A zenei tökéletesség fanatikusa volt. „Eleven zongoralexikonnak” nevezték, akinek „gyilkos kezei vannak, de morálja bevehetetlen erődítmény”, és kizárólag lelkiismeretére hallgat. Szvjatoszlav Richter orosz zongoraművész, a múlt század egyik legnagyobb virtuóza 100 éve született.
Szvjatoszlav Teofilovics Richter az ukrajnai Zsitomirban 1915. március 20-án jött a világra. Német származású apja képzett zenész, orosz anyja tehetséges énekes volt. Zongorázni apja tanította, de nem tűrte a rendszeres képzést, inkább autodidakta módon tanult. Érdeklődése megoszlott a zene és a festészet között, még az írással is próbálkozott, de végül a muzsika győzött. Nyolcévesen már komponált, négy évvel később megírta első operáját, 15 évesen az odesszai operaház korrepetitora, 18 évesen másodkarmestere lett, első szóló zongorakoncertjét 19 évesen adta.
1937-től a moszkvai konzervatóriumban tanult. Professzorát ámulatba ejtette rendkívüli zenei memóriája, a különböző zenei stílusokhoz való alkalmazkodóképessége, ezért többször közbenjárt érdekében, Richter ugyanis nem volt hajlandó politikai oktatásra járni, és emiatt többször kirúgták. A második világháború idején a fronton lépett fel, de német származása miatt megbízhatatlannak minősítették, és a hátországba küldték.
1945-ben megnyerte a szovjet előadóművészek össz-szövetségi versenyét, 1949-ben Sztálin-díjjal tüntették ki. Lakása még ekkor sem volt, azt csak 1952-ben, Vorosilovhoz írt levele után kapott. Néhányszor fellépett karmesterként is, de a pálcát hamar letette. „Két dolgot gyűlölök, az analízist és a hatalmat. A karmester nem kerülheti el egyiket sem” – mondta magyarázatul.
Első külföldi koncertjét 1950-ben a Prágai Fesztiválon adta, Magyarországon először 1954. március 4-én lépett föl. Az ismeretlen zongorista „fél házzal” kezdett, de a végére a közönség zsúfolásig megtöltötte a Zeneakadémia nagytermét; a szünetben a nézők körbetelefonálták a várost, hogy aki tud, jöjjön, mert „zseni” koncertezik. Különleges kapcsolata Magyarországgal ezután is megmaradt: a magyar zene közel állt szívéhez, előszeretettel játszotta Liszt Ferenc műveit. A század egyik legkiemelkedőbb előadóművésze – hazáját leszámítva – Magyarországon szerepelt a legtöbbször: több mint ötven hangversenyt adott. 1954 és 1993 közötti fellépéseinek 14 CD-ből álló reprezentatív kiadása Richter Magyarországon címmel jelent meg 2009-ben az MR3-Bartók Rádió és a BMC közös kiadásában. A Magyar Rádió archívumából Ránki Dezső zongoraművész által válogatott anyag igazi zenei csemege, egyik albuma világpremier.
Első „vasfüggönyön” kívüli koncertjét 1960-ban Finnországban adta, nem sokkal később az Egyesült Államokban kápráztatta el a közönséget. A legrangosabb fesztiválok állandó vendége lett, volt olyan év, hogy több mint száz koncertet adott. Hatalmas repertoárjában szinte a teljes zongorairodalom szerepelt, nyolcvan szólóest anyagát ölelte fel. Elsősorban a romantikus mesterek (Schubert, Schumann), illetve Beethoven, Prokofjev és Sosztakovics műveit játszotta, de szerette a barokk szerzőket is, főleg Bachot. Olyan darabokat viszont soha nem játszott, amelyekről úgy vélte, hogy mások már tökéletesen előadták, így Beethoven 5. zongoraversenyével egyszer sem lépett színpadra. A zenei tökéletesség fanatikusa volt. „Eleven zongoralexikonnak” nevezték, akinek „gyilkos kezei vannak, de morálja bevehetetlen erődítmény”, és kizárólag lelkiismeretére hallgat. Tökéletes technikai tudása mellett hatalmas sikert aratott improvizációs képességével is.
Félt a repüléstől, legszívesebben gépkocsival és vonattal utazott. Legjobban a zongoráját szállító teherautót szerette, így a legkisebb helyen is meg tudott állni egy rögtönzött koncertre. Egyszer fél évig Szibériát járta, száznál több faluban és városban zongorázott, hogy elvigye az egyszerű embereknek a zenét. Távol tartotta magát a politikától, bár nyugati turnéit csak későn kezdhette el, emigrálni soha nem akart. Nem kedvelte a publicitást, fényképezni élete végén már csak a szünetekben engedte magát, szinte sötétben játszott, a koncerteken csak gyertya világíthatott, interjút nagyon ritkán adott.
Utazásairól és hangversenyműsorairól pontos naplót vezetett. Eszerint 3589 koncerten lépett fel. Utolsó hangversenyét néhány nappal nyolcvanadik születésnapja után, 1995. március 30-án adta Lübeckben. Többször vissza akart még térni a koncertpódiumra, de betegsége nem engedte. 82 éves korában, 1997. augusztus 1-jén halt meg Moszkva környéki házában.
