Azok közé a magyar színészek közé tartozott, akiket fiatalkori sikerei ellenére, voltaképpen nyugdíjasként fedeztek fel. Patkós Irma színésznő, érdemes művész 115 éve született.
„- Patkós, neked színésznőnek kell lenni.
– Tanárnő, kérem, én az is leszek.”
Patkós Irma Cegléden látta meg a napvilágot 1900. március 8-án . A hétgyermekes család tisztes szegénységben élt, a szülők mindent elkövettek, hogy a gyerekek ne éhezzenek, ne járjanak rongyokban. A családfő sült gesztenyét, déligyümölcsöt, az anya maga sütötte pogácsákat árult a piacon. A fiatal Irma a polgári elvégzése után évekig a háztartási munkákban segített, mígnem 1917 őszén nővérével együtt Budapestre utaztak szerencsét próbálni.
Az Új Idők kiadónál helyezkedett el szerény fizetésért, 1918-ban sikeresen felvételizett az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájába. Színinövendékként a Vígszínház statisztája volt, és az alkalmanként kapott 50 fillér elég volt a szűkös megélhetéshez. Pályafutása nem indult zökkenőmentesen. Vidéki színházakhoz – Békéscsaba, Szeged, Makó, Pécs, Debrecen – kötötték szerződései, de vagy nem volt elégedett a helyzetével, vagy a társulat oszlott fel anyagi nehézségek miatt. Ilyenkor mindig a szülői házba vezetett útja.
A színiiskolában ugyan drámai szakon végzett, de kellemes hangja miatt fiatalon szinte kizárólag szubrett szerepeket kapott. Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Huszka Jenő operettjeiben lépett fel sikerrel, operát először Győrben énekelt: Santuzzát Mascagni Parasztbecsületében, aztán jött a Carmen Micaelája, a Bohémélet Musette-je. Fiúszerepekben is láthatta a közönség: Mátyás volt a Hunyadi Lászlóban, Miklós a Hoffmann meséiben, Siebel a Faustban.
1923-ban férjhez ment Sziklai Jenő táncos-komikushoz. A fiatalasszony csak az esküvő után szembesült azzal az elkeserítő ténnyel, hogy férje javíthatatlan kártyás. Az, hogy a női nemnek is nagy tisztelője, csak valamivel később derült ki. A színésznő évtizedeken keresztül zokszó nélkül viselte a két végzetes szenvedélyből fakadó sorozatos megaláztatásokat.
1944-ben férje munkaszolgálatra vonult be, Irma pedig fájdalmasan szembesült a zsidókat ért megaláztatásokkal, a nyilasok könyörtelen bánásmódjával. Nővérével kettesben, munka nélkül maradva, csupán egy-egy ruhájának eladásával tett szert szerény jövedelemre. Még így is kitartott hűtlen férje mellett, akinek végül egy ausztriai munkatáborban veszett nyoma.
1946 és 1960 között kisebb szerepeket kapott a Nemzeti Színházban, a Néphadsereg Színházában, a Madách Színházban. 1961-ben vonult nyugdíjba, és szülővárosába, Ceglédre költözött. Azok közé a magyar színészek közé tartozott, akiket voltaképpen nyugdíjasként fedeztek fel. A hetvenes évektől kezdve számos filmszerepben bizonyíthatta karakterformáló képességét: Hangyaboly (1971); Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1978); Ripacsok (1981). Sándor Pál az ő személyére építette fel 1970-ben készült Sárika, drágám című filmjét, amelyben egy mulatságos, de szilárd jellemű idős hölgyet alakított. Ettől kezdve, több mint két évtizeden keresztül, egészen haláláig rendszeresen foglalkoztatták.
Művészi munkáját 1984-ben érdemes művészi címmel ismerték el, 1990-ben a Magyar Köztársaság Aranykoszorúval díszített Csillagrendjét kapta. Cegléd városának 1989-ben lett díszpolgára. Hosszú élet adatott neki. Kilencvenhat évesen, 1996. október 24-én ceglédi lakásában csendesen elaludt. Nevét viseli a Patkós Irma Alapítványi Művésziskola és a ceglédi színház is.
