Maria Callas, az opera koronázatlan királynője, minden idők egyik legnagyobb szopránja 95 éve született.
Pierre-Jean Rémy író szerint Maria Callas élete és pályája valóban ógörög sorstragédia volt. Elkövette a tragikai vétségek sorát: korán vállalt olyan szerepeket, amelyek hangjának korai hanyatlását idézték elő; olyan környezetet vállalt magáénak és magára, amely csak rontott hírben akkor sem hittek indiszpozícióiban, amikor valóban beteg volt. És persze megvolt benne az az életszemlélet, amely magára nézve nem ismeri el a társadalom, a világrend törvényeit, tehát az a „hübrisz”, ami végeredményben minden tragikus hős bukását okozza.
Maria Callas 1923. december 2-án Cecilia Sofia Anna Maria Kalogeropulosz néven született New Yorkban. A Callas nevet görög bevándorló apja vette fel, mert eredeti családnevüket senki sem tudta kiejteni. Szülei válása után, 1937-ben anyjával Görögországba költözött, ahol 1940-ben debütált az athéni operaházban.
1945-ben kért meghallgatást a Metropolitan igazgatójától, aki szerződtette volna, ám amikor a fiatal reménység nem vállalta a Pillangókisasszony és a Fidelio angol nyelvű előadását (inkább az Aidát és a Toscát énekelte volna olaszul), összetépte a papírt. 1947-ben Olaszországba utazott, ahol Amilcare Ponchielli La Gioconda című operájának főszereplőjeként lépett a híres veronai aréna színpadára. Ez az előadás hozta meg számára a várva várt sikert.
Az új csillag színészileg is képezte magát, a neorealista rendező, Luchino Visconti volt a mestere, aki a legnagyobb tragikának nevezte. Callas az ötvenes években ismerkedett meg Giovanni Battistával, a nála 30 évvel idősebb téglagyárossal, aki férje és impresszáriója is lett. Sorra hódította meg a világ leghíresebb operaházait, megesett, hogy egy hónap alatt énekelte el a torokpróbáló Normát, Aidát, Toscát.
Alig két évtizednyi pályafutása során 529 előadáson 36 szerepet alakított, húsz teljes operafelvételt készített.
Három oktávnyi hangja a felső e-től az alsó f-ig terjedt, így a koloratúrszoprántól a drámai szopránig mindenre alkalmas volt, mindent énekelt. A kiváló rendezőknek, Viscontinak és Franco Zeffirellinek köszönhetően ő próbálta először színészi játékkal megreformálni az olasz operát. Pasolinivel 1969-ben filmet forgatott, a Médeát. Legszívesebben érzelmekben gazdag asszonyok bőrébe bújt, akik meghalnak vagy ölnek szerelmükért, csak két vígoperában vállalt szerepet, A sevillai borbély és A török Itália című Rossini-művekben.
Egészsége az ötvenes évek végére megrendült, sokak szerint túlzásba vitt fogyókúrái miatt. 1959-ben a bulvárlapok címoldalára került: elvált férjétől, és szenvedélyes viszonyt kezdett Arisztotelész Onasszisz görög hajómágnással, aki végül Jackie Kennedy miatt hagyta el.
1959-től többnyire csak koncerteket vállalt, operaszínpadra 1965-ben a londoni Covent Gardenben Toscaként lépett utoljára, a nagyközönségtől 1974 októberében Szapporóban búcsúzott.
Testi-lelki állapotának romlása miatt gyógyszereket szedett, 1970-ben túladagolás miatt kórházba került, bár már ekkor sokan öngyilkossági kísérletre gyanakodtak. 1977. szeptember 16-án halt meg Párizsban, a hivatalos közlemény szerint szívroham következtében, bár sokan öngyilkosságot rebesgettek. A Pere-Lachaise temetőben egy emléktáblát helyeztek el, hamvait két évvel később szórták az Égei-tengerbe.
Az opera koronázatlan királynőjéről 1994-ben Milánóban, 1997-ben Párizsban neveztek el teret, életéről Mesterkurzus címmel Terence McNally írt színdarabot. Mindörökké Callas (2002) címmel a francia Fanny Ardant főszereplésével készült róla film, amely a sebezhető embert mutatta be életének válsághelyzetében, amikor a hangja már nem engedelmeskedik.
