubjába. És egy szép napon három követőjével együtt szabadon bocsátották.
A Főnök először ejteni akarta az egész Never Again projektet, de a véletlen úgy hozta, hogy Caracasnak volt egy nagyférőhelyű lelkiismerettel és kétes hírnevű barátokkal rendelkező kolumbiai társa, és a dolgok úgy alakultak, hogy a Never Again közreműködésével Svédország lett a Kelet-Európába irányuló kolumbiai drogszállítmányok tranzitállomása. Az üzleti forgalom szépen növekedett, és a megfelelő személyi állományon túl immár ok sem volt rá, hogy a „rablás” és a „zsarolás” ágazatot is beindítsák.
Cím: Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (Hundraaringen som klev ut genom fönstret och försvann) Fordító: Kúnos László Kiadó: Athenaeum Kiadó Megjelenés: 2011 Kategória: szórakoztató irodalom Oldalszám: 416
