„Nincs abban semmi csodálatos, hogy a felszabadulás után olyan sok vidám történetet írtam. Örömre és nevetésre mindig kész volt a szívem, mert a megaláztatásom már véget ért.” Rideg Sándor megpróbáltatások és meghurcolások sora után vált az ország egyik legismertebb írójává.
„Hazafelé menet elgondolkoztam a világ során. Tudom én jól, az a baja a világnak, hogy nem a tehénpásztorok kormányozzák.” (Rideg Sándor: Indul a bakterház)
1903. február 12-én született és 1966. február 8-án halt meg Rideg Sándor Kossuth-díjas író, az Indul a bakterház szerzője, akinek kultregénye, majd az abból készült kultfilm minden idők egyik legkedveltebb írójává tette, de nem árt őt magát is jobban megismerni.
Csikósból lett író
Rideg Sándor 1903. február 12-én született a Pest megyei Törtelen, apja uradalmi béres volt. Ő maga is húszéves koráig egy uradalomban dolgozott, mindössze 5 osztályt végzett a monori elemi iskolában.
Önművelésre nem volt módja: csikós lett, aztán 1919-ben – tizenhat évesen – két hónapig vöröskatona, majd a tanácsköztársaság bukása után a fővárosban hol gyári munkás, hol vasúti altiszt, később még péklegény is volt. A szocializmushoz és a munkásmozgalomhoz rendíthetetlenül hűséges maradt, s egyetlen pillanatra sem volt hajlandó feladni a harcot.
1925-ben a Magyarországi Szocialista Munkáspárt vezetőségi tagja lett, 1944-ig harminckétszer volt börtönben és szakadatlanul rendőri felügyelet alatt állt. Érdekes módon vallatója, Hetényi Imre főkapitány-helyettes, Horthy politikai rendőrségének feje állapította meg róla először, hogy irodalmi tehetség. 1927-ben Rideg lakásán titkos nyomdát találtak, ám őt hiába kínozták, nem vallott. Így került az irodalmi műveltségű rendőrtiszt elé a 24 éves gyári munkás, akinek ízes beszédét, kerek mondatformálását hallgatva született Hetényinek a jegyzőkönyv által is rögzített megállapítása: remek nyelve és stíluskészsége van, akár író is lehetne belőle.
Indul a bakterház
Szabadulását követően még négy év telt el addig, amíg Rideg Sándor felbátorodott az első novellák megírásához. Ehhez még sokat kellett olvasnia, sőt a helyesírást is meg kellett tanulnia. 1931-ben közölte első írását a Népszava, s ettől kezdve több-kevesebb rendszerességgel szerepelt a baloldali sajtóban, többek közt a Korunk és a Gondolat hasábjain. Indul a bakterház című regényét 1939-ben folytatásokban adta közre a Népszava, s ekkor sokan felfigyeltek az eredeti tehetségű fiatalember humorára, népmesei realizmusára.
„Hazafelé menet elgondolkoztam a világ során. Tudom én jól, az a baja a világnak, hogy nem a tehénpásztorok kormányozzák. Ha én valamikor miniszter leszek, mindent visszájára fordítok. A csősztől elveszem a bunkósbotot, a revolvert szintén a saját derekamra kötöm. A pofonokat végleg eltiltom.
Aki vét a törvény ellen, azt fölpofoztatom a bakterral. Az ország vászontarisznyájára lakatot tétetek, nehogy kilopják belőle a pénzt. Konc bácsi minisztertanácsos lesz a tudománya miatt. Ha pedig ő lesz a tanácsos, jó lett volna megkérdeznem tőle, hogy mikor leszek miniszter, mert egyrészt az éppen nekem való hivatal, másrészt meg úgy se akarok sokáig itt maradni ennél a bakternál. Ha én leszek a fő, nem lesz panasza a szegény embernek, mert még a Bundás kutyának is akkora pampuskát juttatok, mint a két öklöm. Törvénybe iktatom, hogy palacsintán köll élni a tehénpásztornak.” (Rideg Sándor: Indul a bakterház)
A regény 1943-ban, a világháború közepén jelent meg először kötetben, jóval később, 1978-ban nagysikerű filmet rendezett belőle Mihályfy Sándor, Tímár Péter pedig színpadra dolgozta át.
Rideg Sándort 1944-ben a németek internáló táborba vitték, ahonnan a szovjet csapatok közeledésekor megszökött. A magyar irodalom hatalmas veszteséget élt meg a 2. világháború következtében, ám a szavak, gondolatok nem rekedhetnek benn az íróban, költőben. Majd újjáéledni kezdett az irodalmi élet: megnyíltak az ismert nagy kiadók; kisebb magánkiadók sora kezdte meg működését. A 19. században fellépett tekintélyek közül még élt Herczeg Ferenc, de visszavonultan, emlékezései harmadik kötetén dolgozva, és élt Heltai Jenő, aki összegyűjtött verseit és novelláit adta közre.
„Nincs abban semmi csodálatos, hogy a felszabadulás után olyan sok vidám történetet írtam. Örömre és nevetésre mindig kész volt a szívem, mert a megaláztatásom már véget ért” – nyilatkozta a Kossuth-díj átvételekor 1954-ben. A háború után öt évig századosi rendfokozatban a Honvédelmi Minisztérium írócsoportjának tagja volt, s az irodalmi élet sűrűjében élt. Novellák, elbeszélések mellett megírta önéletrajzi regényeit: a Tűzpróba 1949-ben, a Sámson 1951-ben jelent meg. Előbbiben a pusztai emberek nyomorúságos életét örökíti meg, utóbbiban inkább csak külsődlegesen, egyes motívumaiban idézi meg mindazt a valóságot, amelyet átélt.
Témavilága tulajdonképpen a népiek közé sorolta volna, jóban is volt a népiekkel, de nem tartozott közéjük – valójában a városszéli proletariátus osztályharcos mesemondója volt. Írásaiban emberi csodák történnek, akár egy 20. századi népmesében. Rideg Sándor élete is valóságos kalandok és maga terjesztette költött legendák sora. 1966. február 8-án halt meg Budapesten.
