„Tudja, milyen arccal olvassa ezt a szöveget? És azt, milyen testtartással ül vagy áll éppen? Tisztában van vele, mi vagy ki van ott maga mellett?” Olvass bele a Beszélő testek c. könyvbe, és fedezd fel, hogy az ember azzal mondja a legtöbbet, ahogyan hallgat.
Az ember azzal mondja a legtöbbet, ahogyan hallgat…
„Ha kíváncsi rá, miért nem veszik komolyan a többiek, honnan lehet tudni, hogy valaki éppen füllent, vagy egyszerűen csak szót szeretne érteni másokkal, mindenképpen olvassa el ezt a könyvet!” Tisha Goddard a Channel 5 reggeli műsorából
„Meggyőződésem, hogy Robert Phipps testbeszédről szóló könyvét mindenkinek el kell olvasnia, aki rendszeresen kommunikál emberekkel. Szórakoztató olvasmány, sokat lehet belőle tanulni – és könnyen. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy ez a páratlan munka annyi titokkal és fogással ismeretet meg, hogy sokszor többet nyer vele az olvasó, mint amennyibe a könyv kerül.” Dr. Jonathan Royle
„Ez a könyv egy kincsesbánya! Elmondja, valójában mit is takar ez a gyakran félreértett téma. Tudom, hogy újra és újra ki fogom nyitni, hogy utánanézzek, a többi emberrel folytatott kommunikációban miként tudok a legszerencsésebben eligazodni a rengeteg akadály közt, amelyekbe nap mint nap beleütközöm. Köszönöm, Robert! Régóta várunk erre a könyvre.” Dr. Caryn Soloman, Investec Bank
Robert Phipps: Beszélő testek
(részlet a könyvből)
BESZÉDES TESTEK
KÉNYELMESEN ÜL?
Tudja, milyen arccal olvassa ezt a szöveget? És azt, milyen testtartással ül vagy áll éppen? Tisztában van vele, mi vagy ki van ott maga mellett?
Valószínűleg nem – egészen addig, amíg rá nem kérdeztem, és bele nem gondolt vagy körül nem nézett.
A legtöbb ember többnyire megfeledkezik arról, hogy mit tesz éppen a testével.
Ha ön is közéjük tartozik, arról sem lesz tudomása, mit árul el a teste másoknak önmagáról, arról, hogyan érzi magát, az érzelmeiről vagy a hozzáállásáról.
Ezek a test mozdulatai, jelzései és gesztusai: a nonverbális kommunikáció részei. Általában „testbeszédként” emlegetjük őket.
Ha az üzleti életben figyelünk erre, és tudjuk, mit teszünk, alapvetően változtatni tudunk azon, miként vélekednek rólunk az emberek – így jóval sikeresebbek lehetünk.
Ebben a könyvben hétköznapi üzleti élethelyzeteket veszünk szemügyre, megmutatjuk, mire kell figyelni, mit kezdjünk azzal, amit látunk, és miképp fordítsuk a hasznunkra.
Rögtön az elején elmondom, mi fán terem a testbeszéd, majd bemutatom a köszönések, a megbeszélések, a prezentációk, az értékesítés, a tárgyalás, az ügyintézés és a vezetés testbeszédes helyzeteit, valamint az összes olyan kulcsfontosságú területet, amelyekkel szakmai munkája során tisztában kell lennie, hogy a leghelyesebb döntést hozhassa meg, és sikeres legyen.
A könyv lapjain előkerül ezen kívül minden hétköznapi helyzet és sztereotip viselkedés, épp úgy, ahogyan az ember munkája során vagy a magánéletében szembetalálkozik velük. Mire az utolsó oldalhoz ér, pontosan tudni fogja, miről árulkodik a testbeszéd a különböző helyzetekben, és egy sor olyan fogás és módszer birtokában jut, amelyek segítségével úgy kommunikálhat másokkal, hogy közben tudni fogja – mert látja –, hogy a beszélgetőpartnerek testbeszédükkel valójában mit is mondanak.
A TESTBESZÉD ÉS A TUDATTALAN
A testbeszéd árulkodik, bármit is teszünk, mindenbe beleszól, akár a családunkkal, barátainkkal, kollégáinkkal, a bolti eladóval, az éttermi pincérrel vagy hivatalos személyekkel, mint például rendőrök vagy parkolóőrök, van dolgunk. Mindegyikük szavak nélkül elárul ezt-azt, magáról, a munkájáról vagy arról, hogy épp milyen kedve van.
Bizonyára az olvasó is megjegyzett a korábbi találkozásai során néhány embert, akik a tulajdonságaik révén tűntek fel: az alsóból egy tanítót a fura járásáról; egy barátját tinédzser korukból, aki mindig a kezére húzta a pulóvere ujját; vagy azt a kiállhatatlan alakot, aki egy állásinterjún azzal ment az agyára, hogy a beszélgetés közben végig a tollát kattogtatta.
Tetszik, nem tetszik, ezekre a nonverbális közlésekre mindannyian reagálunk. Van, hogy észrevesszük, és átgondoljuk, máskor nem is tudunk arról, hogy válaszoltunk. Attól, hogy nem vesszük észre, mit mond a másik a testével, még ugyanúgy a közlendője hatása alá kerülhetünk!
Gondoljon csak bele, mit tesz a hatalom és a státus: most lép be egy másik ország nagykövetségére, bárhol is járjon a világon (ha személyesen még nem is járt nagykövetségen, tévében vagy filmekben biztosan látott már ilyet). Mi az, ami először szemet szúr? Elsőre többnyire a zászlókat látjuk meg. Ahogy benyitunk, legalább egy hatalmas zászló fogad, de az is lehet, hogy több, és a nagykövetség épületében kisebb-nagyobb méretben mindenütt találkozni fogunk velük. Az ország címerét is gyakran fogjuk látni a különféle szép helyekről készült fotókon. Elegáns katonai egyenruhát viselő emberek jönnek majd szembe, nem beszélve a biztonsági személyzetről.
Aztán ott vannak a biztonsági kapuk, a parkolóhelyek – néhány „Látogató” felirattal, mások pedig azoknak a fontos embereknek fenntartva, akik az épületben dolgoznak: lehet, hogy még a nevük is fel van festve a betonra, esetleg a nevük vagy a rangjuk rövidítése, vagy ha nagyon megadják a módját, egyenesen névtáblát raknak a parkolóhely melletti falra.
Mire ez a felhajtás?
Egyszerű: mindez szavak nélkül helyre tesz bennünket:
Hivatalos területre lépett. A saját felelősségére lép be, és ha már belépett, onnantól mi azt teszünk önnel, amit jónak látunk, és ezzel ön is tisztában van. Ha úgy döntünk, vízumot adunk, de akár fogva is tarthatjuk, és persze simán fogadhatjuk kedvesen, megkínálhatjuk teával és méregdrága süteménnyel. Ura vagyunk mindennek – az erő velünk van. Az államhatalom része vagyunk.ól van, igaz, túloztam. De ugye érti, miről van szó?
Egész életünkben végigkísérnek a nonverbális közlések, köztük növünk föl.
Azoktól tanuljuk el őket, akikkel összehozott a sorsunk, különösen azoktól, akikre felnézünk, akik nyomot hagytak az életünkben: a szüleinktől, a nagyszüleinktől, a testvéreinktől, a rokonainktól, a barátainktól, a tanárainktól, az edzőnktől, a cserkésztársaktól, az őrsvezetőtől stb.
Miközben felnövünk, tanulunk mindazoktól, akikkel találkozunk, tanulunk a helyzetekből és körülményekből, amelyekbe kerültünk, illetve okulunk abból, ahogy egy-egy személyes játszmánk végződött. Van, hogy tisztában vagyunk a tanulságokkal, és előfordul, hogy észre sem vesszük, hogy megtanultunk valamit.
Ugye, már rájött ön is:
Az ember nonverbális kommunikációja egyszerre tudatos és tudattalan.
Olykor az ember pontosan tudja, mit művel, és eldöntheti, mit közöl. Máskor viszont fogalmunk sincs róla, és észre sem vesszük, milyen jeleket adunk a külvilág felé. Attól viszont, hogy erről mi magunk nem tudunk, ezekre a közlésekre mások éppenséggel még reagálhatnak.
Valójában, amit a testünkkel teszünk, annak a nagy részét legtöbbször teljességgel tudattalanul tesszük. Az arcunkon fél másodperc alatt villan át egy-egy kifejezés, de ez pont elég ahhoz, hogy az ember észrevegye, valójában miről van szó.
Szeretném, ha az olvasó fejezetről fejezetre egyre jobban tudatosítaná, valójában mi történik körülötte, ha egyre inkább figyelne azokra a nonverbális közlésekre, amelyeket nap mint nap neki címeznek. Észre fogja venni, hogy a nonverbális kommunikáció nem kizárólag testmozdulatokból, jelzésekből és gesztusokból áll, hanem sok minden másból is emellett.
