„Az élet fő célja – tett; s tenni magában vagy másokkal együtt senkinek nem lehetetlen. Tehát tégy!” Nem volt hős, de irodalmi tevékenysége, költészete és politikai megnyilvánulásai miatt akár az is lehetett volna. 175 éve halt meg Kölcsey Ferenc.
Kölcsey Ferenc: Tanács
Hogyha pályád ellenébe
Küzd az álnok vad gőgjébe,
S tőrt hány minden lépteden;
S nincs ki nyújtson hív oltalmat
Vészhozó ösvényeden:
Menj! s temesd el bús fájdalmad
Hol reád vár szent magány;
S vonj korlátot álmaidból,
S alkoss ideáljaidból
Szebb világot alkonyán.
(Cseke, 1824. február)
Kölcsey Ferenc nevét mindenki ismeri hazánkban, a magyar reformkor egyik legjelentősebb költője és politikusa, nemzeti Himnuszunk szerzője volt. A magyar romantika korszakában Kölcsey egyszerre volt közéleti költő, tanár és tudós, a magyar irodalmi kritika egyik előkészítője és az irodalmi élet egyik legjelesebb képviselője. Százhetvenöt éve, 1838. augusztus 23-án (más források szerint 24-én) halt meg nemzeti himnuszunk költője.
„Feledni csak az tud, akinek szívében feledésre szükség nincs: a boldog. Ki gyötrelemmel teljes keblet bír, azt az emlékezet borzasztó hűséggel kíséri.”
A ma Romániához tartozó Szatmár megyei Sződemeteren született 1790. augusztus 8-án. Nemesi családja Ond vezérig vezette vissza eredetét. Szülei művelt emberek voltak, apja tekintélyes jogtudós. Kölcsey gyermek- és ifjúkora súlyos csapások sorozata volt: szüleit korán elveszítette, bárányhimlő következtében fél szemére megvakult, haja kihullott, törékeny testét sokféle betegség gyötörte.
E tragédiák magányossá, zárkózottá tették, egyetlen vigasza, hű társa az olvasás, a páratlan műveltség megszerzése volt. Anyanyelvi biztonsággal beszélt latinul és franciául, később görögül és németül is megtanult. „Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mivelni kötelesség.” 1796 és 1809 között a debreceni kollégium diákja volt, filozófiai műveket olvasott.
A fiatalember 1805-ben, Csokonai Vitéz Mihály temetésén találkozott a híres nyelvújítóval, Kazinczy Ferenccel, akivel egy életre szóló mentori és baráti kapcsolatot ápolt: diákévei alatt mentora volt, felnőtt korában pedig egyik legközelebbi barátja lett. Kazinczy 1808-tól rendszeresen levelezett a fiatal Kölcseyvel, és tanácsaival segítette kibontakoztatni annak tehetségét.
Joggyakorlatot Pesten végzett, de ügyvédi vizsgát nem tett, 1812-től az álmosdi, majd a csekei családi birtokon gazdálkodott.
A Himnusz
Közben az irodalmi életben is nevet szerzett, 1814-ben Szemere Pállal megírta a nyelvújítást védelmező Felelet a Mondolatra című röpiratot, a Csokonairól és Berzsenyiről írott kritikáira is felfigyeltek. Az elegáns, árnyalt stílust kereső fiatal költőnek Csokonai túl parlagi, Berzsenyi túl durva és fellengzős. Berzsenyi Dániel mélyen meg is bántódott, és egy időre felhagyott az írással. Kölcsey hamarosan megtalálta saját irányvonalát, és szakított Kazinczy klasszicizmusával, néhány népdala, románca, balladája már a romantika világát idézte.
1823. január 22-én tisztázta le Hymnus című költeményét, amely az Auróra című folyóiratban jelent meg 1829-ben, a cenzúra miatt A magyar nép zivataros századaiból alcímmel. A mű eredeti kéziratát Kölcsey saját kezű aláírásával az Országos Széchényi Könyvtár őrzi. Művét 1844-ben Erkel Ferenc zenésítette meg, és 1903-ban lett az ország hivatalos himnusza.
1826-ban Pestre utazott, Szemere Pállal megalapította az Élet és Literatura című folyóiratot. Ekkor írta Mohács című emlékbeszédét és Nemzeti hagyományok című értekezését, ez utóbbi a reformkori magyar irodalom legfontosabb elméleti, esztétikai alapvetését.
„Hazámat, nemzetemet mindig lángolva szerettem; magyar lenni büszkeségem volt, lesz örökre. Még akkor is, midőn a nemzet ellen kínosan panaszkodom.” (Kölcsey)
Pesten szeretett volna maradni, de öccse meghalt, és gyerekeiről Kölcseynek kellett gondoskodnia. Visszavonult hát birtokára, de egyre aktívabb szerepet vállalt a közéletben, előbb megyei aljegyző, majd 1832-ben Szatmár megye főjegyzője, később országgyűlési követe lett.
Politikusként is a reformok híve volt, támogatta a jobbágyfelszabadítást, a nemzeti egységet, a vallási egyenjogúságot, a magyar nyelv hivatalossá tételét. 1830-ban a Magyar Tudós Társaság tagjává is választották. 1835-ben lemondott követi megbízásáról, Búcsú az országos rendektől című beszédében a reformkor programját hirdette meg. Szállóigévé vált gondolata: „Jelszavaink valának: haza és haladás. Azok, kik a haladás helyett maradást akarnak, gondolják meg: miképpen a maradás szónak több jelentése van. Korszerinti haladás épen maradást hoz magával; veszteg maradás következése pedig senyvedés.”
A visszavonult örök alkotó
Birtokán főként az irodalomnak élt, 1836 novemberében részt vett a Kisfaludy Társaság megalakításában. Utolsó nagy műve az unokaöccséhez írott Parainesis Kölcsey Kálmánhoz, amely világnézetének, erkölcsi-szellemi felfogásának összefoglalásaként is olvasható.
„Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! mert haza, nemzet és nyelv, három egymással válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog. (…) de soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségesig mívelni kötelesség.
De jusson eszedbe: a könyvek száma végetlen, a te éveid pedig végesek; s óráidat s napjaidat oly sok egyéb foglalatosság kívánja magának. Mint az üresbeszédű társalkodót: úgy kerüld a tartalmatlan könyvet.” (Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz)
Élete utolsó hónapjaiban a hűtlenségi perbe fogott barát, Wesselényi Miklós védelmére összpontosított, nagy felkészültséggel érvelt a vádlott ártatlansága mellett. A főtárgyalást azonban nem érhette meg, egy hivatalos útja alkalmával megfázott, és gyenge szervezete a betegséggel nem tudott megküzdeni. A szatmárcsekei református anyakönyv tanúsága szerint augusztus 23-án meghalt (más források 24-ét említik halála napjaként).
Legfontosabb műve, a Himnusz megírásának napját 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük. Nevét több közintézmény viseli, szobra áll többek között Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Szatmárcsekén is.
