Gróf Zichy Jenő családtörténeti kutatásai során élete céljául tűzte ki a magyarok eredetének, őshazájának felkutatását. Saját költségén több tudományos expedíciót szervezett és vezetett Oroszországba, Ázsiába, a Kaukázusba a magyarság eredetének felkutatására neves tudósok részvételével.
„A 19. század jelentős iparpolitikusa, az Országos Iparegyesület elnöke, az alsófokú iparoktatás országos megszervezője volt, aki politikai pályafutása mellett a magyar őshaza felkutatásával is foglalkozott. Saját költségén több tudományos expedíciót szervezett és vezetett a Kaukázusban, hogy a magyarok eredetének nyomaira bukkanjon.” (Néprajzi Múzeum)
1837. július 5-én született a Fejér megyei Sárszentmihályon gróf Zichy Jenő, a 19. század jeles iparpolitikusa, neves Ázsia-kutató, aki kötelességének tartotta, hogy tehetségét és javait önzetlenül a nemzet gyarapítására fordítsa.
Zichy Németországban végzett jogi tanulmányai után 1860-ban Fejér vármegye főszolgabírája lett. Az 1861-es országgyűlésen a Felirati Párt, 1865-től a Deák Párt parlamenti képviselője volt. 1870-ben kilépett pártjából, majd 1903-ig a Szabadelvű Párt, ezután a Függetlenségi és 48-as Párt színeiben politizált.
Politikai szerepvállalásánál maradandóbbnak bizonyult közgazdasági és iparfejlesztő tevékenysége, amiért kortársai „ipargrófnak” nevezték. Széchenyi István példáját követve gyakran utazott külföldre, 1866-ban Angliában a vízépítészetet, Hollandiában az öntözési és lecsapolási munkákat tanulmányozta. Hazatérve az Alföld csatornázásának megvalósításáért küzdött, 1890-ben a Ferenc-csatorna kormánybiztosává nevezték ki.
Emlékirat a magyar ipar fejlesztése érdekében című 1880-as röpiratában a hazai iparágak átalakításáról, a kiviteli ipar fejlesztéséről, új iparágak meghonosításáról, adókedvezményekről, ipartörvényekről értekezett. 1881-től haláláig elnöke volt az Országos Iparegyesületnek. Sokat foglalkozott a munkásság szociális helyzetével, a munkásképzéssel; 86 városban ő szervezte meg az alapfokú ipari iskolákat.
Javaslatai hasznosításával jött létre 1883-ban a fővárosban a Technológiai Iparmúzeum, amelynek felügyelő bizottsági elnöke lett.
Felismerte, hogy az iparfejlesztés egyik hathatós eszköze a kiállítások szervezése, erre a célra saját vagyonából is áldozott: ő szervezte az 1879-es székesfehérvári kiállítást, és oroszlánrészt vállalt az 1885-ös budapesti Országos Iparkiállítás megrendezéséből.
A millenniumi megemlékezésekre való készülődés hazafias légkörében, 1895 és 1898 között három expedíciót szervezett a magyarok őstörténetének megismerésére. Első alkalommal 1895. április 30-án indult el Budapestről, hogy a Kaukázus előterében élt és átvonult ősmagyarság, illetve a valaha bizonyítottan létezett leszakadt néprész régészeti, írásos és egyéb nyomait kutassa. Útitársai Szádeczky-Kardoss Lajos történész, Wosinszky Mór régész, apát-plébános, Bálint Gábor székely nyelvtudós, a keleti nyelvek tanára és az örmény Csellingerián Jakab tolmács, író volt, később csatlakozott hozzájuk Wuttke Károly müncheni festő.
„Bejártuk a Kubán, Kuma, Bakszán, Csereg, Terek völgyeit (s mondhatom, nem kéjutazás volt), konstatáltuk és feljegyeztük a tényeket; átjöttünk a Kaukázus hófedte gerinczein, csúcsai között, olyan magasságban járva (több öles hófalak között), mint a Kárpátok legmagasabb csúcsai; Tifliszben tanulmányoztuk és megszereztük az orosz irodalom és régészeti leletek tárgyunkra vonatkozó emlékeit, és innen indulunk a Kaspi-tenger felé s azon át Bokharába az ottani hunu törzs és Madsar nevű helyek s törzsek megtekintésére. Onnan visszatérve, Bakutól felhajózunk Derbentig,. Petrovszkig s bejárjuk a Dagesztán völgyeit, főkép a Hunzak (Hunság), Bottlik, Gunis nevű vidékeket és Dargót. Addig is az eddigi utunkról való és részben saját felvételű képeket küldjük, hogy képben is bemutassunk egyet s mást útunkból, amely mindeddig nagyon érdekes, tanulságos és eredményes volt s reméljük, hogy ezután is az lesz.” (Vasárnapi Ujság)
Az expedíció három és fél hónap alatt 20 ezer kilométert tett meg vonaton, hajón, szekéren, lovon, tevén és gyalogszerrel. Odesszán és Szevasztopolon keresztül jutottak el a Kaukázusba, majd a Kaszpi-tenger nyugati partján észak felé haladva Moszkván, Szentpéterváron, Varsón és Krakkón keresztül értek haza. Kutattak levéltárakban, múzeumokban, régészeti, iparművészeti tárgyakat gyűjtöttek, vásároltak, néprajzi megfigyeléseket végeztek. Útjukról színes beszámolót közöl Szádeczky-Kardoss gyorsírással írt, sok rajzzal és fényképpel kiegészített naplója.
A Kaukázusban rokon népeket kutató magyar utazó társaság két hetet töltött a Kaukázus legkeletibb tartományában, a vadregényes, zordon Dagesztánban
Zichy második alkalommal, 1896-ban Buharáig és Szamarkandig ért el, majd az 1897–98-as harmadik út során – amelyen a földrajz- és néprajztudós Jankó János, a régész Pósta Béla, a nyelvész Pápay János és a zoológus Csiki Ernő voltak a társai – a Góbi-sivatagon átkelve egészen Pekingig jutott, és Ázsiát megkerülve tengeren érkezett haza. A tudós útitársak mindegyike szaktanulmányokban foglalta össze tapasztalatait.
A felfedezői-kutatói vénával megáldott grófot a Magyar Tudományos Akadémia 1899-ben tiszteletbeli tagjává választotta. Zichy könyvekben örökítette meg expedícióit, és ha elképzelései, következtetései nem is bizonyultak minden tekintetben helytállónak, a hazahozott gazdag leletanyag hatalmas tudományos értékkel bírt.
1901-ben múzeumot létesített művészeti, iparművészeti, régészeti és néprajzi gyűjteménnyel, gazdag könyvtárral, amelyet végrendeletében a fővárosnak adományozott.
Zichy Jenő életének utolsó évei betegségben teltek, Egyiptomban és Olaszországban kereste a gyógyulást. A dél-tiroli Meranban halt meg 1906. december 26-án. Budapesten utca viseli nevét a VI. kerületben, Székesfehérváron róla nevezték el a Zichy ligetet, Sárszentmihályon pedig a falu iskoláját.
