„Tud az angyalok nyelvén, de veszedelmes közelségből ismeri az ördög titkait” – írta a 110 éve, 1914. július 17-én született Tolnay Kláriról Müller Péter író. Az egyik legismertebb magyar színésznőnek különös tehetsége volt ahhoz, hogy kapcsolatot teremtsen a közönséggel, s a közönség hálás volt ezért, mindvégig szerette.
„A művész dolga, hogy műhelyében és műve közelében maradjon, mikor zeng a világ.”
Tolnay Klári, a magyar színjátszás kiemelkedő alakja Budapesten született, de a Nógrád megyei Mohorán nevelkedett, ahol édesapja gazdálkodott. A kis település saját szülöttjeként tekint rá, emlékház, kápolna és szobor is őrzi itt emlékét. Születésekor a Rózsi nevet kapta, a Klárit csak 1934-ben, a Meseautó bemutatója után vette fel. Az olvasás és a zene szeretetét a családból hozta, édesanyja tanította zenére, éneklésre, a mohorai kúriában gyakoriak voltak a családi kamarazenélések.
A színházi világba a család rokona, Bókay János író vezette be. Kisebb filmszerepek után az első sikert a Meseautó című vígjáték hozta meg számára, ekkor szerződtette a Vígszínházba Jób Dániel. A direktor azt is előírta neki, hogy minden nap figyelje a nagyokat: Somlai Artúrt, Csortos Gyulát, Gombaszögi Ellát, Rajnay Gábort.
A fiatal színésznőt 1938-ban Deval vígjátéka, a Francia szobalány tette népszerűvé, ezután sorra jöttek az egyre nagyobb és egyre jobb szerepek, a közönség szívébe a „Katyi-dalokkal” is belopta magát. Tolnay Klári 1934-től közel száz filmben és tévéjátékban játszott, olyan emlékezetes művekben, mint a Déryné, a Rokonok, a Pacsirta és a Legato.
1936-ban feleségül ment Ráthonyi Ákos filmrendezőhöz, aki a második világháború után kivándorolt, és 1956 után lányuk is követte Londonba. Tolnayt romantikus barátság, afféle mester és tanítványa kapcsolat fűzte Márai Sándorhoz, az író 1945-ben hozzá írt Tíz vers (alcíme szerint Ismeretlen kínai költő Kr. u. a XX. századból) című szerelmes versgyűjteményét a színésznő csak Márai halála után hozta nyilvánosságra.
1946-ban a Művész Színházban ismerkedett meg Darvas Ivánnal, a legendás szerelemből házasság lett, amely 1958-ig tartott.
Tolnay Klári 1950-től haláláig a Madách Színházban játszott, itt kapta meg a világirodalom legnagyobb szerepeit, itt aratta legnagyobb sikereit. Kiemelkedő alakítást nyújtott a Rómeó és Júliában, Ibsen Nórájának címszerepében, mint Irina a Három nővérben és Arkagyina a Sirályban, Giza a Macskajátékban és Blanche A vágy villamosában, mindezeket követte az Aranytó, végül a Nagymama című darab főszerepe.
Élete utolsó évtizedében színészi pályájának újabb csúcsára jutott, 1990 és 1998 között volt olyan esztendő, amikor öt színmű főszerepében láthatta a közönség. Igazi jutalomjátékként 1993-ban Mensáros Lászlóval eljátszották Arbuzov Kései találkozásának öreg szerelmespárját. 1998 őszén a Nemzeti Színházban Szabó Magda Régimódi történetében egy kedves apácafőnök megformálására készült, amikor október 27-én álmában érte a halál.
A legjobb partnerekkel és rendezőkkel dolgozott és mindvégig az a természetes, jó humorú, kedves jelenség maradt, amilyennek felfedezték. Különös tehetsége volt ahhoz, hogy kapcsolatot teremtsen a közönséggel, s a közönség hálás volt ezért, mindvégig szerette.
Tolnay Klári 1951-ben és 1952-ben Kossuth-díjat kapott, 1950-ben lett érdemes művész, 1954-ben kiváló művész. 1996-ban lett a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 1997-ben Budapest díszpolgára és a Magyar Örökség díj tulajdonosa. 1998. október 27-én hunyt el Budapesten.
