„Ha van néhány dolog, amiről az ember nem beszélhet, akkor önkéntelenül adódik száz más dolog, amiről szintén nem beszél.” Ma ünnepli 80. születésnapját Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, a modern magyar irodalom egyik meghatározó alakja.
„Magyar vagyok, ennek azonban mások számára nincsen jelentősége. Nem így személyemnek. A személy mindig több, mint a nép, több, mint az ország, ám bármily nagy művésze legyen valaki a szónak, valamivel mégis kevesebbet tud, mint az anyanyelve.” (Nádas Péter: A szabadság tréningjei)
Nádas Péter 1942. október 14-án Budapesten született. Édesanyja, Tauber Klára munkás, édesapja, Nádas László telefonszerelő volt. A második világháború időszaka, majd a „szűk levegőjű” ötvenes évek tragédiák sorát hozta a család életében: az anya 1955-ben mellrákban meghalt, ugyanebben az évben Péter agyhártyagyulladással kórházba került, 1958-ban apja, aki képtelen volt feldolgozni felesége halálát és saját meghurcoltatásait, önkezével vetett véget életének. Péter és öccse, Pál nagynénjük, Aranyossi Magda gyámsága alá került.
Nádas 1958-ban félbehagyta vegyipari technikumi tanulmányait, később fényképész szakmunkás lett, gyakornokként a Nők Lapja szerkesztőségében dolgozott. Elvégezte a MÚOSZ újságíró-iskoláját, a katonaság után a Pest Megyei Hírlap munkatársa volt, az esti gimnáziumot kétszer kezdte el, és mindkétszer abba is hagyta.
1967-ben megjelent első kötete, A Biblia, két évre rá a Kulcskereső játék című novelláskötete. 1969-ben Kisorosziba költözött, ettől kezdve csak az írásnak élt. 1972-ben befejezte az Egy családregény vége című munkáját, amely csak 1977-ben jelent meg. 1974 és 1979 között a Gyermekünk című lap olvasószerkesztője volt, 1980-ban a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött lektornak. 1981-82-ben ösztöndíjjal Nyugat-Berlinben élt, 1982-ben megjelent három színházi művét (Takarítás, Találkozás, Temetés) tartalmazó Színtér című kötete.
1984 óta a Zala megyei Gombosszegen él és dolgozik. 1986-ban jelent meg monumentális nagyregénye, az írói ábrázolásmódot megújító Emlékiratok könyve, amelyen 1973-tól dolgozott. Könyvét a kritika a háború utáni magyar epika egyik legkiemelkedőbb alkotásaként üdvözölte. 1988-ban Játéktér, 1991-ben Az égi és földi szerelemről címmel jelent meg esszékötete.
1992 áprilisában az európai irodalom terén kifejtett kiemelkedő tevékenységéért – második magyarként – megkapta az 1991-es osztrák Irodalmi Állami Díjat. 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották, ugyanezen év áprilisában infarktust kapott, újraélesztették és megműtötték, a nemlét közelségének megtapasztalásából született Saját halál című kötete, amelyben a szövegek mellett saját fotográfiái láthatók a kertjében álló vadkörtefáról.
Felépülése után tovább dolgozott a Párhuzamos történetek című regényén, amely csaknem húszévnyi alkotómunka után 2005-ben jelent meg. A háromkötetes regény (A néma tartomány, Az éjszaka legmélyén, A szabadság lélegzete) egy magyar és egy német család történetére épül, számtalan mellékszállal, egymástól látszólag igen távoli, ám mégis egymásba fonódó epizódokkal, szereplőkkel. A cselekmény az idősíkok állandó változtatásával a harmincas évek Magyarországától a berlini fal leomlásig kalauzolja az olvasót.
A sokrétű mű Nádas művészetének minden jellemzőjét magában foglalja: az érzékenységet, az analizáló képességet, a szigorú logikát, a pontos és sokszor kíméletlen ember- és környezetrajzot, az érzékiséget, a leheletnyi iróniát. A műért 2012-ben Nádas német fordítójával, Christina Virághgal megkapta a Brücke Berlin-díjat és a Südwestrundfunk (SWR) német közszolgálati rádió irodalmi díját is. Ugyanebben az évben jelent meg a Párhuzamos olvasókönyv, amely a regény egyfajta függelékének is tekinthető, egy része munkanapló, és emellett közöl esszéket, képeket, jegyzeteket is a regénnyel kapcsolatban.
Nádas „a magyar írók között az antropológus”, akit mindenekelőtt „figuráinak mélyrétegei” és a politikai eseményeknek ezekre a mélyrétegekre gyakorolt „önkényes” hatásai érdeklik. Ez az érdeklődés az életútjából fakad, hiszen már kora gyermekkorában sok embert látott meghalni, és valószínűleg éppen ezért tartozik írói hitvallásához az a gondolat, hogy minden ember egy teljesen kész világba születik bele, így a születéssel nem kezdődik el semmi új, és a halállal semmi nem ér véget.
A Párhuzamos történetekkel Nádas Péter alapjaiban forgatta fel a regényműfajt, a jövőben ezért a Nádas előtti és a Nádas utáni regényről kell majd beszélni.
2012-ben a svájci Zug városkában található kortárs művészeti múzeumnak, a Kunsthausnak adományozta fotográfusi életművét, több mint 600 fotót valamennyi alkotói korszakából az 1960-as évek elejétől egészen 2003-ig. 2013-ban fényképészi életműve egészét jellemző gyűjteményt, 123 fotót adományozott a Petőfi Irodalmi Múzeumnak is.
„Mindig volt egy igazság, amelyről később kiderült, hogy hazugság.
Állandóan gyötört, hogy nem az vagyok, akinek képzelem magam, s az sem én vagyok, akinek mások tartanak. Valójában senki nem az, akinek mutatkozik, és nem csak én nem tudom, ki vagyok és kihez tartozom. Figyeltem mások gyötrődését, szerettem volna megérteni, miként döntik el, hogy mikor és mit kell hazudniuk, vagy mi legyen, amit egy ideig közösen igazságnak tartanak.” (Nádas Péter: Párhuzamos történetek I-III.)
2016-ban jelent meg Az élet sója című kötete, az író szavaival „urbanisztikai regénye”, amely egyszerre történelmi esszé és városlegendárium, egy délnémet kisváros keletkezésének, történetének és szokásainak élvezetes és rendhagyó leírása. Idén áprilisban publikálta Világló részletek című monumentális, sokrétegű, súlyos családi és társadalmi kérdéseket érintő memoárját, amely az Emléklapok egy elbeszélő életéből alcímet kapta.
Művében életének legszemélyesebb emlékein, megértési kísérletein keresztül a huszadik század első felének történelmi és politikai folyamatait, értelmezéseit tárja az olvasó elé. Nádas több mint 1200 oldalas könyvének alapja „egy pszichikai és valószínűleg fizikai törvényszerűség: az asszoiciációs sorok követése”. Az író, aki saját és családja élete nyomán egy történelmi korszakról, a közelmúltról írta kétkötetes munkáját, arról is beszélt, hogy írás közben nemcsak családjának történetével és igazságaival kellett szembenéznie, de saját depressziójával és öngyilkos gondolataival is.
„A kommunista meggyőződés és a keresztény hit az etikai keresztutak azonos holtpontján találkozik, s misszionárius tudatukkal nem is tudnak egymás elől egykönnyen kitérni. Az emberi természet megválthatóságába vetett hitüket nem adhatják fel. Ennek érdekében hol a szaporodási, hol a túlélési ösztönt akarják gyámságukba venni, hol egyszerre mindkettőt. Legyen végre rend.” (Nádas Péter: Világló részletek)
Nádas Péter munkásságáért számos rangos elismerést kapott itthon és külföldön is.
1985-ben József Attila-, 1992-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, „a magyar regényt megújító munkásságáért”. 1998-ban az Emlékiratok könyve Franciaországban megkapta az év legjobb idegen nyelvű könyvének járó díjat. 2005-ben Pro Urbe Budapest, 2006-ban Márai Sándor- és Palládium-díjat kapott, az év júniusában a Berlini Művészeti Akadémia tagjai közé választották. 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, 2010-ben Budapest díszpolgára lett, és Szirénének című művéért neki ítélték Az Évad Legjobb Magyar Drámája díjat. 2014-ben megkapta az európai irodalom jeles alakjait kitüntető Würth-díjat, 2015-ben drámaírói életművéért Szép Ernő-díjat vehetett át a magyar dráma napján. Nevét évek óta az irodalmi Nobel-díj várományosai között említik.
