„A színpad egy olyan hely, ahol senki nem tud kimenni helyetted. Ezt nagyon korán megtanultam.” Venczel Verát nemcsak a színpadról, a képernyőről is jól ismeri a közönség, láthatta többek között a Bohóc a falon, az Egy szerelem három éjszakája, a Fekete város és az Egri csillagok című filmben.
Venczel Vera 1946. március 10-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára elsőre felvették, osztályfőnöke Pártos Géza volt, aki szerette volna, ha növendéke majd a Madách Színházhoz szerződik, azonban Várkonyi Zoltán – aki már a felvételin felfigyelt a tehetséges fiatal lányra – másodév végén szerepet ajánlott neki a Vígszínházban. Ettől kezdve már nemcsak az Ódry Színpadon, hanem a Vígszínházban is megmutatta tehetségét kisebb-nagyobb szerepekben.
1967-ben, 21 éves főiskolásként főszerepet játszott Tordy Géza, Tomanek Nándor és Tahi Tóth László partnereként Weingarten A nyár című darabjában a Pesti Színházban.
Tehetségének köszönhetően fiatalon felfigyelt rá a film és a televízió is, egymás után kapta a szerepeket. A Kárpáthy Zoltán, az Egy szerelem három éjszakája, a Tanulmány a nőkről és az Egri csillagok mind a főiskolás évei alatt készültek.
A diploma megszerzése után 1968-ban Várkonyi Zoltán azonnal leszerződtette a Vígszínházhoz, ahol nagy szerepek sora várt rá: a Ványa bácsiban ő volt Szonya, a Mesél a bécsi erdőben Marianne és a Bernarda Alba házában Adele. Eljátszotta a Viszontlátásra, drága című Tersánszky-adaptáció főszerepét, és Horvai István Platonov rendezésében Greskovát.
A kilencvenes évektől kezdve színészileg megújulva szakmai sikereket aratatott. Fontos találkozások voltak számára Zsótér Sándor rendezővel való közös munkák, melyekben mindig hihetetlen színészi alázattal és odaadással vett részt: a Búcsúszimfónia, A tavasz ébredése, A szecsuáni jólélek, A kaukázusi krétakör, A kék madár és a Téli utazás. Közben pedig játékosságát, komikai vénáját estéről estére megcsillogtatta a Sógornőkben és a Monokliban.
„Szerencsés ember vagyok. Mindig ez a pálya vonzott – mondta 2007-ben egy interjúban. – Már középiskolás koromban szerepelhettem filmen, ez volt Karambol. Elsőre fölvettek a főiskolára. Ott sok remek ember csak azzal foglalkozott, hogy belőlünk jó színész legyen. Bár a meghatározó személyiségű Pártos Géza osztályába jártam, már másodévesen Várkonyi Zoltán nekem adta Katinka szerepét. Színpadon pedig ugyanekkor a Benedek Árpád által rendezett Néma leventében lehettem komorna Ruttkai Éva-Zilia mellett. A Ványa bácsiban játszottam Latinovits Zoltánnal, Tomanek Nándorral. Mesteriskola volt ez. Olyan partnerekkel és olyan csapatban, amelyek meghatározták az egész életemet. Egyik nagy élményem, hogy láthattam, mint formál meg, milyen átéléssel, minden apró kis részletre mennyire figyelve jelenít meg egy életet Dayka Margit. Rengeteg emberrel kerültem kapcsolatba filmekben és színpadon: Páger Antal, Sulyok Mária, Bulla Elma, Horváth Teri, Gobbi Hilda, Lukács Margit, Kohut Magda, Törőcsik Mari, Darvas Iván, Tábori Nóra, jaj, nem szeretnék kihagyni senkit. Csodálatos volt közelükben. Csak őket kellett figyelni.”
Egyik utolsó színházi szerepe A vörös oroszlán volt – idézi fel pályáját a színház közleménye. Venczel Vera számára a vígszínházi színpadi változatot a rendező, Bodor Böbe, és a drámaíró-dramaturg, Lőrinczy Attila készítette el.
A Vígszínház mellett vendégművészként gyakran játszott más színházakban is, és számos tévéjátékban, filmben szerepelt. Kivételes érzékenységgel és átéléssel megszülető alakításait (Pillangó, A fekete város) több tévés fesztiválon díjazták. A Pillangó című Móricz tévéadaptáció női főszerepének megformálásáért Monte Carlóban átvehette az Arany Nimfa-díjat.
„Nagyon sok mindent alkatából adódóan csinál az ember – vallotta a színésznő. – Meg lehet próbálni másképp is, csak nem biztos hogy szabad. Nem az a fontos, hogy kis szerep vagy nagy szerep, hanem hogy egy ember jelenjen meg hitelesen a maga sorsában. Én csodálatos lehetőséget kaptam és kapok azoktól a rendezőktől, akik bíztak és bíznak bennem.”
Többször megkapta a Magyar Rádió nívódíját. 1977-ben a Játék a téren című hangjátékban nyújtott alakításáért a Kritikusok Díjával tüntették ki. 1975-ben Jászai Mari-díjat, 1977-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt, 1987-ben Kazinczy-díjat, 2003-ban Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, 2004-ben Ajtay Andor-emlékdíjat, 2005-ben Páger-gyűrűt és Premier-díjat, 2010-ben Érdemes Művész kitüntetést kapott. 2008-ban a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett. 2021-ben elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia díját.
Venczel Verát otthonában, szerettei körében érte a halál pénteken. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagját a Vígszínház saját halottjának tekinti.
„A ragyogóan tehetséges színésznő több mint ötven éven át volt a Víg társulatának hűséges tagja, ahol emlékezetes alakítások, legendás szerepek sora fűződik nevéhez, emellett számtalan kultikus magyar filmben tündökölt.” A színésznő több mint ötven éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, ahol emlékezetes alakítások, legendás szerepek sora fűződik nevéhez, emellett számtalan magyar filmben szerepelt – közölte a színház.
„Az általa megformált karakterekből áradt a jóság és a tisztaság, játékából sugárzott a finom, törékeny nőiesség és a színészet iránti szenvedély. Kiemelkedő színészi adottságai, munka iránti elkötelezettsége és teherbírása, kedvességgel és szerénységgel párosult. Kollégáinak, barátainak és családtagjainak mindig nagy figyelmet szentelt, érdeklődve, szeretetteljesen fordult a körülötte lévő emberekhez” – olvasható a színház méltatásában.
