Játszott a Koldusoperában, az Ármány és szerelemben, a Ványa bácsiban és a Kései találkozásban, Illyés Gyula és Gyurkovics Tibor darabjaiban. Mensáros László az életet mély hittel és egyfajta bölcs iróniával játszotta és élte élete végéig.
Szerepeit mélyen intellektuálisan, ugyanakkor ironikus-bölcsen, humoros megközelítéssel formázta meg. Az általa szavalt versek hatása ma is él. Mensáros László Kossuth-díjas színész, rendező, kiváló művész 20 éve, 1993. február 7-én halt meg.
Anyai nagyapja, a Fradit alapító Springer Ferenc építette azt a Rákos utcai házat, ahol gyermekéveit töltötte. A földbirtokos ősökkel rendelkező elszegényedett család a kisfiút igyekezett elzárni a külvilág káros befolyásától, aminek hatására szomorú, félénk, gátlásos és érzékeny lett. A zenében igyekezett menedéket keresni. A Champagnan papi elemiben sajátította el a francia nyelvet, a német nyelv később Bajorországban ragadt rá, ahol a hadifogolytábor melletti kantinban amerikai katonáknak zongorázott. Szülei 1944-ben a Magyaróvári Mezőgazdasági Akadémiára íratták be, amelyet azután a nyilasok feloszlattak. 1945 januárjáig apjánál húzta meg magát Kassán, akivel később Ausztriába menekült a közeledő szovjetek elől, és ott esett amerikai hadifogságba.
Menekülés a világ elől
Hazatérése után a Gerbaud-hoz került tisztviselőnek. Bátyjának köszönhette, hogy a jezsuiták rendházában a Katolikus Színpadon felléphetett, még mielőtt 1946-ban felvették a Színiakadémiára. A főiskolán azonban osztályidegennek tekintették, rágalomhadjáratok céltáblája lett, és végül azzal az indokkal távolították el, hogy nem látogatta rendesen az órákat. Leküzdhetetlen menekülési vágy fogta el, úgy döntött, hogy disszidál. Körmenden már megállapodott egy embercsempésszel, de meggondolta magát, s éppen hazaindult Pestre feleségéhez és kisfiához, amikor letartóztatták. Tizenhárom hónap elzárásra ítélték.
Szabadulása után statisztált a Nemzetiben és a Madáchban, diplomáját végül 1951-ben kapta meg. A debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, ahol remek szerepeket kapott, s a kritika is elismerte. 1957-ben elszerződött a Madách Színházba, három filmben is játszott, a Bolond áprilisban főszerepet. 1958 augusztusában ismét letartóztatták; a konstruált perben két év és két hónapi börtönre ítélték, mert az 56-os forradalom idején színházi és a városi forradalmi bizottmány tagja volt és részt vett a munkástanácsok. Ítéletét egy amnesztiarendelet értelmében felezték, végül kilenc hónapot kellett ülnie Márianosztrán. 1960 júliusában szabadult, s egy textilraktárban lett segédmunkás, majd pincér a margitszigeti Casinóban és a Csili vendéglőjében.
1961 őszén váratlanul Szolnokra hívták egy szerep erejéig, s miután a politikai vezetés jóváhagyta, a társulathoz szerződött. 1964-ben már ismét a Madách Színház színpadán lépett fel, s e társulat tagja maradt húsz éven át, nyugdíjazásáig, de utána is szerepelt ott. 1987-től a nyíregyházi színházban fellépett, rendezett és játszott a Nemzeti Színházban.
„Isten meg akarta mutatni, hogy meghódításához meg kell ismerni a Jó és a Rossz fogalmát, a Világosságot el kell választani a Sötétségtől. Elküldte Mózest. Mózes megfogalmazta a törvényt, amitől az emberek bűnözni kezdtek. Hiszen most már ismerték, mi a jó és mi a rossz, és kiderült számukra, hogy a Rosszhoz jobban vonzódnak, inkább elkövetik még akkor is, ha gondolatban, vágyaikban a szellemihez, a Jóhoz vonzódnak. Ezt a tehetetlenségüket kellett megváltani, és itt lett teljes a Dráma íve: ezek után, megbizonyosodva az emberek jó szándékáról, leszállt a földre, hogy megváltson bennünket ebből a tehetetlen vergődésből. Megváltott visszamenőleg és jövőre is, hiszen az isteni dolog az örökkévalóságban történik, vagyis mindig van, nem ismer múltat és jövőt. Lélegzetelállító a világegyetemnek ez a drámája, résztvevői nem nézhetik közömbösen, nem statisztálhatnak csak benne. Mindenki számára csodálatos szerepet jelent: megváltva lenni, és részt venni a megváltásban. Semmi földi öröm, siker, eredmény nem mérhető ehhez, ennek a misztériumnak magával ragadó, titokzatos és mégis átérezhető csodájához.” (Mensáros László naplói)
Szerepek és álmok
Hosszú pályafutása alatt számos emlékezetes alakítást nyújtott: Hamlet, Rómeó mellett megformálta több Moliére és Csehov darab címszerepét. Játszott a Koldusoperában, az Ármány és szerelemben, a Ványa bácsiban és a Kései találkozásban, Illyés Gyula és Gyurkovics Tibor darabjaiban. Többször alakított orvost (Nyár a hegyen, Lássátok feleim, Szerelem), katona- vagy rendőrtisztet (Változó felhőzet, Szerelmi álmok, Várakozók, Redl ezredes), igazgatót (Szevasz, Vera, Az utolsó kör, Magyar ugaron). Emlékezetes rezonőrszerepe Ruttkai Éva mellett a Butaságom történetében és Kosztolányi tragikus tanáralakja az
Aranysárkány című filmben. Előadóművészként új műfajt honosított meg a vers- és prózamondás művészetében a XX. század című műsorával.
Utolsó másfél évtizedében már sokat betegeskedett. 1978-ban infarktust kapott, majd minden évben műtötték. 1993 januárjában a Madách színpadán Shakespeare Téli regéjének monológjával búcsúzott a közönségtől. 1993. február 7-én hunyt el.
1956-ban és 1969-ben Jászai Mari-díjat kapott, játékát 1980-ban Kossuth-díjjal, 1989-ben Magyar Művészetért díjjal ismerték el. 2001-ben posztumusz Magyar Örökség-díjat kapott emberségéért és sugárzó művészetéért. 1994-ben díjat alapítottak emlékére, az elismerést az előadóművészet minden terén legkiválóbbat nyújtó művésznek adományozzák, valamint nemzetközi vers- és prózamondó verseny is a nevét viseli.
