„A színház az egyik legkegyetlenebb hely. Szoktam mondani, hogy az ember instrukciófelvevő-képessége az évad végére lemerül. Ez ellen csak kondícióval lehet védekezni.” Sinkó László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészre, érdemes és kiváló művészre emlékezünk.
Sinkó László kinőtt bátyja, Sinkovits Imre árnyékából (soha nem is volt ott) tagja volt a régi és az új Nemzeti Színháznak, alapítója a Katona és az Új Színháznak, bármikor felismertük a hangját, ha szinkronizált, vagy verset szavalt, életre szóló élményt ajándékozott a nézőknek a Másfél millió lépés Magyarországon narrátoraként.
Sinkó László óbudai vendéglátós családba született 1940. március 18-án, nála tizenkét évvel idősebb bátyja, Sinkovits Imre az ország egyik legnépszerűbb, legtöbbet foglalkoztatott színésze lett. Mégsem az ő példája inspirálta, amikor a színi pályát választotta, ugyanis gyerekkora óta nagy rajongója volt a színháznak. Érettségi után nyomban felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol a diplomáját 1962-ben kapta meg. Elsőként a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, az itt töltött évek alatt sokat tanult.
„Visszamehettem vidéki színésznek, mint a pályám legelején, hiszen Debrecenben kezdtem, a hatvanas években, a főiskola elvégzése után – emlékezett vissza 2004-ben egy az MTI által készített interjúban. – Ott akkor remek csapat volt, például Lengyel György, Ruszt József és persze az osztálytársaim. Előtte sosem jártam az Alföldön, dunántúli vagyok. Szívesen emlékszem vissza a nagyerdei sétákra, az egyetemistákra, akik bejártak a színházba, és akik közül a baráti köröm kikerült. Ott ismertem meg a feleségemet, ott vált szenvedélyemmé a tenisz is.”
1966-ban Both Béla hívására jött a fővárosba, a Nemzeti Színházhoz, ahol eleinte jobbnál-jobb szerepekkel halmozták el, idővel azonban úgynevezett „kispados” lett, alig lépett színpadra.
1982-ben a magyar színházi életet felpezsdítő, frissen alakult Katona József Színház tagja lett, itt vált igazán színésszé, rangos nemzetközi fesztiválokon jutalmazott produkciók részesévé. A társulattal bejárták a világot, felléptek Bécsben, Londonban, Párizsban, Moszkvában, Bogotában és Caracasban. Sinkó 1994-ben az Új Színházhoz szerződött, 1998-2003 között szabadúszó volt, majd 2003 óta ismét a Nemzeti Színház tagja.
Erős karakterizáló képessége miatt gyakran játszott intrikus szerepeket. Emlékezetes alakításai: Trigorin (Csehov: Sirály), Valér (Moliére: A fösvény), Jázon (Grillparzer: Medea), Szakhmáry Zoltán (Móricz: Úri muri), Übü papa (Jarry: Übü király), dr. Schön (Wedekind: Lulu), Versinyin (Csehov: Három nővér), Endre király (Katona József: Bánk bán).
Bár ízig-vérig színpadi színész, számos filmben és tévéjátékban szerepelt. Kellemes hangját, megnyerő egyéniségét kölcsönözte a hazánkat bemutató és megszerettető tévés produkciónak, a Másfél millió lépés Magyarországon című sorozatnak. Ismertebb filmjei és tévéjátékai: Fügefalevél, Princ, a katona, Dorottya, Vivát, Benyovszky, Gyertek el a névnapomra, Az új földesúr, Honfoglalás, Csak szex és más semmi, s évekig szerepelt a kilencvenes évek kultikus magyar teleregényében, a Szomszédokban is.
Szinkronizálni is gyakran hívják, az ő hangján szólalt meg a Macskafogó című rajzfilmben a szuper egérügynök Grabowski, hangja szinte összefonódott Anthony Hopkins filmes jelenlétével (Túlélni Picassót, A vadon foglyai, Szenvedélyek viharában, Hannibal, A vörös sárkány).
Ars poéticáját így foglalta össze: nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy elsodorják a politikai események; végzi a dolgát. Művészi munkáját 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1982-ben érdemes művészi, 1987-ben kiváló művészi kitüntetéssel ismerték el, a Kossuth-díjat 1995-ben vehette át.
