Az opera fejlődéstörténetében egész sor újítás fűződik a nevéhez. Alessandro Scarlatti olasz zeneszerző, az úgynevezett nápolyi iskola vezéralakja 290 éve, 1725. október 24-én halt meg.
Alessandro Scarlatti 1660. május 2-án született a Szicíliai Királyság fővárosában, Palermóban. Miután éhínség és zavargások törtek ki a városban, 1672-ben szülei őt és kishúgait Rómába küldték. Gyermekkori zenei tanulmányairól semmi bizonyosat nem tudunk, valószínűleg apja vagy édesanyja rokona, a palermói katedrális karnagya tanította.
Rómában egy szeminárium kórusiskolájába került, ahol megismerkedett Cesti, Stradella, Pasquini, Sartorio műveivel. 1678 áprilisában megnősült, a házasságból tíz gyerek született, de csak öt élte meg a felnőttkort, közülük kettő zenei pályára lépett. 1685-ben született fia, Domenico csembalóművész és zeneszerző lett, akit a barokk zene egyik legnagyobb alakjaként tartanak számon.
Zeneszerzőként 1679-ben hallatott magáról először egy oratórium komponálásával, az igazi sikert azonban legkorábbi ismert operája, a Gli equivoci nel sembiante hozta meg számára. A darab eljutott Nápolyba, Bolognába, 1681-ben Bécsben is színre vitték. A hatalmas siker hatására 1683-ban Nápolyba költözött, és 1702-ig az alkirály udvari zeneszerzőjeként működött. Nápolyban akkor már élénk operaélet volt, főleg velencei darabokat játszottak, de már fel-feltűntek a színpadokon a nápolyi szerzők művei is. Scarlatti hamarosan a nápolyi opera-iskola egyik legjelentősebb alakjává vált.
1684-ben színre vitték legújabb operáját az Il Pompeót, 1686-ban pedig Rómában mutatták be La Rosmere című operáját. 1694-ben a nápolyi San Bartolomeo Színházban – melynek már igazgatója volt – mutatták be egyik legjobb és legsikeresebb operáját Il Pirro e Demetrio címmel. Az opera meghozta a zeneszerző nemzetközi hírnevét, még Angliában is játszották. Rengeteg operát komponált akkoriban, mégsem gazdagodott meg.
1703-tól Rómában a Santa Maria Maggiore karnagyának helyettese, 1707-től utóda lett (korábbi patrónusa, Ottoboni bíboros szolgálatába lépett). Az örök városban írta legismertebb egyházzenei művét, a Szent Cecília-misét; ez volt az első jelentős alkotás abban a stílusban, amely Bachnál és Beethovennél érte el tetőpontját. 1707-ben színre vitték egyik legnagyszerűbb művét, a Mitridate Eupatore című operát, amely nem nyerte el a korabeli közönség tetszését.
1706-ban beválasztották az Árkádia Akadémia tagjai közé, s még ugyanabban az évben XI. Kelemen pápától nemesi kiváltságlevelet kapott, amely feljogosította a Cavaliere (lovag) előnév használatára. Tanított és más zeneszerzőkkel együtt több operát komponált. Utolsó évét csendes visszavonultságban töltötte. 65 éves korában, 1725. október 24-én (egyes források szerint október 22-én) hunyt el Nápolyban.
Alessandro Scarlatti hatalmas életműve több mint száz opera, mintegy 700 kantáta, számos egyházzenei mű. Az opera fejlődéstörténetében egész sor újítás fűződik a nevéhez, többek között az áriák zenekari kíséretének gazdag és színes technikája, az opera új nyitányformája. Kamarakantátái a műfaj csúcspontjai. Harmóniái és formai újításai számottevően hozzájárultak a 18. századi klasszikus stílus megalapozásához. Tiszteletére krátert neveztek el róla a Merkúron.
