A Meseautó, a Déryné, a Rokonok, a Pacsirta és a Legato vagy a Fűre lépni szabad, Angyalok földje, a Macskajáték, a Sirály és a Vágy villamosa. Mindig minden szerepében tökéletes megformálást nyújtott Tolnay Klári színésznő 15 éve hunyt el. Tolnay Klári színésznő 15 éve hunyt el.
A legendás Tolnay Klári színésznő, kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész 15 éve, 1998. október 27-én halt meg.
Tolnay Rózsi néven 1914. július 17-én ként született, a Klári nevet csak 1934-ben, a Meseautó című film bemutatója után vette fel. A Nógrád megyei Mohorán nevelkedett, ahol apja gazdálkodó volt. Az elemi iskola után Balassagyarmaton, majd Nyíregyházán tanult, és Debrecenben a felsőkereskedelmi iskolában érettségizett.
Az olvasás és a zene szeretetét a családból hozta. A színházi világba a család rokona, Bókay János író vezette be, kisebb filmszerepek után az első sikert az 1934-es Meseautó hozta meg számára. Ekkor szerződtette a Vígszínházba Jób Dániel, aki azt is előírta neki, hogy minden nap figyelje a nagyokat: Somlai Artúrt, Csortos Gyulát, Gombaszögi Ellát, Rajnai Gábort.
1938-ban Deval vígjátéka, a Francia szobalány tette népszerűvé, sorra jöttek az egyre nagyobb és egyre jobb szerepek, s a közönség szívébe a „Katyi-dalokkal” is belopta magát. 1934-től közel száz filmben és tévéjátékban játszott, emlékezetes a Meseautó, a Déryné, a Rokonok, a Pacsirta és a Legato.
1948-ban a Keleti Márton történelmi témájú filmekkel igyekezett kritizálni a rendszert. A Beszterce ostromában Apolka szerepében egyszerre közvetítette a hagyományokat elfogadó és a múlt értékeit kritizáló, újra vágyó lányt.
Makk Károly 1960-ban készült Fűre lépni szabad című filmje a mai életünk egyes visszásságainak kipellengérezése, az ártatlan komédia hangján. Tolnay Klári olyan kitűnő színészekkel játszott együtt, mint Páger Antal, Makláry Zoltán vagy Tordy Géza.
Az 1962-es Angyalok földje Kassák Lajos Angyalföld című könyvének filmfeldolgozása nagy sikert hozott a magyar filmművészetnek. Az elnyomás éveinek hiteles felidézésén kívül rendkívül figyelemre méltó a film kifejezőeszközeinek gazdagsága, változatossága és sokfélesége is.
„Ó, Közönség, ne érd be szürke estéidet szórakoztatásul a színházzal. Kérj, követelj többet tőle Nem hiába teszed, meglátod. S ne törődj annyira a színész magánéletével!” 1936-ban feleségül ment Ráthonyi Ákos filmrendezőhöz, 1940-ben megszületett Zsuzsa lányuk, három évvel később egy fiúval volt állapotos, amikor a Mátrában egy váratlan robbanás, elindította az idő előtti szülést. Tolnay Klári a háború utáni esztendőkben magára maradt. Ráthonyi a háború után kivándorolt, s lányuk 1956-ban utánament Londonba. 1945-ben egy titkolt szerelem bontakozott ki Márai Sándor részéről a színésznő iránt. 1946-ban a Művész Színházban ismerkedett meg Darvas Ivánnal, a legendás szerelemből házasság lett, amely 1958-ig tartott.
1950-től haláláig a Madách Színházban játszott, itt kapta meg a világirodalom legnagyobb szerepeit, s itt aratta legnagyobb sikereit. Kiemelkedő alakítást nyújtott a Rómeó és Júliában, Ibsen Nórájának címszerepében, a Három nővér Irinájaként és a Sirály Arkagyinájaként, a Macskajáték Gizájaként és Blanche-ként a Vágy villamosában, majd mindezeket követte az Aranytó, s végül a Nagymama című darab főszerepe.
„Akik ismernek, tudják: nem voltam üstökös. Fokról fokra jutottam feljebb, miközben megszenvedtem minden lépcsőfokot. Amíg fiatal voltam, némi hetykeséggel gyakran mondtam a hozzám betérő újságíróknak: nem szeretek visszanézni, mert a múlt elgyöngít. A jelenhez pedig erő kell” – nyilatkozta egy interjúban. És valóban, Tolnay Klári élete a munkáról, a színészetről szólt. Élete utolsó évtizedében, színészi pályájának újabb csúcsát élte. 1990 és 1998 között volt olyan esztendő, amikor öt színmű főszerepében láthatta a közönség. Igazi jutalomjátékként 1993-ban Mensáros Lászlóval eljátszották Arbuzov Kései találkozásának öreg szerelmespárját. 1998 őszén a Nemzeti Színházban Szabó Magda Régimódi történetében egy kedves apácafőnök megformálására készült, amikor október 27-én álmában érte a halál.
A legjobb partnerekkel és rendezőkkel dolgozott és mindvégig az a természetes, jó humorú, kedves jelenség maradt, amilyennek felfedezték. Különös tehetsége volt ahhoz, hogy kapcsolatot teremtsen a közönséggel. 1951-ben és 1952-ben Kossuth-díjat kapott, 1950-ben Érdemes Művész, 1954-ben Kiváló Művész lett. 2000-ben Mohorán emlékházat avattak a tiszteletére, 2002-ben kápolnát szenteltek az emlékére, születésének 90. évfordulóján felavatták szobrát is. A Tolnay család egykori mohorai kúriája ma a falu művelődési háza.
