Tíz éves koráig magyarul sem beszélt, így a gazdag életművű, az irodalmi közéletben is tevékeny költő, Kalász Márton számára különösen sokat jelent a Kossuth-díj.
Nagyon sokat jelent számomra ez a díj – mondta az MTI-nek Kalász Márton író, költő, műfordító annak kapcsán, hogy március 15-én a Parlamentben megkapta a Kossuth-díjat. Kalász Márton magyar és az egyetemes irodalmat egyaránt gazdagító költői életművéért, hiteles prózai műveiért, jelentős műfordításaiért, irodalomszervező, irodalmi-közéleti tevékenysége, életműve elismeréseként vehette át az elismerést.
Az ember mégiscsak azoktól kapja az elismerést, akinek dolgozik, tehát a magyar néptől, ha szabad ezt a kifejezést használni – mondta az alkotó, hozzátéve, számára ez azért is különös jelentőséggel bír, mert nem magyar származású, hanem német. „Tízéves koromig nem is beszéltem magyarul” – emlékeztetett Kalász Márton, aki szerint ezért minden magyar elismerés neki „duplán számít”.
Kalász Márton: Pavane
Hogy valamit nem jól csináltak – zúdul hirtelen
a rejtett vízöntőrendszer felhőszakadása a tisztás
közepén álló pávánkra: legjobban a látogatók
tömege ernyedt meg. Akár az univerzum
derűs csarnokában vétett volna el valaki váratlanul
tragikusan egy gombot. Én?, érzi-e a látogató, –
melyik építmény felhős zárfalára nézhetne föl. Sértetten az égre,
ijedten hiába néz: épp hol Isten s valamely szolgálatos kerub
képe villan el magyarázkodva a víz-rés mögött. Lent a páva
révült gyámolatlanságban s némaságban vár; nem lehet
látni, szívdagály szoríthatja máris így: tudatos földi rémület,
amely csak halandót érhet? Ilyen pompába épült lénynek nem sajátja.
S amit égi kert közepén kiválasztott jelenség ma sem érdemel.
Más e szolgálat, más itt, rettenetes vétségeinkben is, a halál.
Az alkotó felidézte, hogy 2009-ben jelent meg gyűjteményes verseskötete, 2010-ben pedig Berlin – Zárt övezet. Emlékezések címmel adta közre emlékeit az 1960-as, 1970-es évek Berlinjéről. „Sajnos mással nem dicsekedhetem, mert alig írtam. Mindig van következménye annak a művészeti pályán, ha az ember hangot, gondolatot vált” – tette hozzá. A könyv arról az időszakról szól, amikor a frissen megnyílt berlini magyar kulturális intézetben dolgozott. Hozzátette: a kötettel azoknak az írótársaknak is emléket állított, akiket a cenzúra elhallgattatott.
Elmondta, hogy 2010 óta néhány verssel elkészült, emellett tanít a Károli Gáspár Református Egyetem német szakán, amit nagy szeretettel végez. „A fiatalokkal vagyok együtt és talán tudok olyat mesélni, ami fontos lesz számukra” – tette hozzá. Megjegyezte: régi terve, hogy újra prózába fog az 1986-os Téli bárány című regénye után. „Az édesapámra sokat gondolok mostanában, az ő portréját szeretném regény, emlékezés formájában megrajzolni” – tette hozzá.
Kiemelte, hogy a prózát nem tekinti másodrangúnak a vershez képest, megemlítette például a Tizedelőcédulák című prózakötetét, amely a német kisebbségről szól.
Irodalomszervezői tevékenységéről szólva hangsúlyozta, hogy igyekezett elősegíteni a német és a magyar írók közti párbeszédet. „Sokat fordítottam, volt időszak, amikor ez volt a fő foglalkozásom. Főként a mai német költőket fordítottam, ez nekem legalább olyan fontos, mintha a saját műveimet írnám” – magyarázta, hozzátéve, ma is szívesen fordítana, mert úgy érzi, tartozik ezzel a német költőknek.
Kalász Márton 2001 és 2007 között a Magyar Írószövetség elnöke volt. „Azok az évek nem voltak könnyűek” – emlékezett. Mint fogalmazott, csak reménykedni tud abban, hogy a magyar irodalmi életre jellemző árkokat egyszer be lehet temetni.
