Hat évesen kezdett zongorát tanulni, hét évesen népdalokat énekelni, tizenöt évesen szólóéneket tanulni, huszonhét évesen már köztársasági ösztöndíjban részesült és a Miskolci Operafesztiválon főszerepet énekelt, 2012-ben szerepet kapott a Magyar Állami Operaházban Puccini Bohéméletében.
Friss diplomásként januárban debütált Budapesten, az Andrássy úti dalszínházban. Gyerekkorától sorra nyerte az énekversenyeket, de operaelőadást először egyetemistaként látott. Szeretné meghódítani a világ nagy operaszínpadait. Két gyermek édesanyja és barnaöves karatés. Bobanj Rebekának hívják.
„Tigrisasszony” az Operaházban
A látványtól elvonatkoztatni nem tudók olykor azért idegenkednek az operaelőadásoktól, mert a szerepük szerint vonzó ifjú hölgyeket és urakat a színpadon egy-két nemzedékkel korosabb, bár csodálatos hangú Cso-cso-szánok, Júliák és Rómeók elevenítik meg. Januárban a Magyar Állami Operaház Bohémélet-sorozata teret engedett több fiatal tehetségnek. Köztük volt Musette-ként a Szegedi Egyetem Zeneművészeti Karán frissen végzett Bobanj Rebeka. Szabadkai magyar családból származik, de a külföldi kiejtés miatt szerencsésebbnek találja, ha szerb nevét használja.
– Még kislány koromban volt egy álmom, amelyben tömegek előtt énekeltem, és ez élt bennem mind ez idáig – meséli az énekesnő, aki szereti a feketét élénk színekkel, leginkább pirossal variálni, ám mosolyogva jegyzi meg: farmerja nincs. Már az óvónő észrevette, miközben harmonikaszó kíséretében dalolt a kicsikkel, hogy Rebeka nagyon tisztán énekel. Az édesapa minden gyereke esetében szerette volna idejében kipuhatolni, hogy hol rejtőzik a tehetségük, ezért zenéltek, úsztak, sakkoztak, harcművészetet tanultak. Az énekesnő például barnaöves karatés.
– Nagymamámnak szép, erős hangja volt, mindig kihallatszódott az istentiszteleteken, csak nem csiszolta – folytatja. – Magam hatévesen kezdtem zongorázni, és a tanítónőm népdalversenyekre küldött. Édesapám hitt bennem a legjobban. Minden koncertre, fellépésre elkísért. Amikor a nagybátyám nősült, a lakodalmat is ott hagytuk még az ebéd előtt, mert a palicsi nyári színpadon volt jelenésem. A zenekar nem ismerte az általam választott népdalt, ezért kíséret nélkül kellett énekelnem. Legfiatalabb versenyzőként különdíjat kaptam „cserébe”. Később belekóstoltam a táncdaléneklésbe is, és amikor elértem a megfelelő kort, magánéneklést tanultam. Édesapám nevetve mindig tigrisasszonynak hívott. Ha kellett, harcoltam, és a kitűzött céljaimat sorban elértem.
Egyszer majd el kell számolnom
Kétségtelenül volt miért küzdenie: noha sorra aratta a babérokat, egészségügyi szakközépiskolás korában azt hitte, hogy eljött az igazi szerelem, és egészen Svédországig ment választottjával, majd csalódások után, immár két gyerekkel, vissza a szülői házba. Huszonöt évesen kezdte a felsőfokú tanulmányait, emiatt Újvidéken nem járt volna neki sem utazási kedvezmény, sem ösztöndíj. Mindent bevetett, hogy egy év alatt felkészüljön a Szegedi Egyetem felvételijére. Sikerült neki.
– Magyar nyelven tanulhattam olyan kitűnő tanároktól, mint például Csengery Adrienne, Andrejcsik István, Bárdi Sándor, Pál Tamás, Toronykői Attila, Sándor Szabolcs – sorolja a neveket. – Amikor jelentkeztem, csak az lebegett előttem, hogy el kell tartanom a gyerekeimet, és az énekléshez értek a legjobban. És tudtam, meg kell találnom az utat, amelyet Isten tervezett a számomra. A gyémánttal, a talentumommal, amelyet ő helyezett a torkomba, egyszer majd el kell számolnom.
Gyerekei, a most tízéves Izsák és a nyolcéves Szárá sokáig nem értették, hogy édesanyjuk miért más, mint a többi anyuka. Miért van, hogy naponta egy órát bezárkózva énekel, miközben nekik, testvéreknek csendben el kell foglalniuk magukat, vagy a kis családot mindenben segítő nagyszülőkre marad a felügyeletük. Bobanj Rebeka igyekezett játszani is velük, meg mesélni esténként. A kicsik, míg el nem aludtak, nem engedték el kezét, mert tudták, hogy mire reggel felébrednek, anyukájuk már Szeged felé robog.
– Elmagyaráztam nekik, hogy ez nem mindig lesz így, és különben is értük teszem. Amikor pedig befejezem a tanulás, csodás életünk lesz együtt, és ők mindent meg fognak kapni – eleveníti fel a még alig egy éve is gyakran ismételgetett szavait. – Nagyon hiányoztak, de a koncentrálás érdekében meg kellett tanulnom kikapcsolni a hiányuk miatti fájdalmat.
Szeretné végigjárni a legnagyobb operaházakat
– Az operába az egyetemi éveim alatt szerettem bele – tér át a szakmára. – Amikor eljutottam egy operaelőadásra, elbűvölt a zenekar csodás hangzása, és az a szépség, ahogyan énekhanggal és lélekkel meg lehet formálni egy-egy jellemet, érzést. Tanárnőm, Temesi Mária, aki a Magyar Állami Operaház tagja, mindenre megtanított. Voltam előéneklésen az Andrássy úton, így a Simándy Énekversenyen, 2011-ben már másodszor hallott a dalszínház akkori zeneigazgatója, Győriványi Ráth György, és felkért Puccini Bohéméletében Musette szerepére. Tavasszal a debreceni Csokonai Színházban is ugyanez a feladat vár rám.
Bobanj Rebeka erőteljes, csengő koloratúrszopránjához gazdag repertoár is kapcsolódik, amelyet saját honlapján tesz közzé. A Bohémélet Mimije sem hiányzik róla, de – ahogy az énekesnő fogalmaz – Musette-ként jobban kifejeződik a tehetsége. Kedvence Bolein Anna, Lammermoori Lucia, Melinda, Norma, Violetta a Traviatából. – Szeretném e szerepekkel végigjárni a legnagyobb operaházakat, és amikor meghódítottam a világot, visszatérni Németországba, és valamelyik ottani operaházhoz szerződni, hogy egyszerre lehessek boldog feleség, anya és operaénekes is – húzza alá.
– Zátonyra futott első házasságom után kértem Istent, ha lehetséges, és ő is jónak látja, adjon egy szerető férjet, aki elfogadja álmaim és támogat… és talán Németországban él, mert ott sok operaház van. Ez megadatott nekem, pontosan, ahogyan kértem. Az otthonom már Németországban van. Magyarországnak persze hálás vagyok, pláne, hogy diplomaajándékként még magyar állampolgárságot is kaptam. Boldogan térek vissza ide fellépni. Legközelebb áprilisban – árulja el.
Mátraházi Zsuzsa
