„Holnap új nap lesz – hagyjuk a gondokat arra!” 245 éve született Sir Walter Scott, az Ivanhoe írója, akinek regényei máig népszerűek, szinte mindegyiket megfilmesítették, sokat színpadra vittek és opera is készült belőlük.
„Torkig vagyok azzal, hogy nem látok magam körül mást, csak eszeveszett, dühöngő erőszakot, mely hol a törvényes hatóság álarcát ölti fel, hol meg vallásos buzgóság képében jelentkezik.” (Walter Scott: Puritánok utódai)
1771. augusztus 15-én (egyes források szerint augusztus 14-én) született Edinburghban skót nemesi család sarjaként. Mivel egy betegség miatt kétévesen jobb lábára megbénult, gyerekkorát vidéken és különböző fürdőkben töltötte, de a kúráknak köszönhetően később újra tudott járni. Nyolcéves korától járt iskolába, szabadidejében verseket, lovagregényeket és útikönyveket olvasott. Az edinburghi egyetemen jogi karára iratkozott be, de tanulmányait változó egészségi állapota miatt többször meg kellett szakítania. Ügyvédi diplomájának megszerzése után megnősült, családjával hol Edinburghban, hol vidéki kastélyukban éltek.
Scott huszonöt évesen kezdett Schiller, Maier és Goethe műveket fordítani, majd 1799-ben megjelent a skót történelem iránti érdeklődését tükröző balladagyűjteménye. Verseit kezdetben nagy érdeklődés övezte, A tó hölgye című elbeszélő költeménye nyolc hónap alatt 25 ezer példányban kelt el. Byron feltűnése után azonban felhagyott a költészettel, nem akart második lenni egy zseni mögött.
WALTER SCOTT: A LAMMERMOORI NÁSZ
(versbetét)
Szépség soha ne igézzen –
Királyokkal ne tarts vészben –
Bor, ha csillog, ne izleld meg –
Néma légy süket füleknek –
Dal, ha csendül, meg ne halljad –
Aranyhoz ne érjen ujjad –
Üres szív, szem és kéz – ez ád
Víg éltet, könnyű halált.
(Fordító: Tandori Dezső)
Érdeklődése végleg a történelem és az epika felé fordult. Már negyvenhárom éves volt, amikor első regénye, a Waverley egy csapásra világhírűvé tette. A fellelkesült Scott ontotta a műveket, megteremtve a romantikus történelmi regény műfaját. Alkotásaiban különös hangsúlyt kapott a szerelem, a cselekmény középpontjában átlagemberek álltak, akik az események sodrásában váltak hősökké. Műveiben nyomon követhető a skót nép sorsa a függetlenségi küzdelmeken és naiv ábrándokon át az Angliával való egyesülésig, de feldolgozta az angol és az európai középkort is. A történelmi regények nagy angol klasszikusa ma is páratlan mestere a maga által megteremtett műfajnak.
A történelem mellett élénken érdeklődött a régiségek iránt is, pontosan ismerte az egyes korok öltözködési szokásait, használati tárgyait, ezek leírásával tette szemléletesebbé, árnyaltabbá regényeit, amelyek közül a Rob Roy, A lammermoore-i nász, az Ivanhoe, A kolostor, a Puritánok utódai és a Quentin Durward a legismertebbek.
A Puritánok utódai kétségkívül Scott legnagyobb szabású történelmi víziója – és egyben szinte a történelmi regény, mint scotti lelemény valóságos zsinórmértéke. Az alapjául szolgáló eseményeket a legrészletesebb történelmi munkák is csak néhány oldalon tárgyalják, vagyis a skót presbiteriánusok zendülése és a leverésére indított katonai expedíció voltaképpen jelentéktelen epizód volt csupán Skócia levert zendülésekben gazdag történelmében. Ám éppen a cselekmény zártsága, időben és térben eleve korlátozott volta teszi lehetővé, hogy a színes kalandok feszült drámává sűrűsödjenek. Szereplői a brit történelem dobpergésének ütemére lépnek; személyes sorsuk, indulataik, maguk és hazájuk múltjában gyökerező szenvedélyeik viszik őket az ütközetekbe.
„Ifjú olvasóim, kik bizonyára buzgó olvasói románoknak s regényes balladáknak, jól emlékezhetnek rá, hogy a sötét középkorban, ahogy e századokat nevezni szokás, a nők gyakorta voltak beavatottjai a sebészet rejtelmeinek, és a vitézlő lovagok milyen gyakran ápoltatták testi sebeiket azzal a hölggyel, akinek szeme sugara oly mély sebet ütött szívükön.” (Walter Scott: Ivanhoe)
A Világirodalmi arcképcsarnokban Hegedűs Géza így ír: „Scottot azonban elsősorban nem a történelem nagy hírű személyei érdeklik. Ő kort ábrázol, amelyben a valóban élt alakok csak a történetek peremén jelennek meg. A központban a korok átlagemberei állnak. Walter Scott tudatosan úgy komponálja regényeit, hogy a főalakok – Waverley, Ivanhoe, Quentin Durward és a többiek – kitalált személyek, akiket az író szabadon mozgathat a történelem adott lehetőségei és a hiteles külső körülmények között.”
Az 1818-ban bárói rangot kapott Scott várúrként élt kastélyában, de a költséges életmód felemésztette bevételeit, ráadásul csődbe ment kiadója is. Élete hátralevő részében szinte csak azért dolgozott, hogy a hitelezőit kielégítse, s egyre nagyobb számban ontott művei révén (Napóleon életrajzát kilenc kötetben írta meg) sikerült adósságát visszafizetnie. A túlhajszolt munka azonban kikezdte egészségét, szélütést kapott, s 1832. szeptember 21-én meghalt. Regényei máig népszerűek, szinte mindegyiket megfilmesítették, sokat színpadra vittek és opera is készült belőlük.
