„
Valódi szolgálatot tenne Magyarország kulturális haladásának az, aki megtisztítaná az agyakat a pókhálótól, amelybe a történetírás vonta őket.” – Ez a realista eszme vezette az ellentmondásos pályát befutó Szabó Ervint, aki első nagykönyvtárunkat is létrehozta.
Szabó Ervin személyiségét valamiféle köd veszi körül – névleg ismerjük, de keveset tudunk, keveset beszélünk róla. Mert Szabó Ervin esetében külön kell választani a forradalmi szocialista gondolkodót és az elmélyült könyvtárost, könyvtáralapítót, aki Marx munkáit fordította, s egyben első bírálója volt az ortodox marxistáknak.
Az irodalmi forradalom megtalálta szövetségeseseit a kor tudós kutatóiban is. A hazai társadalomtörténet elméleti és gyakorlati irodalmának tekintélyes művelője és nagy hatású szervezője lett Szabó Ervin, első és kiválóan működő, társadalomtudományi irányulású nyilvános nagykönyvtárunknak a létrehozója. Bár Szabó politikai nézetei és publikációi máig megosztják a közvéleményt, a tudós – később róla elnevezett – a Fővárosi Könyvtár megszervezésében, valamint a hazai könyvtártudomány és szociológia megalapozásában vitathatatlan érdemeket szerzett.
Szabó Ervin szociológus, könyvtáros, politikus, akinek nevét viseli a fővárosi könyvtárhálózat, 135 éve, 1877. augusztus 22-én született (egyes dokumentumok szerint 23-án). Elszegényedett felvidéki polgári családban az Árva vármegyei Szlanicán született Schlesinger Sámuel Ármin néven, gimnazistaként magyarosította a nevét. A középiskolát Ungváron végezte, majd a budapesti, s később a bécsi egyetem jogi karán folytatta tanulmányait.Az egyetem elvégzése után azonnal elhelyezkedett könyvtárosként. 1899-ben az Országgyűlési Könyvtárba, mint gyakornok, majd 1904-ben kisebb kitérők után a Fővárosi Könyvtárhoz került, aminek 1911-től haláláig az igazgatója volt.
„Valódi szolgálatot tenne Magyarország kulturális haladásának az, aki megtisztítaná az agyakat a pókhálótól, amelybe a történetírás vonta őket.”
Szabót mindig is foglalkoztatták a szociális kérdések és a politikai megoldások. Még az osztrák fővárosban kapcsolatba került orosz emigráns szocialistákkal, anarchistákkal, s ismerkedett meg Marx és Engels műveivel. 1900-ban belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, és a Népszava állandó munkatársaként szerkesztette az évente megjelenő Népszava Naptárt. A marxizmus harcos szocialistát nevelt az ösztönösen forradalmárból, és igyekezett mind szélesebb körben terjeszteni nézeteit. 1903-ban a Társadalomtudományi Társaság tagja és a Huszadik Század című társadalomtudományi folyóirat társszerkesztője lett, ő kezdeményezte Marx és Engels legfontosabb műveinek magyarra fordíttatását.
Mélységesen felháborította, hogy munkahelyét, a Fővárosi Könyvtárat ez időtájt (1901) ekkor csak a városházi alkalmazottak látogathattak. Álláspontja szerint az olvasáson, a művelődésen keresztül meg lehet változtatni a társadalmat, ám ehhez – angol mintára – a nép színvonalas művelődési és szórakozási szükségleteit szolgáló, nyitott könyvtárakat kell létrehozni. Amikor 1911-ben kinevezték a könyvtár igazgatójává, elképzeléseit a gyakorlatban is megvalósíthatta. Az ő irányításával kezdődött meg a Fővárosi Könyvtár átszervezése nyilvános könyvtárrá, elindult a hálózati fiókrendszer kialakítása, a gyermekkönyvtárak létrehozása. Szabó Ervin volt a nyitott könyvtár szemléletének kidolgozója, az angol public library mintájára. Ő honosította meg az egyetemes tizedes osztályozási rendszert is, amely áttekinthetővé tette a könyvállományt. És az ő kezdeményezésének köszönhetjük a mai is működő hálózati rendszer kialakítását. Elképzelései között szerepelt egy méltó épület, könyvtárpalota építése is, amelynek terveit Lajta Béla építésszel készíttette el.
„Minden meggyőződés annyit ér, amennyit hirdetője a maga cselekvésével valóra vált.”
Eszméivel szélesebb körben mégsem tudott diadalt aratni, hiszen a Fővárosi Könyvtárnak írásban tett ígéretet, hogy munkája során szocialista nézeteit nem érvényesíti. Párttisztséget nem vállalt, pártjellegű írásait névtelenül vagy álnéven jelentette meg. Alkatilag is alkalmatlan volt bármiféle politikai vezér szerepre. Csupán szerelmese a cselekvésnek, s rabja a gondolatnak. Amikor épp nem forradalmi és világmegváltó gondolataival hevítette önmagát komoly munkát folytatott a szociológia és a könyvtártudomány terén. Szabó Ervin nem volt kommunista, sokkal inkább meggyőződéses marxista-szocialista volt, ideológiailag balra állt a Szociáldemokrata Párttól, amelynek tagja volt, és anarchoszindikalista nézeteket képviselt. Az első világháború alatt az antimilitarista mozgalom központi alakja lett. A reménytelen öldöklés feletti kétségbeesésében még azzal a gondolattal is eljátszott, hogy meggyilkolja Gróf Tisza István miniszterelnököt. Csakhogy egy fiatal anarchista nő, Duczynska Ilona kitűnő céllövőként sokkal alkalmasabb volt a gyenge fizikumú és egyik szemére vak Szabónál, így a tudós meghátrált, de a gyilkosság kitervelésének tervezésében igyekezett részt venni.
A politikai háttér (vagy előtér) ellenére könyvtári és szociológusi munkáját kiválóan végezte. Szabónak is köszönhető, hogy munkahelye, a könyvtár korszerű közművelődési intézménnyé vált, állománya 1918-ban százhetvenezer kötetet számlált, benne a Ballagi-, Vámbéry- és Zichy-hagyatékkal, melyet 1911-ben vásároltak meg, valamint az akkoriban létrehozott Budapest Gyűjteménnyel, amely a főváros múltját és fejlődését bemutató kiadványokat és dokumentumokat teljes körűen gyűjti, és feldolgozza a helyismereti, helytörténeti irodalmat. Elképzelései – főként az I. világháború kitörése miatt – csak részben valósultak meg: csupán öt fiókkönyvtár jött létre, s a könyvtárpalota sem épülhetett meg.
Az első világháborút támogatókkal szemben állást foglalva, harcot folytatott: röpiratokat terjesztett, gyűléseken vett részt. A világháború éveiben háborúellenes röpirataival az antimilitarista mozgalom egyik szellemi vezérévé vált, és még súlyos betegen is tanulmányain dolgozott. 1918. szeptember 30-án halt meg Budapesten.
A Fővárosi Könyvtár 1946 májusában vette fel egykori igazgatójának nevét. A nyolcvanas évektől Szabó Ervin nevét díj is viselte, amelyet levéltárosok és könyvtárosok kaphattak kiemelkedő munkájukért, 1992-ben a díjat megszüntették.
Felhasznált irodalom:
A magyar irodalom története, Akadémiai Kiadó
Keresztury Dezső: A magyar irodalom képeskönyve, Helikon
