Osvát Ernő kritikus, író, a Nyugat szerkesztője 145 éve, 1876. április 7-én született. Kritikái, aforizmái jelentősek, de igazi műve a Nyugat, amely nemcsak folyóirat, de szellemi mozgalom is volt, a századelő megújulásának és forrongásának része.
1876. április 7-én Nagyváradon született, bátyja Osvát Kálmán is író, szerkesztő volt. Szülővárosában, majd Budapesten tanult jogot, később a pesti bölcsészkarra járt, de diplomát nem szerzett. Első kritikája 1897-ben jelent meg az Esti Újságban. 1898-ban a Magyar Kritika, a Budapesti Hírlap, A Hét, 1900-ban az Új Magyar Szemle, 1901-ben a Magyar Hírlap munkatársa, főleg írói arcképeket közölt Ambrus Zoltánról, Papp Dánielről, Thury Zoltánról. Gyulai Pál Budapesti Szemléjében is publikált, később szembekerült Gyulaival a magyar népköltészet kérdésében, majd az Ábrányi-csoporttal vitázott, akik miatt Gyulai lemondott a Kisfaludy Társaság elnöki tisztségéről.
1902-1903-ban a Magyar Géniusz szerkesztője volt, melyet egy váratlan örökségből vett meg. 1905-ben alapította a Figyelőt, melynek Ady, Bíró Lajos, Cholnoky Viktor, Elek Artúr és Színi Gyula is munkatársa volt. Az első számban Motívum című írásában Osvát felvázolta a magyar irodalom feladatait és lehetőségeit.
1908-ben az akkor szerveződött Nyugat szerkesztője lett, Fenyő Miksával együtt. A főszerkesztő Ignotus volt, a folyóirat szerkesztése azonban haláláig Osvát kezében összpontosult, ő volt a Nyugat meghatározó egyénisége. 1911-ben szembekerült Hatvany Lajossal, aki sokallta Osvát felfedezéseit, s életközelibbé akarta tenni a lapot. A legtöbb író a szerkesztő mögé állt, Hatvany később meg is vált a Nyugattól. Osvát 1919-ben az írói direktórium elnöke volt.
Tekintélyét tehetségfelismerő képességének, következetességének, az esztétikai szempontok megalkuvás nélküli érvényesítésének köszönhette. Ítéletei, állásfoglalásai mércét jelentettek, a magyar irodalom éles szemű bírálója, az új orosz, skandináv és nyugati művek lelkes propagátora volt. Ő fedezte fel és támogatta Móriczot, Babitsot, Kaffka Margitot és Németh Lászlót. Az írók érdekében kilincselni, talpalni sem röstellt.
Tudatosan távol tartotta magát a politikától, de a társadalmi kérdésektől is. Az írók számára a legnagyobb lehetőséget a „tiszta irodalomban” látta. Ez ugyan távol tartotta őt a radikálisabb haladó mozgalmaktól, de tiltakozást is jelentett a kor viszonyaival szemben. A Nyugatban azonban teret adott a harcosabb, társadalmi töltetű írásoknak, így Adynak is.
Belső életét szigorú önfegyelemmel magába zárta. Örökös olvasó volt, betegen, depressziósan is az írók és műveik foglalkoztatták. 1923-ban, negyedszázados írói jubileumán a Nyugat ünnepi számmal köszöntötte, melybe többek között Móricz, Gellért Oszkár, Babits, Schöpflin Aladár, Krúdy Gyula, Kuncz Aladár, Szép Ernő, Nagy Lajos, Tersánszky Józsi Jenő, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Füst Milán írt, összesen kilencvenen. 1928-ban Baumgarten-díjat kapott, ekkor már csökkent szerkesztői szerepe, az újabb írók közül többen szembekerültek vele. A Nyugat és az irodalom szerepe hátrább szorult, hiányoztak a közös eszmék. 1917-től Babits a társszerkesztő, kapcsolatuk feszültségekkel teli – társa termékenysége is zavarhatta őt. Osvát anyagi gondokkal küzdött, felesége öngyilkos lett, lánya megbetegedett. Az ő halálakor, 1929. október 28-án Osvát is szíven lőtte magát.
A Nyugattal a modern magyar irodalom európai szintű, Európára nyitott folyóiratát teremtette meg. Megszállott fölfedező volt, írók nevelője, a „jól megírtság” és a politikamentesség jegyében. Az irodalom ügyét, a mű minőségét etikai kérdésnek tekintette. Kritikái, aforizmái jelentősek, de igazi műve a Nyugat, amely nemcsak folyóirat, de szellemi mozgalom is volt, a századelő megújulásának és forrongásának része.
Osvát stílusa a kifejezéssel vívott drámai küzdelmét is érzékelteti, végletesen ragaszkodott a pontossághoz – vélhetően ezért adta fel az írói pályát, az önkontroll ölte meg benne az írót. Életében egyetlen kötete sem jelent meg, „Sokat adnék érte, ha soha semmi írásom meg nem jelent volna” – mondta egyszer. Fő művét, Az elégedetlenség könyvéből című aforizmagyűjteményt 1930-ban adták ki tisztelői. Összes írása 1945-ben jelent meg.
