Napjaink egyik legtöbbet foglalkoztatott olasz szerzője, Marco Tutino Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényéből komponált operát a Szegedi Nemzeti Színház Toronykői Attila rendezésében mutatja be.
Márai Sándor (1900-1989) egyike a 20. század külföldön legismertebb magyar íróinak. Regényében két egykori barát, Henrik és Konrád a második világháború hajnalán újra találkozik, s végigbeszélgetik az éjszakát évtizedekkel az után, hogy kapcsolatuk drámai módon véget ért. A múltra visszatekintve az egyikből vádlott, a másikból vádló lesz: egyikük annak idején elárulta, sőt majdnem megölte barátját, elcsábította a feleségét, örökre tönkretette az életét.
Annak idején Henrik megérezte, hogy barátja vadászat közben célba vette őt; gyanúját megerősítette, hogy Konrád másnapra nyom nélkül eltűnt. Amikor Henrik felkereste Konrád lakását, ott találta a feleségét, Krisztinát. Ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy az asszony és a jóbarát titokban intim kapcsolatban álltak.
Henrik nem vonta kérdőre a feleségét, sőt, többé egyetlen szót sem szólt hozzá; külön költöztek, és a hosszú éveken át súlyos betegségben szenvedő, majd haldokló asszonyt soha nem kereste fel. Szinte remeteként bezárkózva egész további életében azt várta, hogy Konrád egyszer visszatér, és az egykori barátnak felteheti élete legfontosabb kérdéseit. A két idős férfi hajnalig tartó beszélgetése során feltárul az Osztrák-Magyar Monarchia Magyarországán és a Bécsben együtt töltött ifjúság.
Az 1954-ben született Milánóban született Marco Tutino napjaink egyik legsikeresebb és legjelentősebb kortárs olasz operaszerzője, darabjait vezető operaházak mutatják be világszerte. Amellett, hogy neves olasz zenei társulatoknak írt szimfonikus és kamaraműveket, olyan rangos külföldi együttesek számára is komponált, mint a BBC Zenekara, a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekara vagy a Moszkvai Szólisták. Számos operáját mutatták be, Szegeden már négy művét is láthatta a közönség: La lupa című operáját és Pugacsov című oratóriumát még a kilencvenes években, a Vita és A lakáj című operáit pedig az Armel Operafesztiválon 2009-ben, illetve 2010-ben. A Márai Sándor regényéből készült új, egyfelvonásos operájának idei előadása a mű ősbemutatója.
ARMEL OPERA FESTIVAL 2014
Budapest, 2014. október 9-17.
Marco Tutino – Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
A Szegedi Nemzeti Színház Produkciója
Közreműködik: a Szegedi Szimfonikus Zenekar
Rendező: Toronykőy Attila
Vezényel: GyüdiSándor
VERSENYSZEREPLŐK:
Henrik – Altorjay Tamás (Magyarország)
Konrád – Jean-Philippe Biojout (Franciaország)
Időpont: 2014. október 9., 19:00
Helyszín: Liszt Ferenc Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem, Budapest
