„…nincs ősibb félelem, mint az, hogy nem szeretik, nem védelmezik az embert…” A bámulatosan sokoldalú, a korproblémák iránti érzékeny amerikai írónő, Joyce Carol Oates 75 éves.
Hetvenötödik születésnapját ünnepli június 16-án Joyce Carol Oates amerikai írónő, akinek nevét évről évre a Nobel-díj várományosai között említik. Regényei, elbeszélései a legmagasabb művészi fokon íródnak, s művei mindig dobogós helyen szerepelnek a sikerlistákon, mivel a szerző páratlan tisztánlátással szemléli és ábrázolja elidegenedett világunkban fuldokló, reménytelenül hadakozó, végül bűnbe zuhanó szereplőit.
Rajzoktól egészen az írásig
New York államban, Lockportban született, anyai ágon magyar felmenői is voltak. Élénk fantáziája már óvodás korában megnyilvánult: mivel még nem tudott írni, kitalált történeteit lefestette és lerajzolta. Az iskolában aztán magával ragadta az olvasás öröme, első és legmélyebb irodalmi élménye az Alice Csodaországban volt, később Faulkner, Hemingway, Dosztojevszkij művei hatottak rá. Első írógépét tizennégy évesen kapta, attól kezdve ontotta írásait.
Az érettségi után előbb a Syracuse-i, majd a Wisconsini Egyetem angol szakán tanult tovább. Tizenkilenc évesen első díjat nyert a Mademoiselle című lap kifejezetten nőknek szóló írópályázatán. 1961-ben lediplomázott, és ugyanebben az évben feleségül ment egyik iskolatársához, akivel a texasi Beaumont-ba, majd 1962-ben Detroitba költöztek. Az iparváros nagy hatással volt az írónőre, ott szerzett élményei több könyvében is megjelentek.
„Álomnak, ágynak esni: zuhanás.
Beleszeretni valakibe: zuhanás.
Egyszer vagy kétszer, amikor Monica lement a földszintre, majdnem lezuhant a kimerültségtől, mert a szíve túl kevés (vagy túl sok) oxigént pumpált az agyába. Ez is zuhanás, gondolta. Ebbe is bele kell nyugodni.” (Joyce Carol Oates: Napforduló)
1968 és 1978 között Oates a kanadai Ontarióban lévő Windsori Egyetem angol professzoraként dolgozott. Férjével együtt 1974-ben megalapították és közösen szerkesztették a The Ontario Review című irodalmi magazint, majd 1980-ban hasonló elnevezéssel létrehoztak egy független kiadót is. Íróként ekkor élte egyik legtermékenyebb időszakát, évente 2-3 új regényt, illetve novellagyűjteményt publikált, Amerika egyik legelismertebb írója lett. 1978-ban férjével New Jerseybe költözött, és a Princeton Egyetem oktatója lett, ahol ma is tart kreatívírás-kurzusokat, egy interjúja szerint 2014 júliusában akar visszavonulni a tanári pályáról.
Férjének 2008-ban bekövetkezett halála megviselte az írónőt, saját bevallása szerint alig maradt életenergiája, és még az írás sem érdekelte. Az öngyilkosság közeli állapotból egy új szerelem segítette ki, 2009-ben újból férjhez ment.
Állandóan a Nobel-díj közelében
„Semmi sem olyan ijesztő és semmi sem olyan komikus, mint a hatalommal bíró felnőttek, amikor hamuszínű az arcuk, és láthatóan reszketnek. (…) Amint a szabadban vagy, amint megnyílik az ég fölötted, a felnőttek tekintélye összezsugorodik.” (Joyce Carol Oates: Egy szép szűz leány )
Oates páratlanul termékeny írói pályája 1963-ban indult egy elbeszélésgyűjteménnyel, majd egy évvel később első regénye, a With Shuddering Fall is megjelent. A figyelem középpontjába 1966-os Upon the Sweeping Flood című novelláskötetével került, az elragadtatott kritikák egyenesen Faulknerhez és Flannery O’Connorhoz hasonlították stílusát. A hivatalos elismerés sem váratott sokáig magára, 1970-ben a Them című regényéért megkapta a Nemzeti Könyvdíjat. Népszerűsége és elismertsége azóta töretlen, munkásságáért két ízben, 1967-ben és 1973-ban O. Henry-díjat kapott, 2005-ben az egyik legrangosabb francia irodalmi elismeréssel, a Femina-díjjal jutalmazták, 2011-ben Barack Obama elnöktől vehette át az egyik legmagasabb amerikai állami kitüntetésnek számító National Humanities Medalt.
Oates könyvei különös, kisiklott emberi sorsok drámai, ugyanakkor mindennapi ütközeteiben a modern emberi lét tragikus vízióját vetítik az olvasó elé. Írásainak egyik fő jellemzője a pszichológiai realizmus. Történetei középpontjában gyakran állnak kiszolgáltatott nők – akik szexuális rabszolgaság és egyéb erőszak áldozatai -, vagy az amerikai csendes kisváros őrültségtől sem mentes lakói. A regényeken és novellákon kívül drámákat, verseket, irodalmi tanulmányokat, sőt gyerekeknek szóló történeteket is ír. Álnéven is (Rosamond Smith, Lauren Kelly) publikál. 2008-ban Joyce Carol Oates Wild Nights (Vad éjszakák) című kötete jelent meg, amely címét a költőnő vágyakozó verséből kölcsönözte. A könyv Emily Dickinson utolsó napjait képzeli el négy másik íróval, Edgar Allan Poe-val, Mark Twainnel, Henry James-szel és Ernest Hemingway-jel.
„Nyilván már most szívesen megnéznék a könyv végét, hogy lássák, börtönben játszódik-e az utolsó fejezet, pap jön-e hozzám, közönyösen elutasítom vagy férfiasan együtt imádkozom vele. Igen, nyilván ezt tervezgetik. Ezért inkább elárulom, hogy nem fog ilyen megnyugtató módon befejeződni az emlékiratom; nem kerekíti ki vagy szegi be szépen a sors, mint a jól felépített regényeket. Egyáltalán nincs megtervezve. Nincs befejezése, csak elapad, nagyjából úgy, ahogy elered. Ez maga az élet.” (Joyce Carol Oates: Luxusvilág)
Műveinek többsége magyarul is olvasható: Luxusvilág; A földi gyönyörök kertje; Bellefleur avagy A családi átok; Napforduló; Irgalmas ég; Norman és a gyilkos; Állatok; Nemi erőszak.
Oates ma is fáradhatatlanul dolgozik, szigorú időrend szerint reggel 8-tól kis pihenővel estig, emellett rendszeresen fut is, mint elmondta, eközben remekül tud gondolkodni írásainak egy-egy jelenetén, struktúráján.
