Élt mindössze harminckét évet, többször volt nincstelen, mint szegény, a boldogságról csak álmodozni mert, noha „csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam” – írta 1937-es Curriculum vitae című művében József Attila.
József Attila nemcsak a magyar költészet egyik legnagyobb alakja, Ady Endre és Babits Mihály mellett József Attila lett a magyar nép szíve, esze és lelke. Minden, amiről írt, ami benne élt, az bennünk is él, kortól, nemtől függetlenül.
1905. április 11-én született József Attila, a magyar költészet egyik legnagyobb alakja Budapesten, a Ferencvárosban, a Gát utca 3. szám alatti házban látta meg a napvilágot. Apja, József Áron szappanfőző munkás, anyja, Pőcze Borbála mosónő volt. Hat gyermekük közül csak három, Jolán, Etus és Attila maradt meg. 1908-ban az apa Amerikába indult, ám mint később kiderült, Romániában alapított új családot. Ettől kezdve a gyenge egészségű édesanya úri házakhoz járt mosni, vasalni, takarítani, de még így sem sikerült gyermekeit eltartania, s 1910 tavaszán a két kisebbik, Etus és Attila Öcsödre került nevelőszülőkhöz. Mint több írásából is kiderül, a költő számára erősen traumatizáló volt a két év minden fizikai és lelki szenvedése, de legjobban azzal alázták meg, hogy kétségbe vonták nevét (`Attila név nincs`), s Pistának nevezték.
1912-ben a testvérek visszatértek Budapestre, ahol a család továbbra is a külváros nyomorgó szegényeinek életét élte. Noha Attila többet járt az iskola mellé, mint az órákra, egy Attila királyról szóló történet hatására az olvasásra nagyon hamar rászokott, s bárhogyan alakultak is körülményei, szokását mindvégig megtartotta.
1914-ben anyjuknál méhrákot diagnosztizáltak az orvosok, s ettől kezdve mindhárom gyerek dolgozott, ahogy tudott. Attila maga készítette forgókat és vizet árult, időnként fát, szenet lopott. 1919-ben meghalt édesanyjuk, a két kisebb gyerek gyámja Makai Ödön, József Jolán férje lett. 1920-ban Attila a makói gimnázium tanulója lett, nyaranta különböző munkákat vállalt.
A nagy városokat sehogysem tudom elfeledni,
az idegen is csak róluk beszélt, a mi kertünket észre se vette,
nem is tudom, mi hozta ide, a szinházba se jött el hogy híttuk,
a szomszéd kisasszonnyal se törődött, pedig azt mindenki megcsodálja,
szőke és magas mint a torony a házak fölött,
ha megy az uccán, ablakba állnak, ugy néznek utána az asszonyok is,
aztán sóhajtva főzik tovább a jó vacsorát,
hallgatagon megterítik az asztalt és várnak,
még nem beszéltünk, csak mosolyogtunk, de én azért köszönök néki, ha
találkozunk,
ő meg éppen csak rápillantott,
csak elment mellette, hozzá se nyult a kalapjához. (József Attila: A nagyvárosokat, 1925. aug.)
Az első szárnypróbálgatások
Tizenhét éves korában Szegeden Juhász Gyula felfigyelt rá, nemsokára, 1922-ben megjelent első verseskötete, a Szépség koldusa, amelyhez maga Juhász Gyula írt előszót, s „Isten kegyelméből való költőként” jellemezte az ifjú szerzőt. Ebben a kötetében még Kosztolányi Dezső és Juhász Gyula tanítványának mutatkozik, de úgy, hogy hallható, érezhető már saját hangjának eredetisége is. József Attila később is előszeretettel dolgozta fel és fogadta magába a különböző hatásokat. Hamarosan megilleti Ady Endre, majd Kassák Lajos költészete, később a modern nyugati költészet. Ezekből ötvözi össze a maga hangját-stílusát, amellyel kora legfőbb mondanivalóit tudja klasszikus végérvényességgel megfogalmazni, és a nagy elődökből tanulva vált a magyar versformák egyik legváltozatosabb eredményű kísérletezőjévé, költészetének formavilága szélesebb skálájú, mint Kosztolányié vagy Babits Mihályé.
1923-ban otthagyta a gimnáziumot, de később magánúton leérettségizett. A Lovag utcában, nővérénél és annak családjánál nem érezte magát jól, József Attila és Makai Ödön között mindennaposak voltak a nézeteltérések. Novemberben Szegedre ment és november 26-án az „Igen” csoport matinéján is részt vett. December 13-án a budapesti Werbőczy gimnáziumban tette le az érettségi vizsgát, magyarból Pintér Jenő tankerületi főigazgató volt a vizsgáztatója, akitől elégségest kapott teljesítményére. Szándéka volt, hogy kizárólag a költészetnek szenteli életét, s valóban 1922 és 1925 közé esik költészetének legtermékenyebb időszaka, műveinek felét ekkor írta.
„Nagyon büszkévé tett, hogy Dézsi Lajos professzorom önálló kutatásra érdemesnek nyilvánított. De minden kedvemet elszegte az, hogy Horger Antal professzor, kinél magyar nyelvészetből kellett volna vizsgáznom, magához hívatott s két tanú előtt – ma is tudom a nevüket, ők már tanárok – kijelentette, hogy belőlem, míg ő megvan, soha nem lesz középiskolai tanár, mert „olyan emberre – úgymond – ki ilyen verseket ír”, s ezzel elém tárta a Szeged c. lap egyik példányát, „nem bízhatjuk a jövő generáció nevelését”. (József Attila: Curriculum vitae)
Verseit közölte a Nyugat, az irodalomszerető és -értő közönség hamar felfigyelt rá. „Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam” – írta 1937-es Curriculum vitae című művében. 1924-ben a Kékmadár folyóirat leközölte a Lázadó Krisztus című versét, amelyért istengyalázás miatt perbe is fogták, de felmentették. Ugyanebben az évben a szegedi egyetem magyar-francia-filozófia szakos hallgatója lett.
1925-ben azonban a Tiszta szívvel című verséért Horger Antal professzor „eltanácsolta”, ekkor a bécsi egyetemre iratkozott be, s itt ismerkedett meg Németh Andorral, Kassák Lajossal, Lukács Györggyel, Hatvany Lajossal. Rövid hazai kitérő után – Budapestre visszatérve néhány hetet Németh Andorral töltött, ő mutatta be neki Karinthy Frigyest és Kosztolányi Dezsőt – Párizsba utazott, ahol a Sorbonne hallgatója lett.
1927 nyarán beiratkozott a pesti bölcsészkarra, itt is két szemesztert járt végig, ebben az időben kezdődött barátsága Illyés Gyulával. József Attila a családi perpatvarok következtében albérletbe költözött, ám továbbra is jó kapcsolatot ápolt Eta nővérével.
1928-ban megismerkedett a szép és művelt Vágó Mártával, akinek apja, Vágó József közgazdász volt. Az ő ajánlására a Magyar Külkereskedelmi Intézet alkalmazta a költőt francia levelezőként. Már a házasságot tervezték, amikor Vágó Márta hosszabb időre Londonba utazott. A fiatal nő szülei megpróbálták megakadályozni hogy lányuk és költő kapcsolata komolyabbra forduljon, Mártát azzal a szándékkal küldték Londonba, hogy az angliai népjóléti intézményeket tanulmányozza, valamint szociális gondozó lehessen belőle. 1928 őszén még leveleztek a fiatalok, ám 1928-1929 fordulóján abbamaradt a viszonyuk. Ekkor jelent meg a Nincsen apám se anyám című kötete, amelyet Vágó Józsefnek ajánlott.
A szakításnak idegösszeomlás lett az eredménye,1929. május 29-én József Attila kérvényt írt a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetéhez (MABI), hogy orvosi kivizsgálását eszközölhesse. A MABI a vizsgálat eredményeként szanatóriumba utalta Neurasthenia gravis-szal. Szeptember végétől október 18-ig pihent a MABI balatonlellei szanatóriumában.
Valahova tartozni
Az ezt követő fél évtized a költő közösségkereső próbálkozásainak időszaka volt, különféle politikai csoportosulásokhoz csatlakozott, 1930-ban az illegális kommunista párt tagja lett. A mozgalomban ismerkedett meg Szántó Judittal, aki ezt követően 1936-ig élettársa volt. 1930-ban A Toll című lapban maró hangú kritikát írt Babits Mihály Az istenek halnak, az ember él című új kötetéről, s ezzel évekre elzárta magát a Nyugatban való publikálás lehetőségétől, s a Baumgarten-díjtól, amelynek Babits kurátora volt. A párttal való kapcsolata is felemásan alakult: noha lelkesen vetette bele magát a mozgalmi munkába, a szűklátókörű, vakbuzgó pártbürokráciától idegenkedett, s ezt a maga költői eszközeivel kifejezésre is juttatta. Ugyanígy a párt sem tudott vele mit kezdeni: 1931-ben a moszkvai Sarló és Kalapács szociálfasisztának bélyegezte, 1932-ben a Külvárosi éj című kötetét erősen kritizálták, s végül 1934-ben kizárták soraikból. Az ekkor már – különböző neurotikus zavarai miatt – pszichoanalitikai kezelés alatt álló költő légüres térbe került, s szinte a kizárással egy időben magánélete is válságba jutott. 1934. március 7-én Makaiéknál találkozott a költő Móricz Zsigmonddal. József Attila 1934. június végéig maradt Hódmezővásárhelyen, ez idő alatt a Medvetánc c. kötete szerkesztését is előkészítette.
(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:
Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)
(József Attila: Óda (Mellékdal), 1933. jún.)
1933-ban részt vett az Írók Gazdasági Egyesületének lillafüredi íróhetén, ahol szerelmes lett Marton Márta művészettörténészbe, ez az érzés ihlette a világirodalom egyik legszebb szerelmes versekét, az Ódát. Szántó Judit féltékenységében öngyilkossági kísérletet követett el, ezt követően kapcsolatuk végleg megromlott, s 1936-ban külön is váltak. 1935 elejétől Gyömrői Edithez járt pszichoanalízisre, de ez sem segített rajta, sőt az analitikusa iránt érzett viszonzatlan szerelme, amely egészen agresszív kitörésekre is késztette, csak meggyorsította lelki szétesését. Gyömrői biztatására készült el, egyfajta terápiás célzattal a Szabad ötletek jegyzéke két ülésben című írása, amelyet olykor obszcenitásba hajló szabadszájúsága miatt évtizedekig elzártak az olvasók elől.
E kapcsolat és a kezelés kudarcát enyhítette, hogy 1936 elejétől Ignotus Pál mellett szerkesztője lett a Szép Szó című baloldali szellemű folyóiratnak, amelynek belső köre baráti társaság, irodalmi műhely és szellemi közösség is volt számára. Közben felújult kapcsolata Vágó Mártával és a Baumgarten-alapítványtól segélyt, majd jutalmat kapott. Az 1936-ban megjelent Nagyon fáj című kötete sem hozta meg – elsősorban közönségsiker viszonylatában – a várt elismerést. A Szép Szó baráti körének panaszolta el a teljes visszhangtalanság miatt érzett keserűségét, csalódottságát is.
Szabó Lőrinc javaslatára októberben a La Fontaine Irodalmi Társaság tagjai közé választották. December 11-én immáron harmadik ízben szerepelt verseivel a magyar rádió műsorában. Decemberben személyes megismerte Bartók Bélát. 1936 őszén a költő kapcsolata megromlott pszichoanalitikusnőjével, Gyömrői Edittel, és Bak Róberthez került a kezelés folytatására. Az év végén ideg-összeroppanás miatt bekerült a Siesta szanatóriumba, ahol az újév első napjait is töltötte.
Flóra
A Szép Szó írói meghívásának eleget téve 1937. január 13-án megérkezett Magyarországra Thomas Mann, s még aznap este jelen volt a tiszteletére rendezett felolvasó esten a Magyar Színházban. József Attila ezen alkalomra írta Thomas Mann üdvözlése című ünnepi ódáját, ám ennek előadását feltehetőleg a vers utolsó sora miatt a Belügyminisztérium megtiltotta.
A Szép Szó ugyanúgy későn jött ajándék volt életében, mint ahogy az volt 1937 elejétől a Kozmutza Flóra gyógypedagógus pszichológus iránt érzett szerelem is. A szerelemből házasságot remélt, de idegzete mindinkább felmondta a szolgálatot, a hozzá és róla írt Flóra-ciklus már „a reménytelenség bizonyosságával volt terhes.”
A költő viharos vallomásokkal ostromolta szerelmét, akit a már nem csupán a szakember számára nyilvánvalóbb (akkoriban skizofréniaként diagnosztizált) betegségtünetek érthetően megriasztották, ám meg is hatották Flórát. Nem mondott nemet, pedig az igent sem tudta bátran kimondani, elsősorban abban bízott, hogy kapcsolatuk fenntartásával talán megmentheti az öngyilkossággal is fenyegetődző költőt, akit nagyon becsült és őszintén szeretett.
1937 júliusában idegösszeomlás miatt három és fél hónapig a Siesta Szanatóriumban ápolták, majd kezelőorvosai nővéreire bízták, akik balatonszárszói panziójukba vitték. Itt Flóra is és barátai is felkeresték a már súlyosan depressziós költőt, kibékült régi barátjával, Illyés Gyulával, aki titokban ugyancsak szerelmes lett a közben József Attilának igent mondó Flórába. Szóban is megegyeztek: Flóra Attilához köti az életét, Illyés pedig nem hagyja el a feleségét. Az írásra még futotta erejéből, halála előtt nem sokkal fejezte be az Íme, hát megleltem hazámat… kezdetű versét, amelynek az egyszerűségükben is megrendítő utolsó sorai a létből kiválni készülő költő búcsúszavai.
„Úgy kellesz nekem Flóra, mint falun
villanyfény, kőház, iskolák, kutak;
mint gyermekeknek játék, oltalom,
munkásoknak emberi öntudat.”
1937. december 3-án este sétálni indult, ám soha többé nem tért vissza, a szárszói állomáson áthaladó 1284. számú tehervonat halálra gázolta. Halálának körülményeiről azóta is vita folyik, az egyik tábor szerint a gyógyszerek okozta tompultsággal magyarázó véletlen baleset okozta, a másik tábor az öngyilkosság mellett érvel. Halála után egy évvel posztumusz Baumgarten-díjat nyert, 1948-ban pedig életművét Kossuth-díjjal tüntették ki. Az ő emlékére születésnapja a költészet napja Magyarországon, a 2005-ös évet, születésének századik évfordulóját József Attila-emlékévnek nyilvánították.
A költő halála után Flóra Illyés Gyula felesége lett, 44 évig éltek együtt, ám Illyés egyetlen Flóra-verset sem írt, ahogy naplójában lejegyezte: „A nő, aki életemnek a gyökérzete lett, akinek birtoklásáért ma is küzdök. Nincs olyan emberi vágyam, amit ne teljesítene. Az egyetlen nő, akinek keresztnevét nem írhatom versbe. Korosztályom legnevesebb költője tette rá kezét.”
„Drága barátaim, kik gondoltok még a bolonddal,
nektek irok most, innen, a tűzhely oldala mellől,
ahova húzódtam melegedni s emlékezni reátok.
Mert hiszen összevegyült a novemberi est hidegével
bennem a lassúdan s alig oldódó szomorúság.
Emlékezzetek ott ti is, és ne csupán hahotázva
rám, aki köztetek éltem s akit ti szerettetek egykor” (József Attila: (Drága barátaim…), 1937, nov.)
Kivételes zsenije volt a magyar irodalomnak, a nyomor, a fizikai és lelki szenvedés poklait megjárva páratlan életművet hozott létre, egyetemes érvényű költészetet teremtett. Mindent tudott a poézisről, csodálatos kreativitással és biztos kézzel bánt a műfajokkal és a versformákkal, az ősi lírai hagyományokat mesterien ötvözte a modern törekvésekkel. A Szép Szó emlékszámában barátja, Fejtő Ferenc így írt róla: „Az egyetlen volt Adyék generációja után, akinek megadatott a tökéletesség képessége, s akinek nem néhány verse, hanem egész műve megérdemli az örökkévalóságot.”
Cultura / Sarudi Ágnes, MTI
