Jóllehet mérgező és inkább jelentéktelen külsejű, a gyöngyvirágot évszázadok óta mégis „a szerelem hírnökének” tartják.
Valamikor titokban, vagy tánc közben a májusfa és pünkösdi koszorúk alatt ajándékozták a férfiak szerelmüknek. A bódító illatú virág igen kedvelt: lett légyen szó akár tavasszal újszülöttet köszöntő csokorról, akár anyák napi figyelemről. Korábban főként májusi-júniusi kirándulásokon, erdőben szedték nagy mennyiségben a gyöngyvirágot.
Egy régi néphit szerint, akinél az első virágzás során legalább egy szál gyöngyvirág van, azt egész évben nem hagyja el a szerencse.
A gyöngyvirágot – latin nevén convallaria maialis – mindig is a tavasz kedvelt hírnökének tekintették, s jelentős helyet kapott a népi gyógyászatban és a keresztény művészetekben is. Költők hosszú sorát ihlette meg. A középkor egyházi szimbolikája mindenek előtt az alázat és a tisztaság jelképének tartotta.
A gyöngyvirág megjelent nagy festőknek – mint a van Eyck fivérek és Albrecht Dürer – a szeplőtelen fogantatás ihlette oltárképein. De ugyanígy ott láthatjuk azokon a festményeken is, amelyeknek ihletője a Megváltó, vagy éppenséggel az Utolsó Ítélet volt.
A népnyelv számos – némelykor különös – elnevezését ismeri a gyöngyvirágnak. A legeredetibb közülük kétségtelenül a svéd „Lille Kong Valle”, ami magyarul annyit jelent, hogy „Kis Waldemar Király”.
A gyöngyvirág a XVI és a XVII. században lett az orvosi hivatás jelképe – az orvosok ugyanis a minden „porcikájában” mérgező virágot kis adagokban gyógyszerként használták a szív, az agy és az idegrendszer betegségeinek gyógyítására. Gyöngyvirágkivonatokat manapság is alkalmaznak szív és érrendszeri megbetegedések ellen. Szárított formában előszeretettel keverték dohányba, hogy nátha esetén elősegítse a tüsszentést és ezáltal a orr nyálkahártya tisztulását.
Régebben napfelkelte előtt szedett gyöngyvirág szárát kozmetikumként is használták: megfelelő alkalmazás esetén eltüntették a szeplőket. Valószínűleg erre vezethető vissza, hogy a sváb nyelvjárás még ma is „gyöngyvirágocskának” nevezi a kis szeplőket.
A gyöngéd, illatos gyöngyvirágról nemigen jut eszünkbe, hogy rendkívül mérgező növény.
A növény szívműködést serkentő és vízhajtó hatóanyagait ugyan hasznosítja a gyógyszeripar, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a gyöngyvirág minden része önmagában is mérgező!
Legveszélyesebb az 1-4 éves gyerekekre, akik véletlenül megehetik kis, fehér csengettyűit, a szárát, vagy beleisznak abba a vízbe, amelyben a gyöngyvirágcsokrot tartják. A mérgezés első tünetei: szájüreg-irritáció, gyomorfájdalmak, erős nyálképződés, émelygés, hányás, hasmenés, aluszékonyság, szédülés, görcsök, reszketés, fokozott vizelet-kiválasztás. Ilyenkor azonnal orvoshoz kell fordulni.
A szívritmuszavarok már a következő tünetcsoporthoz tartoznak: lelassul vagy fölgyorsul a szívműködés, gyakran légzési zavarokkal, nehéz légzéssel társulva.
Mérgezés esetén orvosi segítségre, esetleg gyomormosásra, a szívműködés kórházi ellenőrzésére is szükség lehet. Ha a szervezetbe jutott méreg mennyiségét csekélynek ítélik az orvosok, akkor elegendő az otthoni ápolás és diéta is.
A gyöngyvirághoz nagyon hasonlít a medvehagyma,
aminek a szedését tanácsos a szezon elejére időzíteni, amikor még nem bújtak elő a gyöngyvirág hasonló küllemű, ám mérgező levelei. A két erdei növényt legegyszerűbben a levél dörzsölésével lehet megkülönböztetni, ugyanis csak a medvehagyma levelének van hagymaszaga. A medvehagyma március végén, április elején virágzik, egy időben a gyöngyvirággal. Úgy lehet megkülönböztetni őket, hogy a medvehagyma virágja kicsi, fehér, csillag alakú és a szár végén fejlődik. A gyöngyvirág virágai viszont harang alakúak, a szár mentén nőnek. A kikericsen pedig tavasszal soha nincs virág, és az erdőkben élő medvehagymával ellentétben réteken, napos mezőkön található meg.
