Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Sárból, napsugárból összegyúrva című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Sárból, napsugárból összegyúrva

Szerző: / 2012. szeptember 28. péntek / Kultúra, Képzőművészet   

Kellékek, díszletelemek, tervek, fotók, szövegkönyvek és megannyi emlék vár mindenkit a Nemzeti Színház megnyitásának 10. évfordulóját ünneplő kiállításon.

Egyes teóriák szerint 37, mások szerint 94 év után jutott (ismét) színházhoz a nemzet, ugyanakkor az is tény, hogy a 2002-ben elkészült épület az első, amely már tervezésekor, építésekor is a Nemzeti Színház nevet viselte. Léte és nemléte – amióta magyar színjátszás van– szélsőségekbe hajló, időnként nemtelen politikai csatározások témája volt, s bár a kedélyek némiképp csillapultak az elmúlt években, felépítésének, átadásának körülményei, vezetőinek személye ma is indulatokat gerjeszt.

„Miért is kezdtem emberrel nagyot, ki
Sárból, napsugárból összegyúrva
Tudásra törpe és vakságra nagy.”

Kiállítás a Nemzeti Színház megnyitásának 10. évfordulójára
(Schwajda György emlékére)

2001-ben, szinte lehetetlen körülmények között vállalta Szikora János rendező, hogy Madách Imre: Az ember tragédiája című drámájából színpadra állítja a bemutató előadást. Ő és csapata arra vállalkozott, hogy függetlenítve magukat a politikai praktikáktól, színháztörténelmet írjanak. 2002. március 15-én megtartották a díszbemutatót, azonban a közhiedelemmel ellentétben nem ez volt az első előadás. Március 11-én, főként vidéki és határokon túli diákok és tanáraik előtt játszották először a darabot.

A bemutatónak szeretne emléket állítani Sárból, napsugárból összegyúrva címmel, Tresz Zsuzsa képzőművész és jelmeztervező, Milorad Krstić festőművész és díszlettervező, és Katkó Tamás fotóművész, az előadás fotográfusa.


A tárlat legfontosabb részét a képanyag teszi ki, amely felidézi az előadás bemutatását és részleteit. Bepillantást nyerhetünk a tervezés folyamatába, a tervezők legelső vázlataiba, láthatjuk, hogy a díszletek és a jelmezek miként alakultak fokról-fokra a végső stádiumig. Tresz Zsuzsa és Milorad Krstić archívuma több ezer – az előadáshoz készített – grafikát, festményt, vázlatot őriz, ezek közül mintegy 150 darabot tárunk a közönség elé digitális nagyítások formájában.
Katkó Tamás tizenkét főpróbán közel ezernégyszáz felvételt készített. A kiállításra kerülő 50 képből álló sorozata bemutatja a rendezői szándékot, az előadás csomópontjait, valamint azt is, miképpen valósultak meg a tervezők elképzelései.

A kiállított tárgyak (kellékek, díszletelemek) összevethetőek lesznek a tervekkel, valamint a fotókkal is, melyek az előadásba helyezik azokat.

Időpont: 2012. szeptember 21-től október 23-ig
Helyszín: Bazaar Klub kupolatermében található Kolta Galéria, Budapest

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek