Kilenc évtizeddel ezelőtt született Törőcsik Mari, aki Pélytől Cannes-ig, a Nemzeti Színháztól a filmművészet legnagyobbjaiig jutott. Nemcsak kivételes alakításai, hanem életének fordulatai és jellegzetes személyisége is legendává tették.
Törőcsik Mari: különleges történetek egy megismételhetetlen életmű mögül
„Két dolgot tartok igazán fontosnak: az egyik az, hogy Istentől kaptunk egy életet, és azt meg kell becsülni. Bármilyen nehéz körülmények között vagyunk is, az élet ajándék. A másik a szeretet. Hogy tudjunk szeretni. Nekem ez központi kérdés.” (Bérczes László – Törőcsik Mari: Törőcsik Mari)
Törőcsik Mari 1935. november 23-án látta meg a napvilágot a Heves vármegyei Pélyen, ahol már gyermekkorában elvarázsolta a film világa: nagyapja apró mozijában azt képzelte, egy híres művész egyszer majd rábukkan és felfedezi. Pedagógus szülei egészen más pályát szántak neki, ő azonban korán megérezte, hogy a színpad lesz az otthona.
Tanult Egerben az angolkisasszonyoknál, majd zenei gimnáziumba nyert felvételt, végül mégis egy budapesti közgazdasági iskolában folytatta tanulmányait – olyan időszak volt ez, amikor az útkeresés még éppúgy része volt az életének, mint a kíváncsiság.
A sorsfordító pillanat akkor érkezett el, amikor a Színművészeti Főiskola operettszakán elsőéves hallgatóként Fábri Zoltán főszerepet adott neki Soós Imre mellett a Körhintában. A rendező javaslatára ekkor lett Törőcsik Mariannból Törőcsik Mari – egy név, amely hamarosan világszerte ismertté vált. A húszéves színésznőt az 1956-os cannes-i filmfesztivál közönsége azonnal a szívébe zárta: François Truffaut úgy fogalmazott, hogy valójában ő érdemelte volna az Arany Pálmát.
Pályája a főiskolán sem volt mindennapi: annyit forgatott, hogy három vizsgájára nem maradt ideje, diplomáját pedig évtizedekkel később, hiánypótlás nélkül kapta kézhez.
A Nemzeti Színház 1958-ban szerződtette, és az elkövetkező években a korszak legfontosabb filmjeiben kapott szerepet (köztük a Külvárosi legenda, Édes Anna, Vasvirág).
Művészi rangját tovább emelte a Jancsó Miklós és Makk Károly rendezte alkotások sikere, a Szerelem cannes-i elismerése pedig végérvényesen az európai film élvonalába emelte.
Művészi és magánéleti fordulópont volt számára Maár Gyula, aki több filmet is kifejezetten neki írt. A Déryné, hol van? női főszerepéért 1976-ban Cannes-ban a legjobb alakítás díját kapta – ez volt közös munkáik csúcsa. Bár drámai szerepei tették híressé, mindig kész volt kísérletezni: vígjátékokban, modern művészfilmekben és dokumentum-játékfilmekben is maradandót alkotott, és olyan fiatal rendezők fedezték fel újra és újra, mint Xantus János, Janisch Attila vagy Mispál Attila.
Színházi pályáján kezdetben sok bizonytalansággal küzdött, ám a Varsói melódia előadásában mutatott játéka után már senkiben nem maradt kétség: Törőcsik Mari a magyar színjátszás megkerülhetetlen alakjává vált. Jurij Ljubimov és Anatolij Vasziljev rendezései újabb művészi mélységeket nyitottak meg számára. Később művészeti vezetőként és intézményvezetőként is tevékenykedett, a magyar színházi élet egyik meghatározó személyiségévé nőve.
2008-as súlyos betegsége, majd kómája után csodával határos módon tért vissza a színpadra: Kaposváron és a Nemzeti Színházban is újra láthatta a közönség.
Utolsó filmszerepét Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény című alkotásában játszotta 2017-ben. Bár ereje később megfogyatkozott, hangját 2018-ban még kölcsönözte egy Sztalker-produkcióhoz – mindig azt mondta, amíg kérik, addig dolga van.
Számtalan díj és kitüntetés kísérte életművét: többek között Kossuth-nagydíj, kétszeres Kossuth-díj, Jászai Mari-díjak, a nemzet színésze és a nemzet művésze címe, hazai és nemzetközi fesztiváldíjak, valamint díszpolgári címek. Ösztöndíjat neveztek el róla, és az Ördögkatlan Fesztivál egyik védnökeként is maradandót alkotott.
Élete végén gyakran nyilatkozta, hogy „szép és gazdag élet jutott neki”. 2021-ben hunyt el Szombathelyen, hamvait kívánsága szerint a Tiszába szórták. Emlékét ma utcák, parkok és színházi programok őrzik – és minden szerep, amelyben egyszerre volt törékeny és erős, emberi és mitikus.
