„Nem alkalmazkodom semmihez, még az avantgárdhoz sem.” 10 éve halt meg Ligeti György, többek között Stanley Kubrick amerikai rendező 2001: Űrodüsszeia című, 1968-ban elkészült filmjének Kossuth- és Wolf-díjas zeneszerzője.
Nyolcvanhárom éves korában 2006. június 12-én hunyt el Bécsben Ligeti György magyar származású osztrák zeneszerző. Ligeti György 1923. május 28-án született Dicsőszentmártonban, a mai romániai Tirnaveniben. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Konzervatóriumban kezdte 1941-ben, apját és fivérét a nácik megölték a háború alatt. 1945-ben a budapesti Zeneakadémiára iratkozott be, ahol Farkas Ferenc és Veress Sándor tanítványa volt. Népzenei kutatómunkát végzett Erdélyben, 1950-1956-ig a Zeneművészeti Főiskolán zeneszerzést és ellenpontot tanított, 1956-ban külföldre távozott.
A kölni rádió munkatársaként Karlheinz Stockhausennel dolgozott. Itt ismerkedett meg Pierre Boulezzel is, majd Darmstadtban a nyári kurzusokon oktatott. Ezután néhány évig a stockholmi Zeneművészeti Főiskola vendégtanára volt, tanított a kaliforniai Stanford Egyetemen és Bécsben is. 1973 óta Hamburgban élt és tanított.
1958-ban szerezte az elektronikus Artikulációt. Az 1950-es évek után írt művei a zene radikálisan új megközelítését jelzik. Klangfla:chen-(„hangfelület”-) elmélete a szeriális zene kritikájából indult ki, a hangzás színeinek, tömörségének, külső volumenének és belső textúrájának megkomponálására koncentrált. Sajátos szünetei, ritmusai és harmóniái külön-külön gyakran nem is ismerhetők fel, de együtt sokszínű hangzást eredményeznek. Zenéje egyszer csöndes nyugalmat, máskor gyötrelmes mozgást tükröz. Jó példa ezekre Atmoszférák című zenekari darabja, valamint a két szólistára és két kórusra írt Rekviemje. Nagy feltűnést keltett Zenei provokáció egy előadóra és hallgatóságra című műve, amelyben a közönség reakciója is a darabhoz tartozik. Zenei szertartás című ironikus művét 100 metronómra írta, melyeket 10 előadóművész kezel. Kalandok (Aventures) és Új kalandok (Nouvelles aventures) című darabjai az énekhang és a hangszeres zene közti különbséget próbálják kiküszöbölni, az énekesek alig énekelnek a szó hagyományos értelmében. E műveit érzelmekkel és asszociációkkal terhes abszurd színházként is értelmezik, az Állami Bábszínház 1972-ben nagy sikerrel mutatta be a zenei mű bábadaptációját.
Művei a délkelet-ázsiai kultúrák zenéje nyomán új harmóniákat, az afrikai népek zenéjében pedig új ritmikai struktúrákat keresnek. 1973-ban írta Harangok és felhők című, női hangra és zenekarra készült művét, majd a San Francisco Polyphony-t zenekarra.
Ligeti György művészete a nemzeti zenei hagyományokra és a formabontó avantgárd lehetőségeire egyaránt támaszkodik. Zenei látásmódjának kialakulását gyermekkori élményével magyarázta: egy falusi búcsúban egyszerre hallotta három zenekar egymással összeolvadó zenéjét. Ez a sokszínű hangzás alapozta meg zenei ars poeticáját. „Nem alkalmazkodom semmihez, még az avantgárdhoz sem” – jelentette ki később, bár zenéje nem lépi túl az avantgárd határait.
Rondó (1977) című alkotásában és más műveiben bravúrosan használta ki a különféle hangszerek lehetőségeit. Stílusa nem sorolható semmiféle iskolába sem.
Egyetlen operáját – amellyel világhírűvé vált – 1978-ban írta, Le Grand Macabre (Nagy Haláltánc) címmel, ennek ősbemutatója 1978-ban Stockholmban volt. A Hieronymus Bosch festménye nyomán komponált művet azóta bemutatta a világ számos jelentős operaháza, többek között a hamburgi és a salzburgi. Az egyszerre tragikus és komikus opera alkalmat adott rendezői átértelmezésre is: az ősbemutató 20. évfordulóján, 1998-ban a párizsi Châtelet színpadán Peter Sellars rendezésében az eredeti, középkori tematikát az atombomba és a szekták váltották fel.
Műveit a nyugati avantgárd zene mellett a magyar muzsika is jellemzi. 1978-as Magyar Rock és Passaglia Ungherese című műveiben magyar hangzást idéz modern eszközökkel.
1991-ben Pierre Boulez és Leonard Bernstein után harmadikként ő kapta meg a legmagasabb japán kulturális kitüntetést, a Császári-díjat. 1996-ban UNESCO-díjjal, valamint Wolf-díjjal jutalmazták, ez utóbbit megosztva Zubin Mehta indiai származású karmesterrel. A finn Wihuri alapítvány 2000-ben Sibelius-díjat adományozott neki, 2003-ban a neves zeneesztétáról, a német Theodor W. Adornóról elnevezett díjjal tüntették ki. 2003-ban megkapta a Charles Cros Lemezakadémia 2003-as nagydíját és abban az évben lett a Kossuth-díjas is. 2004-ben elnyerte a svéd zenei Polar-díjat és életművéért a Frankfurti Zenedíjat is.
