A múlt század egyik utolsó romantikus alkotójának tartott zeneszerző műveinek többségén elsősorban Csajkovszkij, Liszt és Chopin hatása, a hagyományos formákhoz való ragaszkodás érződik.
145 éve, 1873. április 1-jén született és 75 éve, 1943. március 28-án halt meg Szergej Rahmanyinov , minden idők egyik legnagyobb zongoravirtuóza, zeneszerzőként az orosz romantikus iskola utolsó nagy alakja.
Szergej Rahmanyinov a novgorodi kormányzóságban született. Kicsapongó életet élő apja eltékozolta vagyonát, majd családját is elhagyta. Rahmanyinovot kilencévesen ösztöndíjasként vették fel a szentpétervári konzervatóriumba, ahol zongoristaként elkápráztatta tanárait, akik elnézték rossz tanulmányi eredményeit.
Idővel átiratkozott a moszkvai konzervatóriumba, ahol egy szigorú zongoraművész-zongoratanár vette pártfogásába. Tanára otthonába is befogadta, gondoskodott neveltetéséről is, és olyan komponistákkal ismertette össze, mint Pjotr Csajkovszkij és Alekszandr Glazunov.
Rahmanyinov tizenkilenc évesen fejezte be zongorista és zeneszerzői tanulmányait, ekkorra már túl volt első zongoraversenyén és első operáján, utóbbit alig két hét alatt írta meg. A köztudatba alig húszévesen a cisz-moll prelűddel robbant be – ez legismertebb műve, amelyet élete végéig valamennyi fellépésén eljátszott. A legenda szerint az alig négyperces darab egy rémálom nyomán született, amelyben a művészt élve eltemették: az első három komor hang a szögek koporsóba ütését, az elhalkuló befejezés a levegő elfogyását jelképezi.
A szenvedélyes természetű Rahmanyinov időről időre depresszióba süllyedt magánéleti válságok, illetve műveinek kedvezőtlen fogadtatása miatt. 1897-ben, amikor I. szimfóniája a rosszul betanított zenekar miatt megbukott, pszichiátriai kezelésre szorult, évekig nem tudott egy hangjegyet sem leírni. Következő műve, a II. zongoraverseny csak 1901-ben született, a darabot orvosának ajánlotta. Egy új szerelem beköszöntével magánélete is rendeződött, a következő évtizedben komponálta műveinek többségét. Hosszabb időt töltött Olaszországban és Drezdában, a német városban írta II. szimfóniáját, A holtak szigete című szimfonikus költeményét, valamint III. zongoraversenyét.
Amerikában is bemutatkozott, a turné során nemcsak zongoristaként, hanem dirigensként is ünnepelték, a bostoni filharmonikusok még állandó karmesterüknek is felkérték, de ő nemet mondott. 1910-ben visszatért Oroszországba, itt fejezte be A Harangok című kórusszimfóniáját, amelyet Edgar Allan Poe verse ihletett, s két vallási zeneművet (Aranyszájú Szent János liturgiája, Esti mise) is írt.
Az 1917-es forradalom után végleg elhagyta hazáját: Svédországban és Dániában, majd Franciaországban élt, a harmincas évek közepén az Egyesült Államokban telepedett le. Amerikában már viszonylag kevés új darabot írt, ezek közül a leghíresebb a III. szimfónia és a Rapszódia egy Paganini-témára című variációsorozat, inkább zongoraátiratokat készített. Rahmanyinov szinte haláláig turnézott, 1943. március 28-án halt meg rákbetegségben. Hamvai egy New York melletti temetőben nyugszanak.
A múlt század egyik utolsó romantikus alkotójának tartott zeneszerző műveinek többségén elsősorban Csajkovszkij, Liszt és Chopin hatása, a hagyományos formákhoz való ragaszkodás érződik. Közeli barátja volt Szkrjabin, akivel a konzervatóriumi évek idején együtt is lakott, saját művein kívül az ő alkotásait játszotta először hangversenyein. Rahmanyinov zongoraversenyeit a hangszerre írt legnehezebb alkotások között emlegetik a technikai követelmények, a bonyolult ritmika miatt, s a szólista és a zenekar közti együttműködés nehézsége is komoly kihívás elé állítja az előadót. Zongoristaként elképesztő technikai tudásához szuggesztív előadásmód párosult, szerencsére számos felvétele maradt fenn, ezek egy részén saját virtuóz műveit adja elő.
