„Az írás akkoriban még erkölcsi tett volt. Ma már, azt hiszem, legtöbbször nincs semmi értéke.” Marguerite Duras, a párizsi értelmiségi körök kiemelkedő alakja, akinek köszönhetjük A szerető és Az alkonzul regényeket, és a Szerelmem, Hirosima forgatókönyvét 100 éve született.
„Mindig is ostobaságnak tartottam, ha a nők önmagukat büntetik a nők iránti kötelesség elmulasztásáért.”
Marguerite Duras Saigon Gia Dinh nevű külvárosában született 1914. április 4-én Marguerite Donnadieu néven. Matematikatanár apja hétéves korában meghalt, tanítónő anyja a viszonylagos jómódból a szegénysorba jutva több vállalkozásba is belefogott, hogy három gyermeküket eltartsa. 1924-ben Phnompenben egy helyi iskolában vállalt állást, majd néhány hónap múlva a Mekong deltájába költöztek, ahol anyja szőlőművelésre szerzett koncessziót. Vállalkozása balul ütött ki, mivel nem számolt a helyi korrupcióval, becsapták, s mindenét elveszítette. Végül Sadekbe költöztek, ahol franciaórákat adott és egy moziban zongorázott, hogy gyermekei taníttatását fizetni tudja. Igazából csak legidősebb fiát imádta, aki ópiumfüggő és szerencsejátékos volt, s anyját is többször bántalmazta, lányával és másik fiával nem sokat törődött.
A szeretőtől a szerelemig
Marguerite gimnáziumi tanulmányait Saigonban végezte, ahol 1930-ban megismerkedett egy fiatal és gazdag kínai férfival, akinek a szeretője lett, ezt a kapcsolatot eleveníti fel A szerető című regényében. 1932-ben leérettségizett, hazatért Franciaországba, s Párizsban az egyetemen matematikát, jogot és politikatudományt hallgatott. 1937-től a Gyarmatügyi Minisztérium munkatársa lett, s ekkor ismerkedett meg a baloldali íróval, Robert Antelme-mel, akivel 1939-ben összeházasodtak. 1942-ben gyermekük született, aki születésekor meg is halt.
1943-ban publikálta első regényét Les Impudents (A szemérmetlenek) címmel, ekkor vette fel a Duras nevet (apja családja ebből a dél-franciaországi faluból származott). A német megszállás alatt férjével együtt a francia ellenállás tagja lett Mitterrand, azaz Morland kapitány csoportjában. Duras férjét 1944 júniusában a németek elfogták, s Buchenwaldba, majd Dachauba szállították. A háború végén kiszabadult, s visszatért Párizsba, ahol felesége odaadó ápolásának köszönhetően felépült. Azonban Duras ekkor már régi harcostársukba, Dyonis Mascolóba volt szerelmes, s hamarosan el is hagyta érte a férjét. Ugyanebben az időben belépett a Francia Kommunista Pártba, amellyel 1954-ben szakított, de mindvégig baloldali elkötelezettségű maradt. 1947-ben hozzáment Mascolóhoz, s megszületett fiuk, Jean. 1950-ben jelent meg első igazán jelentős, önéletrajzi ihletésű regénye, a Gát a Csendes-óceánon, amelyet sokan Steinbeck műveihez hasonlítanak.
Az ötvenes évek közepén több könyvét is kiadták, ekkor alakultak ki prózájának fő jellemzői, a gondosan szerkesztett, a köznapi nyelv beszédfordulatait használó dialógusok, a cselekmény minimálisra szorítása, az atmoszférateremtő képesség, a lírai, oldott, mégis szenvedélyes hangnem.
1957-ben elvált Mascolótól is, új társa, Gérard Jarlot újság- és forgatókönyvíró mellett szokott rá az ivásra, s lett súlyosan alkoholista. Ekkor kezdődött újságírói pályája, az algériai háború ellen írt harcos cikkei a France-Observateur hasábjain jelentek meg. 1958-ban látott napvilágot Moderato Cantabile című kisregénye, egy gyárosné és egy munkás szenvedélyes szerelmének története.
Világhírnevet az egy évvel későbbi Szerelmem, Hirosima című munkájával szerzett, amelyből Alain Resnais készített nagy sikerű filmet. 1960-ban beválasztották a Médicis-díj zsűrijébe, 1961-ben pedig megírta az Ilyen hosszú távollét című, szintén kedvező fogadtatásra talált Henri Colpi-film forgatókönyvét. 1963-ban Jarlot-tól is elvált, s egyre magányosabban, zárkózottabban élt. A hatvanas-hetvenes években sorra jelentek meg regényei, kisregényei, köztük Az alkonzul, az Andesmas úr délutánja, s elkezdődött filmrendezői pályafutása is, amelyet olyan alkotások fémjeleznek, mint a Jaune le soleil (Sárga a nap), a La femme du Gange (Asszony a Gangeszről) és az India Song, amely elnyerte a Francia Filmakadémia nagydíját is.
C’est tout
Közéleti aktivitása sem csökkent, részt vett az 1968 májusi eseményekben, 1971-ben pedig egyike volt az abortusz büntethetőségének eltörlését követelő kiáltvány aláíróinak. 1975-től állapota egyre rosszabbodott, depressziós lett, alkoholon és nyugtatókon élt. Közben továbbra is sikert sikerre halmozott, 1977-ben megjelent a Naphosszat a fákon című kisregénye, amelyért Jean Cocteau-díjat kapott. 1980-ban a Libération című lap számára írt cikksorozatot a mindennapok eseményeiről, ezek a L’Été 80 (80 nyara) című kötetben jelentek meg. Ekkor toppant be életébe a nála 38 évvel fiatalabb egyetemista fiú, Yann Lemée (az írónő Yann André Steinernek hívta), s mellette maradt haláláig. Különös, félig szerelmi, félig alkotói kapcsolatukról Ez a szerelem címmel rendezett filmet Josée Dayan, az írónő szerepében a zseniális Jeanne Moreau-val.
„Már nem voltam fiatal, amikor egy nap valami középület előcsarnokában odajött hozzám egy férfi. Bemutatkozott, és azt mondta: „Mindig is ismertem magát. Mindenki azt mondja, fiatalon milyen szép volt, de én azért jöttem ide, hogy megmondjam: most sokkal szebb, mint amikor fiatal volt, nekem a maga fiatalasszonyarcánál sokkal jobban tetszik ez a romos mostani.”” (Marguerite Duras: A szerető)
1984-ben megjelent az önéletrajzi ihletésű A szerető című regénye, amelyért Goncourt- és Ritz Paris Hemingway-díjat kapott. Az ebből készült, erotikus jelentekben nem szűkölködő film nagy siker volt, Duras-nak azonban nem nagyon tetszett. A díjak elnyerése után alkoholizmusa fokozódott, végül naponta 6-8 liter bort ivott meg. 1988-ban ismét kórházba került, s hosszabb ideig kómában volt. Felépülése után is írt még, az önéletrajzi részleteket tartalmazó Az észak-kínai szerető és a Yann Andréa Steiner című regényeket.
1994-ben a végső hanyatlás jelei mutatkoztak nála, cirrózisa és tüdőtágulása is volt. 1995-ben megjelent életművét lezáró kötete C’est tout (Ez minden) címmel, majd nem sokkal később, 1996. március 3-án párizsi lakásában elhunyt.
