„Hogyan viselje el a tömeg a szabadságot a nagy dolgokban, ha a kicsikben nem tanulta meg szolgálatába állítani?” 210 éve született Alexis de Tocqueville francia történetíró, politikus és publicista.
„Bizony, jutott eszembe, különös kor ez a miénk, az ember sohase tudhatja, hogy a között az idő között, amikor az ebédjét megrendeli, meg a között, amikor nyakába köti szalvétáját, nem tör-e ki a forradalom.” (Alexis de Tocqueville: Emlékképek 1848-ról)
Kétszáztíz éve, 1805. július 29-én született Párizsban Alexis-Charles-Henri Clérel comte de Tocqueville francia történetíró, politikus és publicista. A forradalom alatt kivégzett Chrétien de Malesherbes liberális arisztokrata filozófus-államférfi volt a dédapja. Szüleit a thermidori fordulat mentette meg, apját 1827-ben X. Károly gróffá tette.
Tocqueville Párizsban tanult jogot, majd bíró lett. Pascal, Rousseau és Montesquieu hatott rá, a liberálisok és konzervatívok alkotmányjogi vitáiban az előbbiek mellé állt. Előadásokat hallgatott Francois Guizot-tól, aki szükségszerűnek látta a kiváltságok eltűnését. Az angol történelmet tanulmányozta, amit sokan a fejlődés kívánatos modelljének tartottak, s bejárta Amerikát és Angliát.
Az 1830-as forradalom, mely a polgárkirály Lajos Fülöpöt emelte trónra, meggyőzte: az ország a teljes egyenlőség felé halad. Már nem az angol monarchiával, hanem a demokratikus Amerikával vetette össze hazáját. A korábbi rendszerhez fűződő kapcsolatai miatt helyzete bizonytalan lett, ezért az Egyesült Államokba utazott a börtön- és büntetési rendszert tanulmányozni. 1831-32-ben Gustave de Beaumont-nal kilenc hónapot töltött ott, közös művük a börtönökről 1833-ban jelent meg. Ezután Beaumont a faji kérdésről s a rabszolgaságról írt, Tocqueville pedig, aki 1832-ben elhagyta a jogi pályát, 1835-re készült el Az amerikai demokrácia első kötetével.
E társadalomban a feltételek egyenlősége ragadta meg, amihez szükségesnek látta a feudális struktúrák lebontását. Könyve bemutatta Amerika erejét, erényeit és túlzásait, s kilátásait is elemezte. Hitte, hogy a jól szervezett, demokratikus társadalom megőrzi szabadságát. Elemezte az indián- és négerkérdést, elítélte az anyagiasságot, de elismerte a gazdaság dinamizmusát, a többség jólétét. Amerika jelene révén Európa jövőjét kutatta, az intézmények és a demokrácia, az elvek és a gyakorlat viszonyát vizsgálta. E könyve tette ismertté, sok országban megjelent, magyarul 1841-43-ben. Megkapta a Becsületrendet s a Tudományos Akadémia tagja lett.
A teljes, hosszabb és átfogóbb mű 1840-ben látott napvilágot és kiábrándultabb lett, mint azt szerzője tervezte. Az amerikai társadalom háttérbe szorult és inkább az egyenlőség hatását vizsgálta a modern társadalom egyes területein, felismerte a tömeg s a közvélemény uralmának veszélyét. Egyre inkább hazájáról írt, látva: a hatalomra jutott liberálisok korlátozzák a szabadságjogokat, s az állam beavatkozik a gazdaság életébe. Zavarta a franciák politikai közönye s beletörődésük a paternalizmusba, a demokráciát főleg a puha zsarnokságtól féltette.
Tocqueville 1839-ben képviselő s a megyei tanács elnöke lett. Néhány héttel 1848 februárja előtt felismerte: a munkásság könnyen forradalmat csinálhat, de jóslatát nem hitték el. A szegények szociális ellátást, az állástalanok munkát követeltek az államtól, Tocqueville szerint ez a társadalmat az állam függőségébe viheti s minden osztály szabadságát veszélyeztetné. Szemben állt a munkás-követelésekkel a párizsi felkelés 1848 nyári leverésekor is.
Az események nyomán azonban felismerte a magántulajdonra épülő társadalom ellentmondásait s a szocialista eszmék erejét. A forradalmat nem tudta összeegyeztetni a liberális demokráciával. „A forradalmat, ha egyáltalán lehetséges, el kell kerülni, mert abban az emberek elvesztik sorsuk irányítását, s a mód, ahogyan elkerülhető: a szabad, igazságos és nagylelkű kormányzat” – írta.
1848-ban az Alkotmányozó Nemzetgyűlés, s az alkotmányt szövegező bizottság tagja lett. A Nemzetgyűlés alelnöke, 1849 júniusától külügyminiszter is volt, de októberben Lajos Bonaparte elnök elmozdította. Mivel III. Napóleon 1851. decemberi államcsínyét ellenezte, egy időre lecsukták, majd megfosztották tisztségeitől.
„A jövő árnyai közül elég tisztán kiolvasható három nagy igazság. Az első: kortársainkat egy remélhetőleg szabályozható és mérsékelhető, de legyőzhetetlen erő ragadja magával, amely olykor lágyan, máskor rohanvást az arisztokrácia megsemmisítésére kényszeríti őket. A második: a világ valamennyi társadalma közül azok tudnak majd a legnehezebben megszabadulni az önkényes kormányzattól, amelyekben nincs már arisztokrácia, és nem is lehet többé. Végül a harmadik: a zsarnokság éppen az efféle társadalmakban fejtheti ki legrombolóbban hatását, mert minden más kormányzatnál jobban kedvez azon bűnök elterjedésének, amelyekre e társadalmak különösen hajlanak, és olyan irányzatba taszítja őket, amelyet természetes késztetésüknek engedve maguk is szívesen követnek.” (Alexis de Tocqueville: A régi rend és a forradalom)
Konzekvens liberalizmusa mindkét oldaltól elszigetelte, de új műve: A régi rend és a forradalom ismét sikeres lett. Ez kimutatta a francia magatartás folytonosságát: éppúgy elfogadták a jakobinus zsarnokságot, mint a forradalom előtti rendszert. Feltárta az ancien régime bukásának okait, a centralizációval magyarázta a francia történelem zavarait. Hazáját a múlt foglyának látta, az amerikai-angol cselekvés- és gondolatszabadságot hozta fel pozitív példaként. Az egyenlőséget és szabadságot próbálta egyeztetni, elsődlegesnek az utóbbit tartva. 1857-es sikeres angol útja után nem tudta befejezni írását a forradalomról. 1859. április 16-án Cannes-ban halt meg.
Hírneve az 1860-as években volt a legnagyobb, összegyűjtött művei 1860-66 közt jelentek meg. Emlékezéseit 1893-ban adták ki, ebben maró gúnnyal írt ellenségeiről és barátairól, középszerűnek látta az egész politikai elitet.
A század végére elfelejtették, jóslata a demokrácia kiegyenlítő hatásáról nem valósult meg, mivel nem számolt a kor újabb feszültségeivel, de a 20. századi totalitarizmusok fenyegetése művének reneszánszát hozta. A hidegháború alatt a társadalmi változást hirdető Tocqueville-t szembeállították Marxszal. Aki ma hivatkozik rá, az elítéli a tekintélyelvűséget, hisz az osztálykülönbségek eltűnésében s fő értéke a szabadság. A magyarok közül Bölöni Farkas Sándorra és Eötvös Józsefre hatott.
