„Anya apához bújik, lábukat összedörzsölik, úgy születik a baba. Apa bemászik anyába. Jól belakja. Attól nő a hasában a gyerek. Valaki nagyot hazudott az anyák közül. Bedőlt a ház.” Kiss Noémi különleges könyve különleges magzatpróza.
Mit jelent életet adni és mit jelent a világra jönni? Kiss Noémi különleges könyve magzatpróza. Az elbeszélések, monológok, jegyzetek és töprengések ritmikus sorozata a szülés-születés folyamatát járja végig a mesterséges megtermékenyítéstől a vajúdáson át az első születésnapig. Hol az anya, hol pedig az ikerpár szemszögéből bontakoznak ki a szuggesztív történetek. A könyv egyszerre számol be a szülés élettani valóságáról és spirituális csodájáról, az anyaszült meztelenség állapotáról és a világba érkezés számtalan kalandjáról.
A várakozás és a kiszolgáltatottság stációit ugyanúgy megismerhetjük belőle, mint a közös nyelv keresés keserves-gyönyörűséges pillanatait. Az én és a te mellett kozmikus-banális módon megszületik a mi. A szerző közkedvelt blogjából született szöveg felszabadító olvasmány, amely a terhesség és gyermeknevelés megannyi tabujával foglalkozik.
Kiss Noémi 1974-ben született, író, kritikus, az irodalomtudomány doktora. Az ME BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének és a Balassi Bálint Intézet Hungarológiai Tanszékének tanára.
Kiss Noémi: Ikeranya
(részlet)
Születésnap
Fekszik kiterítve, anyaszült meztelen és eszméletlen. Óvatosan pereg, szivárog benne az élet, a keze ujjából indul, és szívében végzi. Nyilak. Tűk. Ébredezik, egyelőre dereng csak, hirtelen egy fénycsík belevilágít a szemébe, örömfoltokat hoz. Végre, kicsit vizes lett tőle a háta. Azért még nem egészen, mintha elölről kezdődne. Újra marja a szemét az álom, foltok keletkeznek körülötte, beleszédül, és a szúrós karikák kaparós fejfájást okoznak. Villámok, szikra, az újabb alvás kezdete. Rémek. Látja, pontosabban épphogy érzékeli, ahogy a Doktor ránéz a vérnyomásmérőre, bólogat, odasúg valamit a nővérnek, biztosan hatalmas titkot oszthat meg vele, ami csakis őt érinti, róla szól a sunyi módszer, pont ő nem tudhatja meg a receptjét. Elengedi a kezét és magára hagyja. Mostantól egyedül lebeg. Az ajtóból a szűk hang odabiggyeszti: jól szorítsa, hogy bent maradjanak, becézze őket, akkor megszületnek. Ugrás szakadékba.
Csepeg az infúzió, egészen halkan, csak akkor lehet észrevenni, mikor üres lesz a nejlonzsák a bal válla felett, cuppan egyet. Jön a nővér, pillanat alatt átcseréli, be van gipszelve a keze, kacag, ez nem altató, ne féljen, fehérje, hogy összemenjenek a petefészkek. Vizesek. Tényleg két lila gömb a hasa, ha odanyúl. Megnőttek, felfújták őket, pedig mikor befeküdt, még kicsi pöttyök voltak. Majdnem hányt is. Időközben beérett. Kér egy fájdalomcsillapítót, bekapja, a nővér műanyag poharat ad mellé, ásványvízzel leöblíti, és újra elalszik. Zárt pupillák. Ropirágcsálásra ébred, az előtte lévő lány már kiült a székbe, himbálódzik. Hat petesejt, az nem rossz, nekem most tíz lett, annyit szívott le a doki, hajrá, babák! Vihog a lány a tehetetlenségén, de biztatásnak szánja. Doktor Úr szent ember, maguk meg angyalok, kedves nővérek. Tuti megcsinálja neked a gyereket. Ne izgulj. Meg sem érzed, fájdalommentes, legalább nem kell egy ágyban széttett lábakkal tornáznod. De igen, ő akkor is kettyinteni szeretne, nem így, egy gurulós műtőágyon bekapni a legyet. A biológus most ereszti össze őket. Két sejtből egyhamar zigótát fakaszt. Hajrá, lányok, van egy himnusz idebent, hallgasd csak, a fal mögül súgják a füledbe. Meglesz, meglátod.
Lassan felülhetünk, mondja a nővér apahangon, aztán meglágyul, mert nincs válasz, anyahangra vált, habszárnyai nőnek, karja körbefonva, mintha borostyán volna. Szorítja, de nincs mit. Képzeletben letérdel. Zuhanás. Sötét, szürke hamu.
Erős szünetek, kihagyás. Bárányfelhők játszanak néhány hamis szólamot. Leszakadnak. Bumm. Csattanás. Síri csend. Mintha pár perc napfogyatkozás volna, elhúzzák a függönyt az ágy mellett. Felkapcsolja a nővér a ledlámpát.
Két infúzió lement, elég lesz, Doktor Úr pont annyit írt elő, annyit és ne tovább. Hall engem? Ébredjen! Fel kellene kelni, hangoskodik a nővér. Tessék megemelni a hátat, húzom a karját, segítek. Nem megy, nem bírok, ne haragudjon, fáj a derekam, meg se tudom mozdítani. Leszakad. Téglák nőttek a hasamban. Képtelen volnék. Megint szürke hamu.
Nagymamája templomba vitte adventkor. Egy sovány, csontos férfi szamárháton vonult be Jeruzsálembe. Az első misén koszorút szenteltek, utána a papos házban négy ezüstgyertyát tettek rá, viaszt, szalagot, lefújták hóporral, dió és toboz díszítette, hazafelé vittek a betegeknek, eltelt a harmadik vasárnap is, szórták a tömjént, és csak várták a fogantatást. Mikor az is eltelt, megszületett a Kisjézus, óriási, lila csecsemő, harmadnapon fiúvá érett, alkonyodott, és nemsokára keresztre feszítették. Három bábut faragott, szalmával bélelte a tyúkólat, oda rakta be józsefbabát, máriababát és a csecsemőfáslit. Szarosak lettek, mert a tyúkok rájuk tapostak. Jászolistálló, ide aludni jár a szag, meleg, mint az anyaméh. Szenteste, mikor az angyalok leszálltak, és a háromkirályok látogatása is véget ért, összedőlt az ól. Mindannyiukat a tyúkok játszották. Kigyulladt a csillagszórótól a szalma, valószínűleg ez a tűz okozta a balesetet. Öregjózsef ágyra cipelte máriababát és a gyereket, szomorú hír volt, mikor nagymama elmesélte, hogy a szemétben végezték, vagy a hideg pöcében, a téli, fagyott fekáliában fürödték át a maradék babák az újévet. Miért hazudik anyám, ha a gyereket nem a Jézuska hozza, akkor ki a fene szülte? Az angyalok mire valók, ha nincs is fogantatás? Anya apához bújik, lábukat összedörzsölik, úgy születik a baba. Apa bemászik anyába. Jól belakja. Attól nő a hasában a gyerek. Valaki nagyot hazudott az anyák közül. Bedőlt a ház.
