Roy Orbison, a rockzene talán legcsodálatosabb hangjának birtokosa április 23-án lett volna 85 éves. Az Oh, Pretty Woman szerzőjének balladáiban megjelenő magány és szívfájdalom visszatükrözte saját tragikus sorsát.
Roy Orbison, a tragikus sorsú énekes 85 éve született. A mindig fekete bőrruhában, sötét szemüvegben fellépő énekes nem futotta be azt a karriert, ami kijárt volna neki. Az ötvenes években még az élbolyhoz tartozott, de aztán Amerika Elvist választotta, ő pedig maradt a második vonalban. Élete tragédiák sorozata volt, mindenkit elveszített, akit szeretett, s éppen ismét feljövőben volt, amikor 52 évesen elvitte egy szívroham.
Roy Kelton Orbison 1936. április 23-án született Vernonban, Texasban. Első zenekarát a középiskolában alapította, ekkor még countryt énekelt. 1956-ban igazolt a legendás Sun stúdióhoz, ahonnan Elvis Presley, Johnny Cash és Jerry Lee Lewis karrierje is elindult, s rögvest országos sikert aratott Ooby Dooby című dala. Ezt még jó néhány rock and roll nóta követte, de gyorsan be kellett látnia, hogy ebben a műfajban Elvis a Király. Egy ideig slágerszerzőként dolgozott, a feleségéhez írott Claudette című dalt az Everly Brothers is felvette repertoárjába.
Igazi hangjára a hatvanas évek elején talált rá: a viszonzatlan szerelem kínjait megéneklő, sírós balladái meghozták számára a sikert. Az Only The Lonely kislemezen egymillió, az Oh, Pretty Woman már több hétmillió példányban kelt el. Ebben az időszakban 27 dala szerepelt az amerikai listán, köztük a Crying, az It’s Over, a Dream Baby.
Orbison nem volt sem igazán karizmatikus, sem fotogén, de ezeket a hiányosságait feledtette magával ragadó előadói stílusa és fantasztikus, operaénekeseket megszégyenítő hangterjedelme, hajlításai, ezért is emlegették „a rock Carusójaként”.
Sajnálatos módon a Nagy O, ahogy rajongói emlegették, nem csak dalaiban számított az örök vesztesnek. A Beatles megérkezése zeneileg sodorta a partvonalra, szinte ezzel egy időben előbb feleségét – akihez a Pretty Womant írta – vesztette el motorbalesetben, néhány évvel később két fia lett egy tűz áldozata. A tragédiák után talpra állt ugyan, de már nem az volt, aki korábban, visszatérési kísérletei sorozatosan kudarcba fulladtak.
A nyolcvanas években a körülmények szerencsés összejátszása révén ívelt fel megint csillaga. David Lynch Kék bársony című filmjében felcsendült Dreams című dala, ennek nyomán elkészítette régi slágereinek újrahangolt, a fiatalabb közönség figyelmét is felkeltő válogatását. Nem sokkal később Bob Dylan, Tom Petty, Jeff Lynne és George Harrison oldalán ő is bekerült a Travelling Wilburys nevű rock-misztifikációba, ennek sikere kövezte ki az utat igazi visszatéréshez. A Mystery Girl, évtizedek óta a legjobb Orbison-album halála előtt néhány nappal jelent meg: a hatvanas évek hangzását idéző, mégis friss hangzású California Blue és You Got It még javában kapaszkodott felfelé a listákon, amikor az 52 éves énekest 1988. december 6-án elvitte egy szívroham. Orbison még életében bekerült a rock halhatatlanjai közé, s megkapta az életműért járó Grammy-díjat is, igaz a legrangosabb zenei kitüntetést már halála után szavazták meg neki.
