„Jövő tárul, pusztán, embertelen – / vagy győzz, ha tudsz még, éber Értelem!” 95 évvel ezelőtt született Csanádi Imre költő, műfordító, irodalombúvár és szerkesztő.
Tizenhat évesen, 1936-ban írta első verseit, de tizenhét évet kellett várnia, míg első kötete megjelenhetett, pedig már korai versei tanúsítják, hogy a verselgető parasztdiák szinte a kezdet- kezdetén birtokában volt minden költői eszközének. Életművének magától értetődő alaprétege a krónika, a napló, a lírává izzított emlékirat.
CSANÁDI IMRE: KITÉRŐ
Érnek körülötted, sárgulnak az évek;
szólítgat az ősz, már azt sejtik a sejtek;
a munka vivódás; ágyad se pihentet;
vijjogva fejedre rá-rácsap az önvád.
Hát erre jutottál? Nézed foga-hulló
ebként keserűen, mit tudnak a társak –
szégyellnek-e? szánnak? Elzúgnak előtted,
téged kikerülnek: érzed lemaradtál.
Jobb volna hisz erdőn csörtetni mogorván,
megtépve kiülni egy árva oromra,
hogy még fölüvöltsd a csillagtalan égre
torkodba-gyülemlő farkas-zokogásod.
az Emberiséghez.
Csanádi Imre Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító a Fejér megyei Zámolyon született 1920. január 10-én, kisparaszti családban. Költészetének egyik ihlető eleme lett a falusi környezet, a természeti táj, szüleinek, rokonainak a megélhetésért folytatott mindennapos kemény küzdelme a földdel, a természet erőivel. A gimnáziumot, szülei nem kis anyagi áldozata árán, Székesfehérvárott végezte, s erre az időszakra tehető költői indulása is. Első, dal formában írott, illetve életképszerű verseiben szülőföldjéről festett szociografikus hitelességű képet, s emellett önportréját, nevelődésének fázisait is megrajzolta. A magányos, zárkózott, kicsit mindig sértettnek ható ifjú fegyelmezett formájú epigrammákban fejezte ki indulatait. A magyaros-rímes és a klasszikus időmértékes verselésben egyaránt tehetséggel mozgott. Elődei, példaképei között Adyt, Kosztolányit, Babitsot, Csokonait, Berzsenyit, s mindenekelőtt Petőfit és József Attilát említette, külföldi mintái között Horatius, Baudelaire és Dante is szerepelt.
1939-ben érettségizett, s előbb segédjegyzőként, majd házitanítóként dolgozott Pusztavámon. 1941-ben beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, ezzel egyidejűleg a Győrffy Kollégium növendéke lett. Ebben az időben állította össze első verseskötetének anyagát, amelynek lektora Weöres Sándor volt. A kötet a Bolyai Kiadó sorozatában jelent volna meg, erre azonban a háború miatt nem került sor. Csanádit behívták katonának, az embertelenség, a borzalmak, az értelmetlen pusztítás elől azonban az érzékeny idegrendszerű költő megszökött. Néhány hónap bujkálás után 1944-ben szovjet hadifogságba került, s Ukrajnába hurcolták. Erről az időszakról szól, ebből az egész életére kiható élményből táplálkozik egyik legszebb, legismertebb verse, a Berdicsevi nyírfák, amely sokáig antológiák kedvelt darabja volt.
A hadifogságból 1948-ban keserű, hitevesztett emberként tért haza, ahogy fogalmazta: „Újra kellett tanulnom járni, mint egy hosszas betegség után.” A Szabad Föld, a Magvető, a Szabad Ifjúság című lapok munkatársa lett, 1951-től a Szépirodalmi, majd 1955-től a Magvető Könyvkiadónál volt kiadói lektor, majd szerkesztő, többek között a Magyar Könyvtár című sorozat gondozásában is részt vett. 1953-ban megjelent első verseskötete, az Esztendők terhével darabjai a paraszti múlt világát idézik, s egyúttal az ország, a nép sorsáért aggódó ember is megszólal bennük.
1954-ben József Attila-díjat kapott, ezt az elismerést még kétszer, 1964-ben és 1973-ban is elnyerte. Csanádi kora ifjúságától gyűjtötte a népi hagyomány, a népi költészet emlékeit, s gyűjtőútjainak eredményeként 1954-ben látott napvilágot Vargyas Lajossal együtt összeállított népballada-gyűjteménye Repülj, páva, repülj címmel.
1956-ban a forradalom idején nyomtatásban is megjelent Vér című verse, emiatt a bukás után belső emigrációba kényszerült. Ennek az időszaknak termése két gyermekvers-kötete, a Négy testvér, illetve a Kis verses állatvilág. A Négy testvér népi gyermekversek, mondókák, játékos rigmusok inspirálta versei az egészen kicsiknek, a még beszélni tanuló, illetve óvodás korú gyermekeknek szólnak, s a kötet kompozíciója a négy testvér, az évszakok változását követi végig. A másik, már iskolásoknak szóló, Reich Károly illusztrálta kötet egyszerre költészet és ismeretterjesztés, 50 portréverset tartalmaz ismert és kevéssé ismert állatokról.
A hatvanas években Csanádi érdeklődése egyre inkább a régi magyar irodalom felé fordult, kedvenc kutatási területe a XVIII. század volt, Mikes Kelemen, Bessenyei György, Ráday Gedeon, Gvadányi írásai, amelyek – állítása szerint – az élet minden területéről, a hétköznapi életről, a kultúráról nyújtanak gazdag információkat a jelenkor emberének. Költészetében is jellemző volt egyfajta históriás attitűd, amelyekhez a reformáció idején talált példát.
A képzőművészettől soha el nem távolodó költő a hetvenes években írta meg egyedülálló ciklusát, az Írott képeket, amelynek minden darabja a magyar és az egyetemes festészet egy-egy jelentős alkotásához készült.
1975-ben megkapta a Kossuth-díjat, majd egy évvel később megbízták az akkor induló Új Tükör című lap főszerkesztésével. E pozícióban 1980-ig, nyugdíjba vonulásáig maradt, ezt követően szinte teljesen kivonult az irodalmi életből. Utolsó kötete 1989-ben jelent meg Egy hajdani templomra címmel, de csaknem teljesen visszhang nélkül maradt. 1991. február 25-én halt meg Budapesten.
Költészetének kutatója és avatott ismerője, Alföldy Jenő szerkesztésében 2004-ben jelent meg a Csanádi Imre emlékezete. Másodvirágzó című mű, amelyben pályatársak, barátok vallottak a Kossuth-díjas költőről.
