A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.
Minden év január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját. Annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 200 évvel ezelőtt, 1823-ban ezen a napon fejezte be – „a magyar nép zivataros századaiból” c. költeményét – a Himnuszt.
A költemény először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurora című folyóiratában jelent meg, a kéziraton még szereplő „a Magyar nép zivataros századaiból” alcím nélkül, de 1832-ben, Kölcsey munkáinak első kötetében már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot.
A Himnusz megzenésítésére 1844-ben írtak ki pályázatot, amelyet Erkel Ferenc, a pesti Nemzeti Színház karmestere nyert meg. Pályaművét 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban a zeneszerző vezényletével. Szélesebb nyilvánosság előtt 1844. augusztus 10-én énekelték először az Óbudai Hajógyárban a Széchenyi gőzös vízre bocsátásakor, hivatalos állami ünnepségen először 1848. augusztus 20-án csendült fel.
Nyáry Krisztián: Általad nyert szép hazát
A Himnusz és a himnuszok kalandos élete
(részlet a könyvből)
Áldáskérés januárban
Ismerve Kölcsey lassú alkotói módszerét, a verset valamikor 1822 végén kezdhette írni, a Himnusz mai születésnapja tehát csak a véglegesnek tekintett verzió letisztázásának évfordulója. A költő amúgy is nyomott kedélyállapotát ezekben a hetekben tovább rontotta, hogy kezébe került Vályi Nagy Ferenc pap költő frissen megjelent Homérosz-fordítása, amelyben Kölcsey saját Iliász-átültetésének sorait fedezte fel. Nem sokkal később ebből bontakozik ki a magyar irodalomtörténet első plágiumvitája, de a ráismerés elsőre sokkolta Kölcseyt. Birtoka ügyei is rosszul álltak, a család előtt valós veszélyként jelent meg az elszegényedés.
A vers januári befejezéséhez valószínűleg hozzájárult, hogy Kölcsey jól ismerte a református újévköszöntő hagyományt, amikor a templomokban áldást kértek az új esztendőre. A Himnusz szövege sokszor szándékosan archaizál, és ebből ered az egyik legelterjedtebb mai értelmezési félreértés. A református énekeskönyvben ma is szerepel Budai Ézsaiás „Ez esztendőt áldással / Koronázd meg Úr Isten…” kezdetű zsoltára, amely – más hasonló énekekkel együtt – anyagi bőséget, bő termést kér az új évre. Kölcsey versének jó kedve és bősége azonban nem az anyagi javak helyét veszi át, sőt, nem is a magyar népre vonatkozik. A régi magyar nyelvben és a korai protestáns prédikátoroknál a jó kedv kegyelmet, isteni jóindulatot jelentett, így használta Szenczi Molnár Albert is zsoltárfordításában: „Taníts engem törvényedre jó kedvvel!” A Himnusz első sora nem az áldásban részesülőkre, hanem az áldást osztóra vonatkoztatható, jelentése pedig „Isten, áldd meg a magyart – kegyesen, bőségesen”.
Jelképesnek is tekinthető, pedig a véletlen műve, hogy Kölcsey Ferenc életének legnehezebb, depressziótól és magánytól sújtott korszaka éppen a Himnusz szövegének letisztázása után ért véget. Barátja, Szemere Pál februári látogatásának köszönhetően a búskomorsága lassan oldódni kezdett, és lépésről lépésre újra visszatért az irodalmi közéletbe.
Nyáry Krisztián: Általad nyert szép hazát – A Himnusz és a himnuszok kalandos élete, Corvina Kiadó, 2020
