Ikkjú Szódzsun zen mester tizenhat éves korában – a szerzetesek kapzsiságán és korruptságán felháborodva – megszökött az Ankokudzsiból, hogy igazi mestert keressen magának.
Később, vándorszerzetesként Ikkjú nem egyszer sokkolta környezetét váratlan ötleteivel, excentrikus viselkedésével. A zen fegyelmezetlen gyermeke azonban sohasem tért le az Útról, még ha kalandozásai a kívülállók előtt többnek tűntek, mint egyszerű vargabetűknek.
A nyolcadik X-ébe lépő Ikkjú (1394-1481) halálát érezvén közeledni így szólt tanítványaihoz:
– Halálom után néhányan közületek hegyek, erdők mélyébe fognak rejtekezni, hogy ott meditálással töltsék napjaikat, mások viszont nők és szaké társaságában mulatoznak majd. Mindkét út helyes a zen szempontjából, de ha valamelyikőtök pappá lesz, és arról fog böfögni, hogy milyen is a „Zen mint Út”, az – tudjátok meg – az én ellenségem! Sohasem állítottam ki egyetlen inkát sem, s ha bárki ilyesmivel dicsekedne, fogjátok le mint csalót!
Ezután pedig megírta halotti versét:
Nem halok meg,
El sem megyek,
Igaz, itt sem leszek.
Semmit se kérdezz,
Úgysem felelek!
