„Für Elise am 27. April zur Erinnerung von L. v. Bthvn.” – azaz Elise számára megemlékezésül Beethoventől, jegyezte föl a kottalapra a zeneszerző 215 évvel ezelőtt.
Egyes források szerint Beethoven 1810. április 27-én fejezte be a-moll bagatelljének romantikus dallamát, de mivel az eredeti kézirat elveszett,
a zenetörténészek egy része kétségbe vonta nemcsak azt, hogy kinek is szólt az ajánlás, hanem a behízelgő melódia szerzőjének személyét is.
A milánói Luca Chiantore a Beethoven halála (1827) után született német kutatóra, Ludwig Nohlra (1831) támaszkodva vonta kétségbe, hogy a darab Beethoven kompozíciója lenne. Nohl szerint ugyanis egy korabeli, a baráti társaságokban kedvelt dallam köszön vissza a Für Elisében.
Hiteles kézirat hiányában többen azt vallják, hogy a Für Elise valójában inkább Für Therese lehetett, és Beethoven titokzatos ideáljának, Therese Malfattinak szólt. Klaus Martin Kopitz német zenetudós azonban kimutatta, hogy az ajánlás bizonyosan a Bécsben Elisabeth Röckel néven (valójában anyakönyvében az Eva Maria keresztnevek állnak) szopránnak szólt.
Beethoven az énekesnővel Bécsben ismerkedett meg, amikor 1807-ben bátyja, Joseph August Röckel tenor Florestan szerepét játszotta a Fidelióban. Elisabeth 1813-ban férjhez ment Johann Nepomuk Hummel zeneszerzőhöz, azonban 1808 és 1810 táján, tehát a bagatell keletkezése idején Beethovennel igen közel álltak egymáshoz.
Röckel asszony 1827-ben, nem sokkal a zeneszerző halála előtt megkapta annak egy hajtincsét és egyik utolsó pennáját – ezek ma a bonni Beethoven-házban láthatók.
A rövid zongoradarab hihetetlen népszerűségét elsősorban annak köszönheti, hogy már a kezdő fokon zongorázni tanulók számára sem jelent nagy kihívást, és ilyen módon csaknem valamennyi közkézen forgó zongorapedagógiai gyűjteményben helyet kapott.
A sors iróniája, hogy a Für Elise népszerűsége nem Beethoven életében teljesedett ki, a jogdíjak megszüntették volna anyagi gondjait.
„A mű előadásának technikai problémamentessége a hangversenyző művészeket kevéssé vonzza. Csak a legnagyobbak nem találják méltatlannak a Für Elise megszólaltatását: Dohányi Ernő felejthetetlen ráadásszáma volt”
– írta a Für Eliséről Pándi Marianne zenetörténész.
