Ikkjú Szódzsun az egyik legnagyobb zen mester, állítólag a japán császár, Go-Komacu törvénytelen fiaként született. Kiváló nevelésben részesülvén hamar jelét adta sokoldalú tehetségének.Aki asorok között tudott olvasni, tudta: Ikkjú bolondosan verselt, de szépen írt.
Ikkjúra már első szerzetes tanítói is panaszkodtak féktelen természetére és agyafúrt csínyjeire, noha hite soha nem ingott meg. De Ikkjú nemcsak híres költő volt – a kjóka, a „bolondos” verselés mellett majd mindegyik zen művészeti ágat gyakorolta, arról már nem is szólva, hogy a művészetek művészetében, a szépírásban is a legkiválóbbak közé tartozott.
Történt egyszer, hogy egy paraszt kereste meg. Az egyszerű, becsületes ember arra kérte őt, hogy világosítsa meg számára, hogyan is van az a dolog a halállal és az újjászületéssel.
– Mert hiszen egyes papok azt tanítják, hogy a halál után a mennyországba jutunk. Mások megint az mondják, hogy újjászületünk: ha jót cselekedtünk előző életünkben, akkor emberként, ha rosszat, állatként. Mi hát az igazság?
Ikkjú a legegyszerűbb írásjelekkel, a kanával egy verset írt a rizspapírra, s azzal adta át a tekercset a parasztnak, hogy azt kunyhójának falára függessze ki.
A vers így szólt:
Ha senki sincs
Születésed
Előtt,
Akkor nincs hova
Visszatérned
Halálodban
