Ha már nem elég a pruszlik és a lajbi, előkerül az ujjas, a ködmön, a dolmány – mondogatták a régi öregek, ha őszre fordult az idő. Még régebben bocskait, atillát öltöttek. Ma azt mondjuk: ideje elővenni az átmeneti kabátot.
Az öltözködés divatja nemcsak az időjárással, hanem az idővel is változik. Az ősmagyarok bő nadrágot viseltek, amelynek szárát puha talpú csizmáikba gyűrték. A felsőtestet magas nyakú, rövid vászoning fedte, az ing fölé szűk, ujjas kabát került, erre pedig kaftánszerű köpönyeget húztak. Az asszonyok, lányok viselete hasonló volt, s hogy ők is nadrágban jártak, azt a honfoglalás kori sírokból előkerült nyeregmaradványok bizonyítják. (A nők is férfinyeregben lovagoltak, s szoknyában nem ülhettek rá).
A középkorban jelent meg a lábszárig, esetleg térdig érő ingszerű köpönyeg, ami hátul gombolódott. (A papok és a szerzetesek a köpenynek egy másik fajtáját, a csuhát hordták.) A XVI. században ismét változott az öltözék: az urak vékony, posztóból készült harisnyanadrágot hordtak, felső testükre gyolcs vagy selyeminget, arra pedig paszományos, gombos – csípőig érő zubbonyt, kabátot -, azaz dolmányt vettek fel.
A reformkor idején jöttek divatba a nemzeti hősök által hordott, illetve róluk elnevezett ruhadarabok. Így a széles, lesimuló gallérú Petőfi-ing, a Bocskai-ruha (nadrágja lábszárnál zsinórozott, kabátjának eleje és ujjai szintén zsinórosak) vagy a Kossuth-kalap (széles, fölfelé álló karimájú keménykalap). 1817-ben tesznek említést először arról a gallér nélküli, álló nyakú kabátféléről, amelyről sokan úgy vélik: Attiláról, a nagy hun fejedelemről kapta a nevét? Az atilla azonban már írásmódja szerint sem Attila, hanem a régi katonai és magyar nemesi viselet darabja: díszes, zsinóros, csípőn alul érő, testhez simuló férfikabát, huszárok, ispánok viselték. A régi magyar viselet másik darabja a zrínyi. Ez a díszes, zsinóros hosszú kabát Zrínyi Miklósról, a szigetvári hős jellegzetes viseletéről kapta a nevét.
Más nyelvekben sem ritka az ilyen köznévvé válás. Greta Garbo svéd színésznő nevéből származik a visszahajtott magas nyakú pulóver, az őszi napokon kelendő garbó. A kötött női vagy férfi kiskabátot, a kardigánt pedig Cardigan grófjáról, James Brudenellenről, a krími háborúban (1853-56) csatát vesztett brit tábornok sajátos ruhadarabjáról nevezték el.
Kertész Imre „barna és drapp kockás, lapos, ellenzős sapkájában, bő raglánkabátjában” festi le erdőben sétálgató hősét. A raglán nem egyéb, mint vállrésszel egybeszabott ujjú felöltő. Ezt a bő szabású ruhadarabot egy brit tábornok, a XIX. században élt lord Raglan viselte először. De vajon miért? Az angol hadvezér eredeti neve James Henry Somerset, aki 1815-ben, a waterlooi csatában elvesztette a jobb karját. Diplomáciai pályára tért át, de szíve mégis visszahúzta a katonasághoz. 1854-ben végre magára ölthette a csonka keze miatt bő szabásúra alakított kabátját.
A kurta kiskabátot, a spencert manapság jégtáncosokon, némely elegáns étterem pincérein és szállodák liftesfiúin, illetve szalonzenekarok muzsikusain láthatjuk. Az angol etimológiai szótárak csupán annyit közölnek, hogy e ruhadarab Lord George John Spencertől (1758-1834) kaphatta a nevét. Nem említik viszont annak mulatságos históriáját, hogy miért és hogyan. Nos, a londoni lord a szebbik nem rajongója volt. Egy szőke ladynek tette a szépet éppen, amikor a hölgy férje meglepte őket. Spencer angolosan távozott – kiugrott az ablakon -, közben azonban felső ruhája szárnya leszakadt. Ő azonban ezzel mit sem törődve, sőt, a megkurtított ruházatot beszédes győzelmi jelnek tekintve, másnap ebben lovagolt a Hyde Parkban.
A magyar férfiaknak és nőknek egyaránt országszerte elterjedt ruhadarabja volt egykor a ködmön, a juh gyapjas bőréből készült, rövidebb-hosszabb ujjas felsőkabát. Szerencse, hogy Móra Ferenc műve, a Kincskereső kisködmön segített fenntartani az emlékét, mert ma, a Body Map topok, a Versace farmerkabátok, a cipzáras, koptatott Charles Dögele bőrdzsekik és a steppelt, félhosszú Tommy Hilfiger kabátok világában nem divat ismerni már nagyszüleink őszi-téli ruhadarabjait. Így a pruszlikot sem, amely a testhez simuló, elöl fűzött, kivágott női mellényféle ruhadarab, gyakran sújtással vagy hímzéssel díszítve. Nagyanyáink ráncos bő szoknyához és ingvállhoz viselték.
A lajbi legföljebb népdalunkból cseng ismerősen a modern ember fülének: „A csikósok, a gulyások / Kis lajbiba’ járnak „ Rendszerint vastagabb posztóból készült, fémgombos kabát, illetve ujjas nélkül, felsőruhaként hordott mellény. Az ujjas pedig rövid férfi vagy női kiskabát. Szemléletesebb elképzelnünk Mikszáth szavaival: „Ha egy köpönyegből idők jártával ujjas lett, nehéz belőle újra köpönyeget csinálni.”
Átmeneti kabátjaink újabb keletű képviselője a lóden, a durva gyapjúból többnyire posztószerűen szőtt, kallózott, de nem nyírt s könnyedén bolyhozott szövet; felöltőt, vadász- és sportöltönyt készítenek belőle. E tekintetben rokona a ballon: gyapotból vagy selyemből sajátos kikészítési eljárással gyártott sűrű, selyemfényű textilanyag, ebből sem csak kabát készül, hanem öltöny is.
Angol jövevény őszi ruhatárunkban a trench-coat, a hosszú (eredetileg katonai) viharkabát, a trencskó. Polgári népszerűségén nagyot lendített, hogy Humphrey Bogart ilyet viselt a Casablanca című filmben. A mai trencskó esős időre való, bő szabású felöltő, átmeneti kabát, mely szürkés, zöldes vagy drappszínű, vékony gyapjúszövetből vagy vízhatlan vászonból készült. Az ugyancsak az esős őszi időkre való anorák még távolabbról érkezett ruhatárunkba. Az ingszabású és csuklyás „annoraaq” az eszkimók viselete, fóka- és medvebélből készül, csíkonként összevarrva.
Ezekkel és effélékkel kihúzzuk az őszt. Aztán majd jön a nagykabát, a bunda, a bélelt téli dzseki – de ezekre egyelőre még ne is gondoljunk, – inkább élvezzük a szép őszt, hogy a várva várt tavasz kezdetekor levehessük őket, és felvehessük az alig takaró ruhadarabokat.
