Az orosz futurizmus egyik megalapítójának és az orosz költői nyelv megújítójának számít, miközben ontotta a forradalmi verseket, tanító célzatú könyveket írt. Vlagyimir Majakovszkij 120 éve született.
Vlagyimir Majakovszkij költészetének, alakjának megítélése a mai napig ellentmondásos. 1935 körül elkezdődött az állami Majakovszkij-kultusz, egyes műveit kötelező olvasmánnyá tették, de csak forradalmi-harcos költészetét ismerték el. Ugyanakkor az orosz költői nyelv megújítójának számít, újfajta ritmusokat, költői formákat fedezett fel, s munkásságának egészét tekintve az irodalomtörténészek a huszadik század egyik legnagyobb lírikusának tartják.
A grúziai Bagdadiban született 1893. július 19-én egy ott letelepedett orosz erdész fiaként, és 1930. április 14-én lett öngyilkos Moszkvában Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij szovjet-orosz költő.
Vlagyimir Majakovszkij: A hegedű vőlegénye
(részlet)
A hegedű izgatottan zengett
magánkívül, rimánkodón
sírásba csuklott hirtelen
s úgy zokogott
akár egy gyermek.
A nagydob beléremegett:
„Nyugodj már, nyugodj már, nyugodj már!”
s nem bírta tovább hallgatni
– hogy jajgat a lélek a vonón
kisurrant a fénylő utcára
s elment.
(ford.: Tamkó Sirató Károly)
Tanulmányait a kutaiszi gimnáziumban kezdte, a család apja halála után Moszkvába költözött. Itt 1908 és 1910 között tagja volt a bolsevik pártnak, s több alkalommal is bebörtönözték felforgató tevékenység miatt, verseket is magánzárkájában kezdett írni. Szabadulása után, 1910-ben kilépett a pártból, majd 1911-ben felvették a Moszkvai Festészeti, Szobrászati és Építészeti Intézet festő szakára. Kiemelkedő tehetségéről grafikái, karikatúrái, plakátjai tanúskodnak.
Első versei 1912-ben jelentek meg, két barátjával még ebben az évben futurista kiáltványt és versgyűjteményt tett közzé Pofonütjük a közízlést címmel. Költészete ekkor vált kihívóvá és öntudatossá mind tartalmában, mind formájában. 1913-ban Én címmel megjelent első kötete, Szentpétervárott pedig bemutatták Vlagyimir Majakovszkij című lírai monodrámáját, amelynek főszerepét ő maga játszotta. Későbbi költeményeiben és egyéb munkáiban a költészet elemeit, kifejezőeszközeit is a saját személye köré szőtt mitológia szolgálatába állította. 1915-ben barátságot kötött Oszip Brik irodalmárral és feleségével, Lilivel, akivel szenvedélyes és tragikus mozzanatokban bővelkedő, költészetét megújító szerelem kötötte össze élete végéig. 1914 és 1916 között két fontos poémája született: a Nadrágba bújt felhő és a Hátgerincfuvola. Mindkettő viszonzatlan szerelmet örökít meg, és a környező világ elleni lázadást fejez ki.
A politikát követve
Az első világháború élménye először megragadta, mint mondta „harsány dekorativitásával”, majd rádöbbenve a tömegmészárlás szörnyűségeire, 1916-ban megírta A háború és a világ című versét, amelyben már a forradalom közelségét jósolta és egy világméretű összefogásról prófétált. Itt tűnt fel először a közéleti költő szerepében. Az orosz forradalom kitörésekor szívvel-lélekkel a bolsevikok pártján volt. Ekkoriban sok műve vált híressé, egyebek között az 1918-as Óda a Forradalomhoz és az Induló balra című versei, valamint a Buffó-misztérium című színmű, amelyben a komédia és a líraiság keveredik. A bibliai elemekből építkező darab témája a nagy özönvíz és a „tisztátalanok” (a proletárok) azt követő győzelme a „tiszták” (a burzsoázia) fölött. Ebben az időszakban Majakovszkij a kommunista párt lelkes szószólójaként többféle módon is hallatta hangját. 1919-1921 között háromezer plakátot rajzolt az Orosz Távíró Ügynökség (ROSZTA) részére, karikatúrákat készített, s ezeket találó versikékkel és jelmondatokkal látta el. Egyre gyakrabban hangoztatta a költészet hasznosságát, ontotta a forradalmi verseket, tanító célzatú könyveket írt gyerekeknek, járta az országot, előadásokat tartott és szavalt. Bár költészetét ekkoriban a társadalmi mondanivaló hatotta át, s műveinek többsége meglehetősen propaganda-ízű volt, mégis kiérezhető belőlük személyes szeretetéhsége, amely újra és újra előtört belőle sorozatos szerelmi kudarcai után.
Kultúrpolitikai szereplésének is köszönhetően 1922 és 1930 között hét ízben utazott külföldre. Bejárta Nyugat-Európát, az Egyesült Államok és Mexikó városait, találkozott Picassóval és Aragonnal is. Élményeit versekben, valamint egy epés karcolatokat tartalmazó gyűjteményben örökítette meg Felfedezem Amerikát címmel. Emellett forgatókönyveket írt, és több általa írott filmben szerepelt is. A futurizmus hagyományait és a forradalmat együtt vállaló művészeket összefogva, 1923-25 között Lef (A Művészetek Balfrontja) címmel, 1927-28-ban pedig Novij Lef címmel folyóiratot adott ki. 1928-ban belépett a Proletárírók Oroszországi Szövetségébe (RAPP). A Lenin halálára írt 3000 soros Vlagyimir Iljics Lenin című elégiájában és a Csudajó című versében egyre inkább a túlzott eszményítés ellen próbált fellépni, ám a sors különös fintoraként épp ezek alapján vált szovjet klasszikussá.
Életének utolsó három évében két szatirikus darabot is írt. Az 1929-es Poloska az újra felbukkanó kispolgárokat, a Gőzfürdő a kezdődő Sztálin-korszak ostoba bürokratizmusát és szolgalelkűségét gúnyolta ki. Ezekben az években súlyos válságokon ment át: 1928-ban párizsi tartózkodása idején beleszeretett egy emigráns orosz nőbe, akit feleségül kért, de kosarat kapott. Igazságtalan támadások érték a RAPP részéről, Gőzfürdő című darabját megbuktatták, Húsz év munkája címmel rendezett kiállításáról a hivatalos irodalmi közvélemény nem vett tudomást, útlevélkérelmét is elutasították. Mindez, és Lili szerelmének elvesztése végül oda vezetett, hogy 1930. április 14-én Moszkvában öngyilkos lett.
