„Egy helyes kijelentésnek az ellentéte egy hamis állítás. Egy mélyértelmű igazság ellentéte viszont lehet egy másik mélyértelmű igazság is.” 135 éve született Niels Bohr Nobel-díjas dán fizikus, a 20. század egyik legkiemelkedőbb tudósa, aki ellenezte az atombomba bevetését, és annak híve volt, hogy az atomtitkot meg kell osztani a szövetségesekkel.
Niels Bohr (teljes neve: Niels Henrik David Bohr) 1885. október 7-én született Koppenhágában. Apja nemzetközi hírű fiziológus professzor volt, anyja zsidó bankárcsaládból származott. Harald öccsével a fizikában és a futballban is kitűntek, öccse 1908-ban tagja volt az olimpián ezüstérmes dán csapatnak.
Bohr Cambridge-ben, Ernest Rutherford laboratóriumában dolgozva kimutatta, hogy az angol kémikus és fizikus naprendszerszerű atommodellje labilis (a keringő elektronnak bele kellene zuhannia az atommagba), majd Max Planck német fizikus kvantumelméletét felhasználva stabillá tette azt, és a fény vonalas spektrumára is magyarázatot adott. Elmélete szerint a középen elhelyezkedő atommag körül meghatározott energiaszinteket képviselő körpályákon keringenek az elektronok. A héj gerjesztésekor az elektron egy külsőbb, nagyobb energiájú pályára ugrik át, majd – mert ez az állapot instabilnak tekinthető – egy vagy több lépésben visszaugrik eredeti pályájára, kisugározva a gerjesztéskor felvett energiát. Ezzel magyarázható a vonalas színkép keletkezése.
A Bohr-modellel rendkívül jelentős eredményeket értek el. Számos jelenséget megmagyarázott, ugyanakkor komoly hiányosságai voltak, és a hidrogénnél bonyolultabb atomokra már nem is lehetett kielégítő modellt felállítani.
Bohr 1916-ban professzor lett Koppenhágában, az ő számára hozták létre (a Carlsberg sörgyár támogatásával) az Elméleti Fizikai Intézetet, az atomfizika és kvantumelmélet nemzetközi központját. Atomelméletéért 1922-ben megkapta a fizikai Nobel-díjat.
Közismertségére és a nagyközönség fizika iránti viszonyára jellemző, hogy állítólag ezt írták róla: „az ismert labdarúgó Niels Bohr” Nobel-díjas lett.
A 20-as években kidolgozta a komplementaritás elméletét, amellyel az új kvantummechanikát magyarázta. A hagyományos gondolkodás alapján az, hogy az elektron egyszerre részecske és hullám is, kizárja egymást. Bohr szerint azonban ezek inkább kiegészítik egymást, így a jelenségek vizsgálatánál bármikor áttérhetünk az egyik fajta leírásról a másikra. A kvantummechanika koppenhágai értelmezése szerint komplementer viszony áll fent egy részecske helyzete és impulzusa között is, az egyik pontos ismerete kizárja a másik pontos ismeretét.
1927-ben Solvay-konferencián Brüsszelben „hangzott el Einstein híres mondata: „Isten nem kockázik”, mire Bohr így felelt: „Einstein, ne mondd meg Istennek, hogy mit kell csinálnia!” Így indult a nagy vita a kvantumelmélet átdolgozásáról”.
Adolf Hitler hatalomra jutása után a nemes lelkű, humánus Bohr mindent megtett, hogy veszélyeztetett zsidó kollégáinak menedéket nyújtson, de Dánia megszállása után félzsidó származása és náciellenes nézetei miatt ő is veszélybe került. 1943-ban a dán ellenállás halászhajón szöktette Svédországba, innen Angliába, majd az egyesült államokbeli Los Alamosba ment, ahol részt vett az atombomba-kutatásban. Szökése előtt két kollégájának az ő gondjaira bízott Nobel-díját feloldotta egy üveg savban, majd békeidőben kivonta az aranyat az oldatból, és újraöntette az érmeket. Saját díját már korábban a finn háború áldozatainak javára ajánlotta fel.
A háború után Bohr kitartott a nemzetek közötti „nyílt világnak” nevezett küldetése mellett, folytatta bizalmas kapcsolatát az államférfiakkal, és 1950-ben nyílt levelet írt az Egyesült Nemzetek Szervezetének.
Bohr az atommagot folyadékcseppként írta le, ezzel sok magfizikai folyamat megértését segítette, és fontos szerepet játszott az atommaghasadás értelmezésében is.
Ellenezte az atombomba bevetését, és annak híve volt, hogy az atomtitkot meg kell osztani a szövetségesekkel. Ezzel annyira magára haragította Winston Churchill brit kormányfőt, hogy az komolyan fontolgatta letartóztatását. A háború után a nukleáris háború veszélye ellen küzdött, ő szervezte meg 1955-ben az atom békés hasznosítását célzó genfi konferenciát. 1962. november 18-án halt meg, Aage fia 1975-ben kapta meg a fizikai Nobel-díjat.
