Festő, grafikus, a magyar romantikus festészet jelentős alakja. A 120 éve elhunyt Zichy Mihály képei nemcsak történelmi dokumentumok, hanem az emberi sors mély, időtlen ábrázolásai.
A lázadó diákból elszánt művész
Zichy Mihály 1827. október 14-én, a Somogy megyei Zala községben született egy főúri család sarjaként – de sorsa nem a birtokigazgatás, hanem a művészet felé vezette. Zichy Mihály az illusztrálás és a magyar romantikus festészet kiemelkedő alakja lett, akinek pályája egyszerre kötődik Magyarországhoz, Oroszországhoz és Franciaországhoz. Élete regénybe illő fordulatokkal teli, művei pedig ma is élő, drámai erejű képi világot hordoznak
A nagy múltú család tagja volt Zichy Jenő is, a 19. század jeles iparpolitikusa, neves Ázsia-kutató, aki kötelességének tartotta, hogy tehetségét és javait önzetlenül a nemzet gyarapítására fordítsa.
A veszprémi piarista gimnázium kötöttségeit nehezen viselte – olyannyira, hogy kicsapták. Tanulmányait Pesten, a kegyesrendiek gimnáziumában folytatta, miközben egyre inkább a rajzolás lett a szenvedélye. Bár a jogi karra iratkozott be, párhuzamosan már festészetet tanult Marastoni Jakab akadémiáján. A paragrafusok világa azonban nem tudta lekötni: a művészet hívása erősebbnek bizonyult.
Bécsben, Waldmüller magániskolájában képezte tovább magát, ahol a természetesség és a valósághű ábrázolás fontosságát sajátította el. Itt született első jelentős műve, a romantikus hangvételű Mentőcsónak, majd a Haldokló lovag, amelyet a bécsi Műegylet vásárolt meg. A siker ellenére családi konfliktus árnyékolta be mindennapjait: édesanyja túl költségesnek tartotta bécsi tanulmányait. Zichy indulatos természetével végül kijelentette, hogy többé nem fogad el pénzt hazulról – és ezt az ígéretét meg is tartotta.
A cári udvar festője
Az igazi fordulat akkor következett be, amikor rajztanárnak fogadták fel I. Miklós cár unokahúga mellé. A családdal együtt Szentpétervárra utazott, ahol átélte az 1848–49-es magyar szabadságharc leverését és a cári intervenciót – különös, történelmi ellentmondásként éppen abban a birodalomban élt, amely fegyverrel avatkozott be hazája sorsába.
Az udvartól függetlenedve arcképeket, ünnepségeket, vadászatokat örökített meg, s Oroszországban fedezte fel igazán az akvarell, a szépiarajz és a grafika műfaji lehetőségeit. 1858-ban az Orosz Művészeti Akadémia tagja lett, majd kitüntetéseket kapott, és elnyerte a „Császár Őfelsége festőművésze” címet – biztos anyagi háttérrel, jelentős fizetéssel.
A cári udvarban hamar az egyik legfoglalkoztatottabb és legünnepeltebb alkotóvá vált. Sikereit azonban – saját megfogalmazása szerint – nem csupán a hivatalos ceremóniák és udvari események megörökítésének köszönhette, hanem merészebb hangvételű, erotikus témájú rajzainak is. Úgy vélte, a művészetben nem maga a téma kelti a megbotránkozást, hanem az ábrázolás módja: nem az számít, miről szól a kép, hanem az, hogyan jelenik meg rajta az adott motívum.
Párizsi évek és monumentális látomások
1874-ben Párizsba költözött, ahol bekapcsolódott a Párizsi Magyar Egylet életébe. Itt festette egyik főművét, A rombolás géniuszának diadalát – egy apokaliptikus erejű víziót, amelyben a romantika szenvedélye és a történelmi tapasztalat sötét tónusai egyesülnek.
Nem sokkal később Pétervárról újabb megrendelések érkeztek: illusztrációkat készített többek között Lermontov Démonjához, Goncsarov Oblomovjához és Rusztaveli Párducbőrös lovagjához. Zichy nem egyszerűen kísérte a szövegeket – képei önálló értelmezésekké váltak.
A magyar irodalom képi mestere
Hazatérve rövid időre a zalai családi birtokon telepedett le, és többek között Petőfi-kötethez készített illusztrációkat. Később ismét Szentpétervárra tért vissza, ahol III. Sándor cár udvari festője lett. Itt érte a felkérés, amely művészi pályájának csúcspontját jelentette: illusztrálta Arany János balladáit (1894-98) (A balladák szövegét is ő írta le.) és Madách Imre Az ember tragédiáját (1887).
Ritka rajzkészséggel és drámai erővel elevenítette meg Lermontov, Gogol, Puskin, Madách, Arany és Petőfi műveit. Alkotásainak mély politikai, filozófiai és erkölcsi mondanivalója biztosított rendkívüli és maradandó hatást.
E rajzok a magyar grafikatörténet csúcsteljesítményei közé tartoznak. Drámai kompozícióik, szenvedélyes alakjaik, fény-árnyék játéka ma is lenyűgöző. Zichy képei nemcsak ábrázolják a művek világát, hanem mélyítik, értelmezik is azokat – a romantika teljes érzelmi skáláját megszólaltatva.
Nemzetközi hatással van ma is
Bár többször készült végleg hazatérni, erre már nem kerülhetett sor. Magyar állampolgárságáról soha nem mondott le. Élete utolsó szakaszában súlyos betegségek gyötörték, és 1906. február 28-án Szentpéterváron hunyt el.
Műveinek egy részét szülőhelyén, a zalai Zichy Mihály Emlékmúzeum őrzi. Illusztrációi jelentős hatással voltak a grúz művészetre is: Tbilisziben köztéri szobra áll, és utca viseli a nevét – ritka megtiszteltetés egy magyar művész számára.
Zichy Mihály életműve hidat ver múlt és jelen között. Birodalmak, forradalmak, emigráció és hazaszeretet feszültsége rajzolódik ki pályájában. Művészete egyszerre elegáns és szenvedélyes, realista és látomásos. A romantika nála nem puszta stílus, hanem létélmény – dráma és szépség egyetlen vonalban.
