Meztelen, kitárulkozó női testek, megtestesített férfiszimbólumok, ölelkező párok, az örök nő és természetesen Léda a hattyúval, a majom, a gall kakas, mint az érzékiség jelei mind ott vannak a tárlókban.
Szerelem – szex libris
Akár a különös, szokatlan párosítások: a halál és az erotika, a szerelem végzete, démona (Salome), a szerelem virága, amin korántsem rózsát, tulipánt kell érteni.
Az erotika, a testi szerelem ábrázolása a művészetek kialakulásától kezdve mindig is tárgya volt a legkülönbözőbb műfajoknak. S mint tudjuk, az ma is. Volt korszak, amikor illetlennek, botrányosnak tartották az erotikus ábrázolásokat. Ám a téma – örök.
Se szeri se száma a képzőművészetben a meztelenkedésnek, az aktábrázolásnak, a lírai, avagy vaskosabb szerelmi jelenetek megörökítésének. E kör sajátos szelete az erotikus ex librisek.
Idén 115 évvel ezelőtt volt az 1903-as első magyar ex libris-kiállítás az idén 115 éve született, a világ egyik legnagyobb ex libris gyűjteményével rendelkező dr. Soó Rezső botanikus professzornak is köszönhető. Az Európa szerte híressé vált Kossuth-díjas tudós hatvanötezer kisgrafikáját az Iparművészeti Múzeumnak ajándékozta. Idén 105 évvel ezelőtt, 1913-ban rendezte meg a Szent György Czéh műgyűjtő egyesület Budapesten Franz von Bayoros márki gáláns grafikáinak kiállítását. A tárlat akkora botrányt okozott, hogy a rendőrség tüstént bezáratta. hogy az első vidéki ex libris kiállításnak pedig Debrecen adott otthont 1928-ban, amely város akkoriban gyűjtői és művészei (Nagy József, Toroczkai, Dienes és Haranghy), valamint ezek egyesülete, az Ajtósi Dürer Céh révén akkoriban a II. világháború kitöréséig az ex libris élet központja volt.
Kecskés Katalin A magyar ex libris-művészet című írásában olvasható, hogy a legkorábbi időkből is „fennmaradt olyan metszet, amelyet mai fogalmaink szerint is kétségtelenül ex librisnek nevezhetünk, Albrecht Dürer egy fametszete, melyet 1516-ban készített. Mivel tudjuk, hogy a Dürer-család a békési Ajtós községből származott el Nürnbergbe, elmondhatjuk, hogy Magyarországnak is van némi köze az ex libris születéséhez.
A legrégebbi magyarországi ex libriseknek Teilknes János pozsonyi polgár és Bártfa város fametszeteit tartja napjainkban a szakirodalom. Az ex libris igazi térhódítása a XIX. század végének Nyugat Európájában következett be. Ekkor főleg a kőnyomásos technikával készült ex librisek a legelterjedtebbek, de a század vége felé megjelenik a fotótechnika is, ami jelentősen megkönnyíti a sokszorosítást és ezért gyorsan népszerűvé válik.”
Botrány a kiállításon
Miért háborították fel annakidején a jámbor polgárokat a szép, szecessziós (ha nem is mindig illedelmes) nőalakokkal teli kisgrafikai lapok? Az persze mindig függött a kortól, közízléstől, hogy mikor mi találtatik igazán erotikusnak.
No de hogy kerül a szex a könyvet jelző tulajdonjegybe? Merthogy az ex libris eredendően ezt a funkciót töltötte be, amikor még könyvbe ragasztva tartották. Így tartott ez a középkortól egészen a szecesszióig, nem sokkal a könyvnyomtatás feltalálásától a XIX. század végéig, a XX. század elejéig. E korban a kisgrafika elszakadt a könyvtől, többé nem ragasztották a kötetekbe, önálló grafikai műfajként élt tovább, miközben továbbra is megőrizte személyre szabottságát. Ezért adhatott helyet a legmerészebb témák megörökítésének. Sok ex libris gyűjtő – köztük sok orvos – éppen az erotikus témájú lapokra specializálódott.
„Aiglonnak – akit különben, mint értesülök: a polgári életben Sassy Attilának neveznek és már többször kiállított – egyetlen témája a szerelem. Nem is a szerelem, hanem a kéj, elvonatkozva minden egyébtől. Az ő fantáziáját ez foglalkoztatja és vonalai mindenkor ennek a titokzatos, minden érzésén és gondolatán uralkodó névtelen, hatalmas erőnek a jelenlétéről beszélnek. Nem holmi nagy szexualitású ember telhetetlensége, szomjassága ez, hanem a mágus bölcs belátása, aki reájött, hogy az élet titkát a szenvedélyek folyton égő piros lángocskáiban kell keresni, aki le tudta és le merte vonni a nagy tanulságot, hogy az élet egyetlen oka és célja az élet maga: a vágy, ami kielégítésre törekszik, ami mozgásra, küzdelemre kényszerít, ami kormányozza az élő s élettelen anyagot egyaránt. Ő azonban nem áll meg ennél az igazságnál. Az ő témája az a vágy, ami nem az életért küzd, hanem a kielégítés surrogatumát, a kéjt tűzi ki egyedüli célnak.” (Csáth Géza: Jegyzetek egy új rajzgyűjteményről és a művészetekről)
„Nincs mozdulat, nincs helyzet, nincs beállítás, amelyben ő nem találna erotikát” – írta annakidején Csáth Géza Sassy Attila (Aiglon) rajzait kommentálva. S hogy miért, azt bőségesen felmutatja a jelen tárlat is, amelyen a teljes huszadik századi magyar és európai művészvilág képviselve van. Kezdve Zichy Mihálytól a kortársakig. Ami közös bennük – túl az erotikán – a grafikai bravúr, a művészi igényesség, s az újabb művek színvilága.
