1965. szeptember 8-án az UNESCO által Teheránban összehívott világkongresszus úgy döntött, hogy e napot minden esztendőben az írástudatlanság elleni küzdelemnek szenteli.
Az analfabetizmust az ENSZ egy egyszerű üzenet megírására vagy elolvasására való képtelenségként definiálta. Az írás-olvasás általánossá válása létfeltétele volt a modern ipari társadalmak kialakulásának, miként most a globalizációnak is. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a világon beszélt több ezer nyelv közül mindössze két-háromszáznak van írásbelisége.
Az analfabéta kifejezéssel (az írás, olvasás és a számtani alapműveletek ismeretének hiánya a tanköteles koron túl a társadalom különböző rétegeiben, csoportjaiban) mindig óvatosan bánt a társadalom, az ipari forradalom, majd a „boldog békeidők” azonban időt adtak arra, hogy az iskolarendszer is nagyobb teret kapjon a fejlődésből. Ma már hamar kiderül, ha valaki felnőttként, nem tud elég jól olvasni-írni, hadilábon áll a számolással, és az egyszerűbb munkákhoz szükséges elemi készségei sem elég fejlettek. Az ok nem minden esetben vezethető vissza diszgráfiára, diszkalkuliára vagy diszlexiára. Sokan bár megtanultak olvasni, írni, számolni, mégis félanalfabétának (az a személy, aki részlegesen birtokolja csupán az írás, olvasás és az alapszintű számolás készségeit, mert ezek nem fejlődtek ki kellően, illetve gyakorlás hiányában elsorvadtak) tekinthetők, sőt vannak, akik már azt a keveset is elfelejtették, amit az iskolában így-úgy megtanultak, nem találják helyüket a gyorsan változó világban. Noha az iskoláskoron már túljutottak, ismét tanulásra szorulnak. A funkcionális analfabétizmus pedig világszerte a XX. sz. utolsó negyedében felismert jelenség lett, amely az alapvető művelődési készségek alkalmazásának hiányát mutatja felnőtteken.
Az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napja szeptember 8.
Szakértők általában háromféle analfabetizmust különböztetnek meg: elsődlegest, másodlagost és funkcionálist. Az első esetben az illető soha nem tanult meg írni és olvasni, a másodikban megtanult ugyan, de gyakorlat híján elfelejtette azt, míg a funkcionális analfabetizmus azt jelenti, hogy valaki tud ugyan írni és olvasni, de nem képes egy elolvasott szöveget megérteni és annak tartalmát elmondani.
Az írástudatlanság súlyos problémát jelent az egyénre nézve, következményeként esélytelenné válik a munkaerőpiacon, s akadályozza a gazdasági élet fejlődését. XXI. században az írástudatlanok legnagyobb arányban továbbra is Afrika, Ázsia és Dél-Amerika kevésbé fejlett országaiban élnek. Európában mintegy 96 százalékos az írástudók aránya a felnőtt lakosságban, azonban nagyok az eltérések, az analfabetizmus még komoly probléma Közép- és Kelet-Európában.
Magyarországon a XIX. század végén a lakosság fele analfabéta volt, jelenleg száz-kétszázezerre tehető azon honfitársaink száma, akik egyáltalán nem tudnak írni-olvasni. A felnőtt népesség legkevesebb 6-7 százaléka funkcionális analfabéta, azaz súlyos szövegértési problémákkal küszködik, nem olvas sem újságot, sem könyvet, más becslések szerint a felnőttek 25-30 százaléka sorolható ide. E napon az UNESCO kitüntetéssel jutalmazza azokat a szervezeteket, amelyek sokat tettek hazájukban az analfabetizmus felszámolásáért. Az alfabetizálás világnapján az UNESCO évről-évre felszólítja a világ országait az írástudó társadalom megteremtésére
Tanulni mindig minden korban érdemes és lehetséges
Tanulni és újra tanulni viszont mindig érdemes. Felmérések szerint kevés olyan európai ország van, ahol az írás és az olvasás alapkészsége nem fejleszthetőek iskolarendszeren kívül szervezett, nonformális felnőttképzési formákban. „Magyarország ezek közé tartozik. Azt nem mondhatjuk, hogy nálunk nincs múltja az ilyen jellegű felnőttoktatási programoknak, hiszen a XIX. századtól a második világháborúig számos színtéren és módszerrel zajlott a felnőttkorú népesség alfabetizációja.” – írja Bajusz Klára az Alfabetizálás iskolarendszeren kívül című tanulmányában.
