A színész, aki mindig képes volt megőrizni érzékenységét. 85 éve, 1940. március 18-án született Sinkó László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a nemzet művésze, Sinkovits Imre Kossuth-díjas színművész öccse.
Sinkó László 1940. március 18-án született Sinkovits László néven. A vezetéknév nem megtévesztő, tizenkét évvel idősebb bátyja Sinkovits Imre Kossuth-díjas színművész volt – az ő hatására választotta hivatását is.
Sinkovits rendszeresen elvitte öccsét előadásaira, előbb az Ifjúsági Színházba, majd a Nemzetibe is. Eközben László, az Óbudai Árpád Gimnázium szorgalmas diákja remekelt az iskolai produkciókban és a szavalásban, így bátyja közbenjárására már tizenéves korában elkezdett szinkronizálni.
Érettségi után rögtön felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Várkonyi Zoltán osztályába. Bár már a felvételinél rendkívül tehetségesnek tartották, a főiskolai évek mégsem voltak felhőtlenek. Nem engedték el próbafelvételekre, a fiatal színész pedig gyakran végigszorongta az órákat.
Bár bátyjával szerették egymást, Sinkó László tartott attól, hogy a színészi pályán Sinkovits árnyékában marad, ezért is változtatta meg családnevét. „Öcsémben hallatlan lelkiismeretesség, kötelességtudás él. Példaértékű” – mondta Sinkovits testvéréről. Személyiségük teljesen más volt, de gerincességük, családszeretetük nagyon hasonló.
„Egy színésznek semmi más fegyvere nincs, csak a fantáziája.”
Diplomaszerzés után Sinkó a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött 1962-ben, ahol a közönség a szívébe zárta, erős karakterformáló képességét a kritikusok is elismerték. Két év múltán a Nemzetibe hívták, ahol fiatal színészként viszont nehezen találta a helyét.
A bizonyítási kényszer miatt a kezdetekben gátlásos, görcsös volt, végül a filmezésben találta meg azt a lazaságot, amely népszerűvé tette. Bár 1972-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, Sinkó úgy érezte, a „kispadon” maradt a színházban, ritkán kapott számára kedves szerepet.
Ebben az időszakban vált mégis az ország egyik kedvencévé rádiós és tévés szereplései miatt. A televízió aranykorában kezdett el filmekben játszani, és egészen 2007-ig vállalt el szerepeket a filmvásznon.
Szinkronszerepei és narrátori munkái is kiemelkedőek voltak.
Ő szólaltatta meg magyarul Anthony Hopkinst, és az ő hangját hallhatjuk Rockenbauer Pál híres, 1979-es Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatában. Érdekesség, hogy ha tehette, maga is a stábbal túrázott a forgatás alatt.
Az elsők között lett a Katona József Színház tagja 1982-ben, majd 2003-tól visszatért a Nemzetibe.
„Arra az állapotomra vigyáztam (…), hogy a világra a szememet és az érzékenységemet megőrizzem, ne ápolgassak magamban sebeket” – vallotta pályájáról.
Legnagyobb színpadi sikerei közé tartozott az Übü király, a Három nővér, A revizor és A színházcsináló.
Mindig tudásának legjavát adta, és megnyerő személyiség volt. Nagyon fontos volt számára a család, a jó szakmai közérzet, a természetközeliség és a sport. 2015 júliusában hunyt el, 75 évesen.
