Az angol beteg című Oscar-díjas filmben énekelt Szerelem, szerelem című dalért a francia Deep Forest világzenei formációval Grammy-díjat kapott, munkásságával világhírre tett szert. Sebestyén Mártát születésnapja alkalmából köszöntjük.
Sebestyén Márta több mint négy évtizedes művészi pályafutása során itthon és világszerte egyaránt hitelesen képviselte az autentikus magyar kultúrát. Stílust teremtett a magyar népdal színpadi megszólaltatásában, felvállaltan közvetítette a bartóki és kodályi hagyatékot. Különleges előadásmódjával nemzetközileg elismert előadóvá vált, aki világzenei feldolgozás (Deep Forest) és Oscar-díjas filmprodukció (Az angol beteg) sikeréhez is hozzájárult. Énekelt többek között a Sebő, a Muzsikás és a Vujicsics együttessel.
65 éve, 1957. augusztus 19-én született Budapesten Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalművész, aki már zenepedagógus édesanyja pocakjában magába szívta a népdal szeretetét. Rengeteget énekelt kiskorában fürdés közben, úgy dalolászott, mint egy énekesmadár. Fizikaórán telerajzolta a füzetét népies illusztrációkkal, motívumokkal, szinte csak a muzsika érdekelte. 15 éves koráig a nyarakat falun, Vas megyében töltötte a nagymamájánál, nyári estéken furulyázott, a templomban pedig a kántort helyettesítette aratás idején.
„Népdalokat anyától sokat tanultam, csak nem tudtam, hogyan kell igazán elénekelni, mert nem volt róla eleven emlékem, élményem. Hetedikes koromban nyertem egy olyan lemezt a népdalversenyen, amin valódi népzenei felvételek voltak az akadémiának az archívumából. Ez volt nekem egy olyan döbbenetes élmény, ami a mai napig is olyan elevenen él bennem, mint egy villámcsapás, úgy átjárt. Fölraktam a lemezt a lemezjátszóra, és meghallottam a Madárka, madárka kezdetű dalt, Jánó Anna nevű moldvai énekes asszony előadásában. Szó szerint, mint akit megszáll valami… és én attól a pillanattól kezdve kerestem ezt a hangot és ezt az előadásmódot.”
A Bartók Táncegyüttes egyik próbáján ismerkedett meg a népzenével és a néptánccal. Sebő Ferenccel, Halmos Bélával, majd a Muzsikás együttessel járta az országot. Több ismert előadóművésszel is koncertezett már, többek között a Gryllus fivérekkel, a Söndörgő vagy a Vujicsics együttessel.
„Népdalaink különböző korszakban keletkeztek, a különböző korszakokban pedig különböző népekkel érintkeztünk, ezeknek a hatása a mai napig megmaradt és érvényesül, amit nagyon izgalmas megmutatni a színpadon.”
Kallós Zoltán ajánlásával gyűjtötte a tradicionális magyar népdalokat Erdélyben. Ott élő idős emberektől tanulta meg egy-egy nóta eléneklését.
Számos helyen fellépett már, kulturális nagykövetként népszerűsítve a népzenét világszerte. Európa összes nyelvén énekel népdalokat, a japán császár, és a spanyol király is hallhatta énekét. Az angol uralkodói házban a királynőnek Szent Istvánról dalolt.
Népdalokon edzett különleges „folkos” hangon énekel, amelytől minden zene, amelyre énekelt, különlegessé vált.
„Az István a királynak a dalait én éppen úgy fogtam föl, mint hogyha különböző tájegységekről tanultam volna meg egy-egy dalt… Elmentem egy strandra, felraktam a fülhallgatót, és olyan gondolataim támadtak, hogy jé, hát ez a dal olyan, minthogyha egy csángó dal lenne. Fölfogtam úgy, mint egy csángó dalt, és ahhoz képest énekeltem el.”
Több évtizede terjeszti már a magyar népi kultúrát. Életének vezérfonala a népzene, a moldvai ballada, a kalotaszegi, a mezőségi és a székely népdalok előadása. Hitvallása szerint egy boldogtalan perce sem lehet, hiszen mindenre megvan a megfelelő nóta, amivel az ember vigasztalhatja magát.
„A jókedv, az életöröm, az éneklés, és a létezés az nekem teljesen egyenértékű. Tehát úgy létezem, hogy énekelek, ahogy madárnak a repülés.”
Az utóbbi tizenöt évben állandó partnere a színpadon Andrejszki Judit csembalóművész, a régizene ismert képviselője.
Az előadóművészek közös fellépéseiken egy-egy dallamot megszólaltatnak úgy, ahogy egy úrikisasszony ajkáról csendülhetett fel egy 17. századi kastélyban, vagy amint azt Kodály Zoltán hallotta a 20. század elején a bukovinai asszonyoktól, vagy amiképpen Kallós Zoltán rögzítette a 20. század második felében. Az előadásaikon végig követhető egy-egy dallam kalandos útja a mantovai herceg reneszánsz udvarától a bukovinai csűrig, a 17. századi Apponyi-kódextől egy Szécsi Margit-versig, de összeférhet egymással egy ír és egy magyar dallam is. A régizene és a népzene a hangszerek révén is találkozik: megidéződik a csembaló és a cimbalom rokonsága, megszólal a tekerőlant, amely a 18. századig az arisztokrácia kedvelt hangszere volt, de a 19-20. századra népi hangszerré vált.
