250 éve, 1775. július 27-én született Brunszvik Teréz, az első magyarországi óvoda alapítója. Törékeny, mégis hihetetlenül erős, megható és tiszteletet parancsoló alakjában sokan sejtették Beethoven halhatatlan kedvesét.
Brunszvik Teréz 1775. július 27-én Pozsonyban született, arisztokrata családban. Apja Mária Teréziától kapta a grófi címet, sőt a királynő az elsőszülött Teréz keresztanyai tisztét is vállalta. Teréz és testvérei az esztendő egy részét Bécsben töltötték, itt ismerkedtek meg Ludwig van Beethovennel is, akit később martonvásári kastélyukban is vendégül láttak. Sokan az ifjú Terézt tartják a „halhatatlan kedvesnek”, akinek a zeneszerző a Cisz-moll szonátát ajánlotta.
Teréz korán elhalt apja síremlékénél fogadta meg, hogy soha nem megy férjhez, és esküjét meg is tartotta. Amikor 1808-ban egyik húga négy gyermekkel megözvegyült, megfelelő nevelőintézetet akart keresni a gyerekek számára.
Bejárta Európát, a svájci Yverdonban a neveléstörténet egyik legnagyobb alakjával, Johann Heinrich Pestalozzival is találkozott. Ő beszélt neki először a gyermek értékeiről, méltóságáról: ennek hatására határozta el, hogy a gyermeknevelésnek szenteli az életét. Felismerte és hirdette: „A korai nevelés a legfontosabb! Az, amit az ember ebben az életkorban felfog, kihat egész életére.”
Hazatérve haladéktalanul tervei megvalósításához látott, de falakba ütközött. Nemcsak közöny, de meg nem értés, sőt gúny is fogadta, sem az arisztokrácia, sem a helytartótanács támogatását nem sikerült megszereznie. Ő mégsem adta fel, gyűjtést szervezett, mígnem a szükséges összeg a rendelkezésére állt.
Az első magyarországi óvoda 1828. június 1-jén Budán, a Mikó utcában nyílt meg. Igazi úttörő vállalkozás volt, hiszen még az európai kontinensen is kevés kisdedóvó létezett, a Habsburg Birodalomban pedig a legelső volt ez a budai intézmény. Brunszvik Teréz közreműködésével tizenegy, az ő szorgalmazásával pedig haláláig nyolcvan óvoda létesült Magyarországon. A kettő-hét éves korú gyermekek világi nevelésben részesültek, olvasni, számolni, énekeket, környezetismeretet tanultak, vallásos tartalmú foglalkozásokat tartottak számukra, és idegen nyelvi alapokat is kaptak.
Brunszvik Teréz ugyancsak 1828-ban megalapította az óvodából kikerülő, hét éven felüli leányok számára a krisztinavárosi ipariskolát, ahol kézműipari jártasságot sajátítottak el a tanulók. A nemesi ellenzék haladó szellemű képviselőivel – Kossuth Lajossal, Bezerédj Istvánnal – 1836-ban megszervezte a Kisdedóvó Intézeteket Magyarországban Terjesztő Egyesületet.
Egyik legkövetkezetesebb támogatója volt a hazai nőnevelésnek és a nők egyenjogúsításának. Az 1840-es években jelentős szerepet vállalt unokahúga, Teleki Blanka leánynevelő intézetének létrehozásában. Elsőként fogalmazta meg, hogy a nevelést tanulni kell, még a családi nevelést is.
„Gyermek több születik Magyarországon, mint bárhol másutt; de ezekből azután annyi hal meg kisdedkorában, hogy e tekintetben csak a muszka lehet vetélytársunk. Más országban 20-30 év kell arra, hogy a nemzeti létszám megkétszereződjék: nekünk a mostani halálozási arány szerint 100-120. íme az egyik különlegessége a magyar népnek a kisdedek megóvása kérdésével szemben. A másik a magyar gyermek eleven természete. Sokszor elnéztem a román, tót vagy sváb gyermeket; órákig elül ott tétlenül a szülői ház kapusarkánál: a magyar gyermek vére elevenebb; annak mindig dolgozni kell valamit, ha nem jót, hát rosszat. Vesszőből paripát készít magának, ostorral csattogat, kővel dobál, verekedik, gyufával játszik; szóval soha sem nyugszik. Kisebb folyóba hány esik bele, csak a jó Isten számítja; de hogy e nyáron gyufával játszó 2-6 éves gyermekek egy félmilliónyi közvagyont semmisítettek meg, az bizonyos. E pénzzel 5000 község nyári menedékházát lehetett volna ellátni. Ez a mi második speczialitásunk, melyen a kisdedóvásnak kell segítenie.” (Forrás: Vasárnapi Ujság 1887. 34. évf. 48. sz. november 27.)
Hihetetlen munkabírással dolgozott, hajnalban kelt és az éjfél még az íróasztalánál találta. Emlékiratai, kiterjedt levelezése, pedagógiai feljegyzései, nem csak forrásértékű neveléstörténeti dokumentumok, hanem társadalomtörténeti korrajzok is, noha máig kiadatlan kéziratként hevernek a könyvtárakban.
Brunszvik Teréznek a reformkor nagyjai közt van a helye, élete, közéleti tevékenysége ma is példát mutat. 1861. szeptember 17-én halt meg unokahúga, báró Forray Andrásné (Brunszvik Júlia grófnő) dukai birtokán.
