Ő írta A csodálatos mandarint és a Ninocskát, és olyan sztároknak írt forgatókönyvet, mint Greta Garbo, Marlene Dietrich vagy Gregory Peck. Lengyel Menyhért író, újságíró, a 20. század egyik legnépszerűbb drámaírója 135 éve született.
„Érdekes, hogy a piacon megvizsgálják a tej, a hús hamis-e vagy jó, de hogy milyen romlott szellemi táplálékkal mérgezik az embereket, azzal senki nem törődik. Fel kellene állítani egy szellemi köztisztasági hivatalt, amely megvizsgálja, ki bűnös abban, hogy egy film vagy színház megbüdösödhet.”
Lengyel Menyhért szinte elfeledett szerzőnek számít, pedig saját korában a színházak örültek, ha kéziratot kaptak tőle, mert egy Lengyel-bemutató biztos sikert jelentett. Nagy drámai erővel, gondolati igényességgel, tökéletes színpadi technikával megírt lírai darabjaival Molnár Ferenccel együtt a magyar színpadi irodalom kiemelkedő képviselője.
Egy lenyűgöző pályafutás
Lengyel Menyhért a Balmazújvároshoz tartozó Híreshát tanyán született 1880. január 12-én Lebovics Menyhért néven, apja uradalmi gazdatiszt volt. A sokgyerekes család igen nagy szegénységben élt, de a jó képességű Menyhért taníttatására előteremtették a pénzt. Miskolcon végezte el a felsőkereskedelmi iskolát, majd Kassára került biztosítási tisztviselőnek, és közben a helyi lapokba írogatott. Huszonhat éves volt, amikor A nagy fejedelem címmel megírta első drámáját, elküldte Budapestre a Thália Társaságnak, és a darab megtetszett Hevesi Sándor rendezőnek. A szakmai és közönségsikert arató bemutató után 1907-ben Lengyel a fővárosba költözhetett.
A Nemzeti Színház 1908-ban mutatta be a Hálás utókor című színművét, amelyért a szerző megkapta az Akadémia Vojnits-díját. Hamarosan az egyik legnépszerűbb drámaíró lett, a színházak örültek, ha kéziratot kaptak tőle, mert egy Lengyel-bemutató biztos sikert jelentett. Kiválóan ismerte a színpadi technikát, évtizedekig ő volt a legtöbbet játszott – és Molnár Ferenc után a legexportképesebb – színpadi szerző Magyarországon. Szívügye volt a magyar drámairodalom külföldi megismertetése is. 1909-ben tomboló sikert aratott Taifun című drámája, amelyet minden jelentősebb európai nyelvre lefordítottak, és 1914-ben amerikai film is készült belőle. Egyik legemlékezetesebb alkotását, A csodálatos mandarin című „pantomim-mesét” (az író saját megfogalmazása) 1917-ben írta, ez szolgált Bartók azonos című világhírűvé lett táncjátékának librettójául.
Az első világháború alatt előbb Svájcban, majd utána Németországban élt, egy ideig a May Film dramaturgja volt. Csak akkor töltött hosszabb időt Magyarországon, amikor 1929-30-ban a Belvárosi Színház igazgatója volt. 1931-ben a Pesti Napló számára már Londonból küldte a tudósításait, később pedig már a fasizmus térnyerése miatt nem jött haza.
Angliában találkozott és barátkozott össze Korda Sándor magyar származású filmrendező-producerrel, akivel Amerikába utazott. Hollywoodban hamarosan sikeres, keresett szövegkönyvíró lett, dolgozott Otto Premingerrel, Paul Czinnerrel, George Cukorral. A Lenni vagy nem lenni című, 1942-ben készült Hitler-ellenes vígjáték közös munkájuk volt Ernst Lubitsch rendezővel. A mű kiállta az idők próbáját, ma is rendre műsorra tűzik a televízióban, és színpadi változatát is bemutatták.
Lengyel olyan sztároknak írt forgatókönyvet, mint Greta Garbo, Marlene Dietrich vagy Gregory Peck. A Garbóval készült Ninocska című filmkomédiáját a legjobb eredeti forgatókönyvért 1949-ben Oscar-díjra jelölték. Világhírű lett, neve Melchior Lengyelként szerepelt – és szerepel ma is – minden jelentős lexikonban. Darabjait játszották Európa és Amerika színházaiban, sőt Japánban is, épp csak Magyarországon feledték el évtizedekre. A helyzet csak a hatvanas évek végén változott ilyen vonatkozásban: 1969-ben a Madách Színház bemutatta A waterlooi csatát, majd vidéki színházak játszották a Taifunt, A cárnőt és A nagy fejedelmet. Televíziós képernyőre került a Falusi idill és a Róza néni.
„Én írtam őket, nem emlékszem rájuk.”
A világháború után rövid időre hazatért, de amikor megtudta, hogy egész családját deportálták, és mindenki odaveszett, elköszönt hazájától és búcsúját akkor véglegesnek szánta. Rómába költözött, ahol az olaszok a világhírnek kijáró tisztelettel fogadták, és irodalmi munkásságáért 1963-ban a város nagydíjával is kitüntették. Itt írta meg emlékiratait, amely Életem könyve címmel 1987-ben jelent meg magyarul.
A külföldön töltött évtizedek ellenére Lengyel Menyhért soha nem lett világpolgár. Egyrészt a szó szoros értelmében minden városban vendég volt, hiszen szinte mindenütt szállodában lakott a feleségével, másrészt soha egyetlen nyelvet sem tudott rendesen elsajátítani.
Magyarországra 1956 után kezdett hazalátogatni. Egyre több időt töltött itthon, mint mondta, azért, mert csak Budapesten lehet jókat beszélgetni, és csak itt tudnak rendesen alsóst játszani. Szellemi frissessége csak utolsó éveiben kopott meg, ebből az időből származik színdarabjaira vonatkozó, híres mondása: „Én írtam őket, nem emlékszem rájuk.”
Utoljára 1974 szeptemberében jött Budapestre, és elhatározta, hogy végképp hazaköltözik. Nem sokkal később megbetegedett és itt halt meg tüdőgyulladásban 1974. október 23-án. A magyar állampolgárságáról szóló, néhány nappal előbb elkészült okmányt már nem tudták neki kézbesíteni.
2004 óta Balmazújvárosban Lengyel Menyhért nevét viseli a városi könyvtár, és mellszobra is itt található.
