Az asztalos inasból festőfejedelemmé vált Munkácsy az ellentétek festője is: a realista életképek mellett hangulatos, a nagypolgári élet nyugodt, kiegyensúlyozott világát örökítette meg.
Az asztalos inasból festőfejedelemmé vált Munkácsy Mihály mesébe illő karrierje sok fiatal művésznek adott reményt a pályakezdés nehézségeinek elviseléséhez. Munkácsy kritikai realizmusa, lényeglátó képessége, bravúros technikai tudása és színérzéke nemcsak itthon, hanem Párizsban is nagy sikert aratott; mind a mai napig ő a legismertebb magyar festő a közönség körében. Végvári Lajos 1958-ban az egyetemességével, jelenszerűségével, a mindennapok jelenlétével hangsúlyozta el nem évülő értékét: „Munkácsy a legegyetemesebb magyar művész; oeuvre-jében a hazai művészeti gyakorlat a korszerű nyugat-európai művészettel a legszélesebb felületen érintkezett, s gyakran ez a két, egymásnak ellentmondó mozzanat megkapó szépségű szintézist is létrehoz”.
Ásító inas
Munkácsy már évek óta vágyódott Düsseldorfba, elsősorban Ludwig Knaus, az ottani akadémia tanára miatt, aki kedvesen fogadta a fiatal festőt, és vállalta tanítását. Düsseldorfban Munkácsy kezdetben Knaus és Vautier modorát követte. De 1869 elején már magára talált az Ásító inas című képben, mely a keserves inasélményekre való visszaemlékezés hatása alatt jött létre. Ezen a kompozíción még sok az apró csendéletszerű részlet, az egésznek mégis ellenállhatatlan a kifejezőereje és az elevensége. Végvári Lajos felhívja a figyelmet arra*, hogy milyen különösen értékes a műhöz készült tanulmány, melyet minden valószínűség szerint önarcképnek tarthatunk. A képhez készült egy tanulmányfej, egy minden szépítéstől, ideailzálástól mentes, fáradt, elkínzott arcról, amely talán a művész ifjúkorának kevésbé vidám emlékei közül bukkant elő. A tanulmányfej világosan bizonyítja, hogy Munkácsy ekkor már megértette Courbet festői elveit; olyan kolorisztikus tónusfestészetet valósított meg, amelyhez hasonló eredményekig barátja, Wilhelm Leibl is eljutott Münchenben.
Az Ásító inas, egy ágyból éppen kikelő, nyújtózkodó, ásítozó inast ábrázol. A mű jól mutatja az anekdotázó, humorizáló német életképfestészet hatását, ám egyszerűségében is gazdag lélekrajzával, világítási kontrasztjaival Munkácsy olyan érzékenységéről árulkodik, amely már jelezte fejlődése irányát. Az Ásító inas mintha lökést adott volna az ifjú festőnek, aki – miként leveleiből kiderül – elégedetlen volt magával és lázasan kereste a továbbvivő utat.
Sétány a Parc Monceau-ban
Az 1880-as évek elején jelenik meg a szalonképek egy másik típusa is, a tájba helyezett társasági jelenet, mint például a Sétány a Parc Monceau-ban (Séta a Parc Monceau-ban), amelyet még sok hasonló jellegű követett. Munkácsy ekkor már tudta, hogy az ideális, vagy másképpen eszményi táj mestere nem törekszik az egyedi természeti látvány hűséges visszaadására. Ebben az időben tájképeit egyfajta szalonképpé változtatta. A táj egy részén staffázs alakokat (az ábrázolás élénkítése, a mélység érzékeltetése elhelyezett mellékalakok) jelentet meg, az előtérbe helyezett alakok – játszó gyerekek, és a rájuk vigyázó nők – és a park a néző számára véget nem érő útja a két oldalt zöldellő fákkal elválaszthatlanságot, harmóniát tükröznek. Bakó Zsuzsa szerint* Munkácsy a tájat sok apró és energikus ecsetvonással építette fel, megközelítve némileg az impresszionisták festőtechnikáját, jóllehet ő maga ettől a csoporttól mindig elhatárolódott, de vérbeli tájfestő lévén engedett a látvány ösztönös erejének, és életművén belül is egyedülálló remekművet alkotott. Ez a képe is a szalonképek világának kivetítése a természeti környezetbe. (Az egyik legkorábbi ilyen képe.) Erőteljesen terpeszkedő fák jelennek meg a háttérben, melyek között csoportba rendezett figurák jennek meg (előtérben anya a padon, dajka és a gyerekek). A fák sűrű lombjain itt-ott átszűrődő napfény melegséget kölcsönöz. Hangulatos kép, a nagypolgári élet nyugodt, kiegyensúlyozott világát tükrözi.
A szalonképek festése kedvezett egy új műfajnak, a csendéletnek. Számos szalonképen lehet látni vázában lévő virágokat vagy virágokat rendező nőket. Munkácsy néhány valóban pazar festőiségű virágcsendéletet festett, mint például az 1882-es álló formátumú nagy Virágcsendélete.
Munkácsy Balmazújvároson
Munkácsy Balmazújvároson címmel nyílt kiállítás november elején a balmazújvárosi Semsey Kastélyban, amely az elmúlt években több rangos kiállításnak adott már otthont. Az impozáns épületben ezúttal Pákh Imre magángyűjtő Munkácsy-kollekciójából tekinthetnek meg közel 50 festményt az érdeklődők.
A 2018. február 1-jéig látogatható tárlaton felfedezhetőek Munkácsy Mihály olyan nevezetes művei, mint az Ásító inas vagy a Dűlő szénásszekér. Ezen alkotásokon kívül a művész korai munkáiban, bibliai témájú festményeiben, ikonikus műveiben, tájképeiben, portréiban, szalonképeiben, valamint polgári életképeiben is gyönyörködhetünk. A kiállítás átfogó képet ad Munkácsy életművéről és remek kulturális felüdülést nyújt a látogatók számára.
A kiállítás ideje: 2017. november 4 – 2018. február 1.
A kiállítás helyszíne: Semsey-kastély (4060 Balmazújváros, Debreceni u. 2.)
*Végvári Lajos: A magyar művészet a XIX. század második felében
**Bakó Zsuzsa: Sétány a Parc Monceau-ban
